| 1. | Mikor pedig Dávid egy kevéssé alább ment a [hegy] tetejéről, eleibe jöve Siba, a Méfibóset szolgája, két megnyergelt szamárral, melyeken kétszáz kenyér és száz kötés aszú szőlő és száz csomó füge és egy tömlő bor vala. |
| 2. | És monda a király Sibának: Mit akarsz ezzel? Felele Siba: A szamarak a király háznépéé legyenek, hogy rajtuk járjanak; a kenyér pedig és a füge, hogy a szolgák megegyék, és a bor, hogy igyék, aki megfárad a pusztában! |
| 3. | És monda a király: Hol van most a te uradnak fia? Felele Siba a királynak: Íme, Jeruzsálemben marada, mert azt mondja: Visszaadja ma nekem Izrael háznépe az én atyámnak országát. |
| 4. | És monda a király Sibának: Íme, minden tied legyen, valamije volt Méfibósetnek! Monda akkor Siba: Meghajtom magamat; vajha kegyelmet találnék előtted, oh, uram, király! |
| 5. | Elméne azután Dávid király Bahurimig, és íme, onnan egy férfi jöve ki a Saul nemzetségéből való, kinek neve Sémei vala, Gérának fia, és kijövén szidalmazza vala [őket]. |
| 6. | És kővel hajigálá Dávidot és Dávid királynak minden szolgáit, jóllehet az egész nép és az erős férfiak mindnyájan az ő jobb és bal keze felől valának. |
| 7. | És így szóla Sémei szitkozódása közben: Eredj, eredj, te vér[szopó] és istentelen ember! |
| 8. | Megfizet [most] az Úr neked Saul egész háza népének véréért, aki helyett te uralkodol; és adta az Úr az országot a te fiadnak, Absolonnak: és íme, te nyomorúságban vagy, mert vérszopó ember vagy! |
| 9. | Monda pedig Abisai, Sérujának fia, a királynak: Hogyan szidalmazhatja ez a holt eb az én uramat, a királyt? Majd én elmegyek és fejét veszem. |
| 10. | Monda pedig a király: Mi közöm van veletek, Sérujának fiai? Hadd szidalmazzon, mert az Úr mondotta neki: Szidalmazzad Dávidot; és ki mondhatja neki: Miért műveled ezt? |
| 11. | És monda Dávid Abisainak és minden szolgáinak: Íme, az én fiam, ki az én ágyékomból származott, kergeti az én életemet: hogyne [cselekedné] tehát e benjáminita? Hagyjatok békét neki, hadd szidalmazzon, mert az Úr mondotta neki. |
| 12. | Netalán reátekint az Úr az én nyomorúságomra, és jóval fizet még ma nekem az Úr az ő átka helyett. |
| 13. | És megy vala Dávid és az ő népe az úton, Sémei pedig a hegyoldalon átellenében menvén, mentében átkozódik, és köveket hajigál vala őellenébe, és port hány vala. |
| 14. | Eljuta annak utána a király és az egész nép, mely vele vala Ajefimbe, és ott megnyugovék. |
| 15. | Absolon pedig és az egész nép, Izraelnek férfiai, bemenének Jeruzsálembe, és Akhitófel is ővele. |
| 16. | Mikor pedig az Arkeából való Khúsai, a Dávid barátja bement Absolonhoz, monda Khúsai Absolonnak: Éljen a király, éljen a király! |
| 17. | És monda Absolon Khúsainak: Ez-e a barátod iránti szereteted? Miért nem mentél el barátoddal? |
| 18. | Felele Khúsai Absolonnak: Nem, hanem akit az Úr és ez a nép választ, és az Izraelnek minden fiai, azé leszek és azzal maradok. |
| 19. | Azután ugyan kinek szolgálnék [örömestebb], mint az én [barátom] fiának? Amint szolgáltam a te atyádnak, szintén olyan leszek tehozzád [is]. |
| 20. | Monda pedig Absolon Akhitófelnek: Adjatok tanácsot, mit cselekedjünk! |
| 21. | Felele Akhitófel Absolonnak: Menj be a te atyádnak ágyasaihoz, akiket itthon hagyott, hogy őriznék a házat: és megérti az egész Izrael, hogy te atyád előtt gyűlöltté tetted magadat, és annál inkább megerősödnek mindazoknak kezeik, akik melletted vannak! |
| 22. | Sátort vonának azért Absolonnak a tetőn, és beméne Absolon az ő atyjának ágyasaihoz az egész Izraelnek szeme láttára. |
| 23. | És Akhitófel tanácsa, melyet adott, olyannak [tekintetett] abban az időben, mintha valaki az Isten szavát kérdezte volna; olyan volt Akhitófelnek minden tanácsa mind Dávid előtt, mind Absolon előtt. |