Dávid megöleti Saul koronájának hozzá vivőjét

1. És lőn Saul halála után, mikor Dávid visszatért az amálekiták legyőzéséből, és Dávid két napig Siklágban időzött,
2. Íme, a harmadik napon egy férfi jöve a táborból Saultól, és az ő ruhái megszaggatva valának, fején pedig föld vala; és amikor Dávidhoz ért, leesék a földre, és meghajtá magát.
3. Monda pedig neki Dávid: Honnét jössz? Felele neki: Az Izrael táborából szaladék el.
4. Monda neki Dávid: Mondd meg, kérlek, nekem, mint lőn a dolog? Ő pedig felele: Megfutamodék a nép a harcból, és a nép közül nagy sokaság esett el, és meghalának. Sőt Saul is és Jonatán, az ő fia meghalának.
5. Dávid pedig mondá az ifjúnak, ki neki [ezt] elbeszélé: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és Jonatán, az ő fia?
6. Felele az ifjú, ki a hírt hozta: Történetből felmenék a Gilboa hegyére, és íme, Saul az ő dárdájára támaszkodott vala, és íme, a szekerek és lovagok utolérék őt.
7. Hátratekintvén pedig [Saul], megláta engem és szólíta, és mondék: Ímhol [vagyok] én!
8. Monda pedig nekem: Ki [vagy] te? Felelék neki: Amálekita vagyok.
9. Akkor monda nekem: Kérlek, állj mellém, és ölj meg engem, mert dermedtség fogott el engem, pedig a lélek még teljesen bennem van!
10. Annak okáért [én] mellé állván, megölém őt, mert tudtam, hogy meg nem él, miután elesett, és elhozám a koronát, mely az ő fején [vala], és az aranyperecet, mely az ő karján [volt], és azokat, [íme], idehoztam az én uramnak.
11. Akkor megragadá Dávid a maga ruháit és megszaggatá, úgyszintén a többi emberek is, akik ővele [valának].
12. És nagy zokogással sírának, és böjtöltek mind estvéig, Saulon és Jonatánon, az ő fián, és az Úrnak népén és Izraelnek házán, mivelhogy fegyver által hullottak el.
13. És monda Dávid az ifjúnak, aki [ezt] elbeszélé neki: Honnét [való vagy] te? Felele: Egy jövevény amálekita férfi fia vagyok.
14. Ismét monda neki Dávid: Hogy nem féltél felemelni kezedet az Úr felkentjének elvesztésére?
15. És szólíta Dávid egyet az ő szolgái közül, kinek monda: Jöjj elő, és öld meg őt! Ki általüté azt, és meghala.
16. És monda neki Dávid: A te véred [legyen] a te fejeden: mert a tennen nyelved vallása bizonyságot tesz ellened, mondván: Én öltem meg az Úrnak felkentjét!

Dávid gyászéneke Saul és Jonathán felett

17. És keservesen síra Dávid ilyen sírással Saulon és Jonatánon, az ő fián,
18. És monda ([íjdal ez], hogy megtanulják Júda fiai, mely be van írva a Jásár könyvébe):
19. Izrael! A te ékességed elesett halmaidon: miként hullottak el a hősök!
20. Meg ne mondjátok Gátban, ne hirdessétek Askelon utcáin, hogy ne örvendjenek a filiszteusok leányai, és ne ujjongjanak a körülmetéletlenek leányai!
21. Gilboa hegyei, se harmat, se eső tireátok ne [szálljon], és mezőtök [ne teremjen semmi] áldozatra valót; mert ott hányatott el az erős [vitézek] pajzsa, Saulnak pajzsa, mintha meg nem kenettetett volna olajjal!
22. A megöletteknek vérétől és a hősöknek kövérétől Jonatán kézíve hátra nem tért, és a Saul fegyvere hiába nem járt.
23. Sault és Jonatánt, akik egymást szerették és kedvelték, míg éltek, a halál sem szakította el. A saskeselyűknél gyorsabbak, és az oroszlánoknál erősebbek valának.
24. Izrael leányai! Sirassátok Sault, ki karmazsinba öltöztetett gyönyörűen, és arannyal ékesíté fel ruhátokat!
25. Oh, hogy elhullottak a hősök a harcban! Jonatán halmaidon esett el!
26. Sajnállak, testvérem, Jonatán! Kedves valál nekem nagyon, hozzám való szereteted csodálatra méltóbb volt az asszonyok szerelménél.
27. Oh, hogy elhullottak a hősök! És elvesztek a hadi szerszámok!