Intés a tanítói hivatalnak hű és állhatatos folytatására

1. Te, annak okáért, én fiam, erősödjél meg a Krisztus Jézusban való kegyelemben;
2. És amiket tőlem hallottál sok bizonyság által, azokat bízzad emberekre, akik másoknak a tanítására is alkalmasak lesznek.
3. Te azért a munkának terhét hordozzad, mint a Jézus Krisztus vitéze!
4. Egy harcos sem elegyedik bele az élet dolgaiba, hogy tessék annak, aki őt harcossá avatta.
5. Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd.
6. Aki munkálkodik, a földművelőnek kell a gyümölcsökben először részesülnie.
7. Értsd meg, amit mondok; adjon azért az Úr neked belátást mindenekben!
8. Emlékezzél meg, hogy Jézus Krisztus feltámadott a halálból, ki a Dávid magvából való az én evangéliumom szerint,
9. Amelyért, mint egy gonosztevő, szenvedek mind a fogságig; de az Istennek beszéde nincs bilincsbe verve.
10. Annak okáért mindent elszenvedek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel egyben.
11. Igaz beszéd ez. Mert ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is.
12. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is; ha megtagadjuk, ő is megtagad minket;
13. Ha hitetlenkedünk, ő marad: ő magát meg nem tagadhatja.

Óvás a tévtanítók szóharcaitól

14. Ezekre emlékeztesd, kérvén kérve [őket] az Úr színe előtt, hogy ne vitatkozzanak haszontalanul, a hallgatóknak romlására.
15. Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, aki szégyent nem vall, aki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét!
16. A szentségtelen, üres lármákat pedig kerüld, mert mind nagyobb istentelenségre növekednek.
17. És az ő beszédük, mint a rákfekély terjed; közülük való Himenéus és Filétus,
18. Akik az igazság mellől eltévelyedtek, azt mondván, hogy a feltámadás már megtörtént, és feldúlják némelyeknek a hitét.
19. Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentuma, melynek pecsétje ez: Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, aki Krisztus nevét vallja!
20. Nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fából és cserépből valók is; és azok közül némelyek tisztességre, némelyek pedig gyalázatra valók.
21. Ha tehát valaki magát ezektől tisztán tartja, tisztességre való edény lesz, megszentelt, és hasznos a gazdának, minden cselekedetre alkalmas.

Intés derék életre

22. Az ifjúkori kívánságokat pedig kerüld; hanem kövessed az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetemben, akik segítségül hívják az Urat tiszta szívből!
23. A botor és gyermekes vitatkozásokat pedig kerüld, tudván, hogy azok háborúságokat szülnek.
24. Az Úr szolgájának pedig nem kell torzsalkodni, hanem legyen mindenkihez nyájas, tanításra alkalmas, türelmes,
25. Aki szelíden fenyíti az ellenszegülőket, ha talán adna nekik az Isten megtérést az igazság megismerésére,
26. És felocsúdnának az ördög tőréből, foglyokká tétetvén az [Úr szolgája] által az [Isten] akaratára.