| 13. |
És követ méne Dávidhoz ilyen üzenettel: Az Izrael népének szíve Absolon felé hajlik.
|
| 14. |
Akkor monda Dávid minden szolgáinak, kik vele valának Jeruzsálemben: Keljetek fel, és fussunk el, mert [itt] nincsen számunkra menekülés Absolon elől! Siessetek elmenni, hogy valamiképp sietve utol ne érjen minket, s ne hozzon szerencsétlenséget reánk, és a várost le ne vágja fegyvernek élével!
|
| 15. |
Mondának pedig a király szolgái a királynak: Minden [úgy legyen], amint tetszik a királynak, a mi urunknak, íme, [itt vannak] a te szolgáid!
|
| 16. |
Kiméne azért a király és egész háznépe őutána, és otthon hagyá a király tíz ágyasát, hogy őrizzék a házat.
|
| 17. |
És kimenvén a király és egész [ház]népe őutána, megállapodának a legszélső háznál.
|
| 18. |
És minden szolgái őmellé menének; és a kereteusok, a peleteusok mind, a gitteusok is mind, [az a] hatszáz férfi, kik vele jövének Gátból, elvonulának a király előtt.
|
| 19. |
Monda pedig a király a gitteus Ittainak: Miért jössz el te is mivelünk? Menj vissza, és maradj a királynál, mert te idegen vagy, és vissza is költözhetel [szülő]helyedre!
|
| 20. |
Csak tegnap jöttél, és már ma zaklassalak téged, hogy velünk jöjj? Én megyek oda, ahova mehetek. Te pedig térj vissza, és vidd vissza testvéredet is! Irgalmasság és igazság legyen veled!
|
| 21. |
És felele Ittai a királynak, mondván: Él az Úr, és él az én uram, a király, hogy valahol lesz az én uram, a király, mind halálában, mind életében, ott lesz a te szolgád is.
|
| 22. |
Monda azért Dávid Ittainak: Ám jöjj el, és menj[ünk] el! És elméne a gitteus Ittai és az ő emberei együtt, még a kicsinyek is, valakik vele valának.
|
| 23. |
És az egész föld [népe] nagy jajgatással sír vala, mikor az egész nép elméne. A király azért általméne a Kedron patakján, és a nép mind átméne az útra, a puszta felé.
|
| 24. |
És íme, vele vala Sádók is, és a léviták mind, kik az Isten szövetségének ládáját hordozzák vala; és letevék az Isten ládáját. Azonközben Abjátár is felméne, míg a nép a városból mind kitakarodék.
|
| 25. |
És monda a király Sádóknak: Vidd vissza az Isten ládáját a városba! Ha én az Úr előtt kedves leszek, engem ismét hazahoz, megmutatja nekem azt, és az ő sátorát.
|
| 26. |
Ha pedig azt mondja: Nem gyönyörködöm benned: Ímhol vagyok, cselekedjék velem úgy, amint neki tetszik!
|
| 27. |
Monda annak felette a király Sádók papnak: Nemde nem próféta vagy-e te? [Azért] menj haza békességben a városba, Akhimás is, a te fiad, és az Abjátár fia, Jonatán, a ti két fiatok, veletek együtt!
|
| 28. |
Lássátok, íme, én itt időzöm, ennek a pusztának sík mezején, míg tőletek hír jő, és nekem üzentek.
|
| 29. |
Visszavivék azért Sádók és Abjátár Jeruzsálembe az Isten ládáját, és otthon maradának.
|
| 30. |
Dávid pedig felméne az olajfáknak hegyén, mentében sírva, fejét beborítva, saru nélkül ment, és az egész nép, mely vele volt, ki-ki beborította fejét, és mentükben sírának.
|
| 31. |
Megizenék azonközben Dávidnak, hogy Akhitófel is a pártosok között van Absolonnal, és monda Dávid: Kérlek, oh, Uram, hiúsítsd meg az Akhitófel tanácsát!
|
| 32. |
És amint feljuta Dávid a [hegy] tetejére, hogy ott imádkozzék az Istennek, íme, eleibe jöve az Árkeából való Khúsai, ki ruháját megszaggatá, és földet hinte fejére.
|
| 33. |
És monda neki Dávid: Ha eljössz velem, terhemre leszel nekem;
|
| 34. |
De ha a városba visszatérsz, és ezt mondod Absolonnak: Te szolgád vagyok, oh, király; ennek előtte a te atyád szolgája voltam, most immár a te szolgád leszek, megronthatod Akhitófelnek ellenem való tanácsát.
|
| 35. |
És íme, veled lesznek [ott] Sádók és Abjátár papok; azért minden dolgot, amit hallándasz a király házából, mondj meg a papoknak, Sádóknak és Abjátárnak!
|
| 36. |
Íme, ott van velük az ő két fiuk is, Akhimás, a Sádók [fia], és Jonatán, az Abjátár [fia], kik által nekem mindjárt megüzenhetitek, valamit hallotok.
|
| 37. |
Elméne azért Khúsai, a Dávid barátja a városba, Absolon pedig bevonula Jeruzsálembe.
|