| 6. |
Míg a hadakozás tartott a Saul háza népe és a Dávid háza népe között, Abner igen ragaszkodék a Saul háza népéhez.
|
| 7. |
Vala pedig Saulnak egy ágyasa, kinek neve vala Rizpa, Ajának leánya; és monda [Isbóset] Abnernek: Miért mentél be az én atyámnak ágyasához?
|
| 8. |
Felette igen megharaguvék azért Abner az Isbóset szaván, és monda: Ebfej vagyok-e én, ki Júdával tart? Én most nagy irgalmasságot cselekedtem a te atyádnak, Saulnak házával, az ő atyjafiaival és rokonságaival, és nem adtalak téged Dávidnak kezébe; és te [mégis] ez asszonynak vétkét reám fogod most.
|
| 9. |
Úgy cselekedjék Isten Abnerrel [most] és ezután is, hogy amint megesküdött az Úr Dávidnak, én is aszerint cselekeszem vele:
|
| 10. |
Hogy elveszem a királyságot Saulnak házától, és megerősítem Dávidnak székét az Izrael és a Júda felett, Dántól fogva mind Bersebáig!
|
| 11. |
És nem felelhete semmit erre Abnernek, mivelhogy igen fél vala tőle.
|
| 12. |
Követeket külde azért Abner Dávidhoz maga helyett ilyen üzenettel: Vajon kié az ország? Azt mondván: Tégy frigyet velem, és íme, az én erőm is temelletted lesz, hogy az egész Izraelt hozzád hajtsam!
|
| 13. |
Kinek felele [Dávid]: Jó, én frigyet kötök veled. De mindazáltal egyet kérek tőled, mondván: [Addig] ne lássad az én arcomat, míg el nem hozod nekem Mikált, a Saul leányát, mikor ide akarsz jőni, hogy arcomat lássad!
|
| 14. |
És követeket külde Dávid Isbósethez, a Saul fiához, kik ezt mondják: Add vissza az én feleségemet, Mikált, kit én száz filiszteus előbőrével jegyeztem el magamnak!
|
| 15. |
Elkülde azért Isbóset, és elvéteté őt az ő férjétől, Páltieltől, Láis fiától.
|
| 16. |
És vele ment az ő férje [is], sírva követvén őt Bahurimig; és [ott] mondá neki Abner: Eredj, menj vissza! És hazatére.
|
| 17. |
Annak utána Abner szóla az Izrael véneinek, mondván: Immár régtől fogva kívántátok Dávidot, hogy királyotok legyen nektek,
|
| 18. |
Azért most vigyétek véghez! Mert az Úr szólott Dávidnak, ezt mondván: Az én szolgámnak, Dávidnak keze által szabadítom meg az én népemet, Izraelt, a filiszteusok kezéből, és minden ellenségeinek kezéből.
|
| 19. |
Azután szóla Abner a Benjámin [nemzetség]ével is, és elméne Abner Dávidhoz is Hebronba, hogy megjelentse neki mindazt, ami tetszenék Izrael népének és Benjámin egész nemzetségének.
|
| 20. |
Mikor pedig eljutott Abner Dávidhoz Hebronba és ővele együtt húsz ember, megvendégelé Dávid Abnert és a vele volt embereket.
|
| 21. |
Ennek utána monda Abner Dávidnak: Felkelek és elmegyek, hogy az egész Izraelt ide gyűjtsem az én uram eleibe, a király eleibe, akik frigyet kössenek teveled, és uralkodjál mindeneken úgy, amint szívednek tetszik! És visszabocsátá Dávid Abnert, és elméne békével.
|
| 22. |
És íme, a Dávid szolgái és Joáb jőnek vala a táborból, és sok prédát hoznak magukkal, de Abner nem volt már Dávidnál Hebronban, mert elbocsátotta őt, és békével elment vala.
|
| 23. |
Joáb pedig és az egész sereg, mely ővele vala, amint megérkezének, értesíték Joábot e dolog felől, mondván: Idejött Abner, Nérnek fia, a királyhoz, és visszabocsátá őt, és békével hazatére.
|
| 24. |
Beméne azért Joáb a királyhoz és monda: Mit cselekedtél? Íme, Abner hozzád jött. Miért bocsátád el őt, hogy elmenjen?
|
| 25. |
Ismered-e Abnert, a Nér fiát? Csak azért jött volt ide, hogy megcsalhasson, és kikémlelje a te kijövésedet és bemenésedet, és megtudjon mindent, amit te cselekszel.
|
| 26. |
És kimenvén Joáb Dávidtól, követeket külde Abner után, kik visszahozák őt a Sira kútjától; Dávid azonban nem tudja vala.
|
| 27. |
Visszajövén Abner Hebronba, félreszólítá őt Joáb a kapu között, mintha titokban akarna vele beszélni, és általüté ott őt az ötödik oldalbordájánál, és meghala Asáelnek, a [Joáb] atyjafiának véréért.
|
| 28. |
Mely dolgot minekutána megtudott Dávid, monda: Ártatlan vagyok én és az én országom mindörökké az Úr előtt, Abnernek, a Nér fiának vérétől.
|
| 29. |
Szálljon ez Joábnak fejére és az ő atyjának egész háznépére; és el ne fogyjon a Joáb házából a folyásos, a bélpoklos, a mankón járó, és aki fegyver miatt vész el, és a kenyér nélkül szűkölködő!
|
| 30. |
Joáb pedig és Abisai, az ő atyjafia, azért ölék meg Abnert, mivelhogy megölte vala az ő atyjukfiát, Asáelt, Gibeonban a harcon.
|
| 31. |
Monda pedig Dávid Joábnak és mind az egész népnek, mely vele vala: Szaggassátok meg ruháitokat, és öltözzetek zsákba, és sírjatok Abner előtt! Dávid király pedig megy vala a koporsó után;
|
| 32. |
És eltemeték Abnert Hebronban. Akkor felkiálta a király, és igen síra az Abner koporsója felett, és síra az egész nép is.
|
| 33. |
És a király gyászdalt szerezvén Abner felett, monda: Gaz halállal kelle kimúlnia Abnernek?
|
| 34. |
A te kezeid nem voltak megkötve, sem lábaid béklyóba verve; de úgy vesztél el, mint álnok ember miatt szokott elveszni az ember! És siratá őt ismét az egész nép.
|
| 35. |
Előjöve pedig mind az egész nép, hogy enni adjanak Dávidnak, mikor még a nap fenn vala, de megesküvék Dávid, ezt mondván: Úgy cselekedjék énvelem az Isten [most] és ezután is, hogy míg a nap le nem megy, sem kenyeret, sem egyebet nem eszem!
|
| 36. |
Mely dolgot mikor az egész község megértett, igen tetszék nekik; valamint a többi dolga is, amit a király cselekszik vala, igen tetszék nekik.
|
| 37. |
És megértette azon a napon az egész nép és az egész Izrael, hogy nem a királytól volt, hogy Abnert, a Nér fiát megölték.
|
| 38. |
Monda pedig a király az ő szolgáinak: Nem tudjátok-e, hogy nagy fejedelem esett ma el az Izraelben?
|
| 39. |
Én pedig ma erőtelen, noha felkent király vagyok, ezek pedig, a Sérujának fiai hatalmasabbak nálamnál. De fizessen meg az Úr annak, aki gonoszt cselekszik, az ő gonoszsága szerint!
|