1. | Ezúttal harmadszor megyek hozzátok. Két vagy három tanú vallomása alapján megáll minden dolog. |
2. | Előre megmondtam és előre mondom, mint másodszori ottlétemkor, és most is, távollétemben írom azoknak, akik ezelőtt vétkeztek, és a többieknek mind, hogy ha ismét odamegyek, nem leszek kíméletes; |
3. | Mert hát az általam szóló Krisztusnak bizonyságát keresitek, aki irányotokban nem erőtlen, hanem erős tibennetek. |
4. | Mert noha megfeszíttetett erőtlenségből, mindazáltal él Istennek hatalmából. És noha mi erőtlenek vagyunk benne, de vele együtt élünk majd Isten erejéből tinálatok. |
5. | Kísértsétek meg magatokat, ha a hitben vagytok-e! Magatokat próbáljátok meg. Avagy nem ismeritek-e magatokat, hogy a Jézus Krisztus bennetek van? Kivéve, ha méltatlanok vagytok. |
6. | De reménylem, hogy megismeritek, hogy mi nem vagyunk méltatlanok. |
7. | Az Istent pedig kérem, hogy semmi gonoszt ne cselekedjetek; nem hogy mi méltóknak láttassunk, hanem hogy ti a jót cselekedjétek, mi pedig mintegy méltatlanok legyünk. |
8. | Mert semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem [csak] az igazságért. |
9. | Mert örvendünk, ha mi erőtlenek vagyunk, ti meg erősek vagytok; ezt pedig kérjük is, a ti tökéletesedésetekért. |
10. | Azért írom ezeket távollétemben, hogy jelenlétemben ne kelljen keményen viselkednem ama hatalom szerint, amelyet az Úr adott nekem építésre, és nem rontásra. |
11. | Végezetre, atyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, vigasztalódjatok, egy értelemben legyetek, békességben éljetek; és a szeretetnek és békességnek Istene lészen veletek. |
12. | Köszöntsétek egymást szent csókkal! Köszöntenek titeket a szentek mindnyájan. |
13. | Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal! Ámen. |