| 1. | Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi megszentelésünket. |
| 2. | Fogadjatok be minket; senkit meg nem bántottunk, senkit meg nem rontottunk, senkit meg nem csaltunk. |
| 3. | Nem vádképpen mondom; hisz előbb mondottam, hogy szívünkben vagytok, hogy együtt haljunk, együtt éljünk. |
| 4. | Nagy az én bizodalmam hozzátok, nagy az én dicsekvésem felőletek; telve vagyok vigasztalódással, felettébb való az én örömem minden mi nyomorúságunk mellett. |
| 5. | Mert mikor Macedóniába jöttünk, sem volt semmi nyugodalma a mi testünknek, sőt mindenképpen nyomorogtunk; kívül harc, belül félelem. |
| 6. | De az Isten, a megalázottak vigasztalója, minket is megvigasztalt Titus megjöttével. |
| 7. | Sőt, nem megjöttével csupán, hanem azzal a vigasztalással is, amellyel ti vigasztaltátok meg, hírül hozván nekünk a ti kívánkozásotokat, a ti kesergéseteket, a ti hozzám való ragaszkodásotokat; úgyhogy én még jobban örvendeztem. |
| 8. | Hát ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom, noha bántam; mert látom, hogy az a levél, ha ideig-óráig is, megszomorított titeket. |
| 9. | Most örülök, nem azért, hogy megszomorodtatok, hanem hogy megtérésre szomorodtatok meg. Mert Isten szerint szomorodtatok meg, hogy miattunk semmiben kárt ne valljatok. |
| 10. | Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez. |
| 11. | Mert íme, ez a ti Isten szerint való megszomorodásotok milyen nagy buzgóságot keltett tibennetek, sőt védekezést, sőt bosszankodást, sőt félelmet, sőt kívánkozást, sőt buzgóságot, sőt bosszúállást. Mindenképpen bebizonyítottátok, hogy tiszták vagytok e dologban. |
| 12. | Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő miatt, sem a sértett miatt; hanem hogy nyilvánvaló legyen nálatok a mi irántatok való buzgóságunk Isten előtt. |
| 13. | Annak okáért megvigasztalódtunk a ti vigasztalásotokon; de sokkal inkább örültünk a Titus örömén, hogy az ő lelkét ti mindnyájan megnyugtattátok: |
| 14. | Mert ha dicsekedtem valamit neki felőletek, nem maradtam szégyenben; de amint tinektek mindent igazán szólottam, azonképpen a mi Titus előtt való dicsekvésünk is igazsággá lett. |
| 15. | És ő még jobb szívvel van irántatok, visszaemlékezvén mindnyájatoknak engedelmességére, hogy félelemmel és rettegéssel fogadtátok őt. |
| 16. | Örülök, hogy mindenképpen bízhatom bennetek. |