1. |
Lőn pedig Ikóniumban, hogy ők együtt menének be a zsidók zsinagógájába, és prédikálának, úgyannyira, hogy mind zsidóknak, mind görögöknek nagy sokasága lőn hívővé.
|
2. |
Akik azonban a zsidók közül nem hivének, felindíták és megharagíták a pogányoknak lelkét az atyafiak ellen.
|
3. |
Azért sok időt töltöttek [ott], bátran prédikálva az Úrban, ki bizonyságot tesz vala az ő kegyelmének beszéde mellett, és adja vala, hogy jelek és csodák történjenek az ő kezeik által.
|
4. |
De a városnak sokasága meghasonlék, és némelyek a zsidók mellett, mások pedig az apostolok mellett valának.
|
5. |
És mikor a pogányok és zsidók az ő főembereikkel egybe támadást indítának, hogy bosszúsággal illessék és megkövezzék őket,
|
6. |
Ők megtudták, és elfutának Likaóniának városaiba, Listrába és Derbébe, és a körülvaló tartományba,
|
7. |
És ott prédikálják vala az evangéliumot.
|
8. |
És Listrában ül vala egy lábaival tehetetlen ember, ki az ő anyjának méhétől fogva sánta volt, és soha nem járt.
|
9. |
Ez hallá Pált beszélni; aki szemeit reá függesztvén, és látván, hogy van hite, hogy meggyógyul,
|
10. |
Monda nagy fennszóval: Állj fel lábaidra egyenesen! És felszökött és járt.
|
11. |
A sokaság pedig mikor látta, amit Pál cselekedett, felkiálta likaóniai nyelven, mondván: Az istenek jöttek le mihozzánk emberi ábrázatban!
|
12. |
És hívják vala Barnabást Jupiternek, Pált pedig Merkuriusnak, minthogy ő volt a szóvivő.
|
13. |
Jupiter papja pedig, akinek [temploma] az ő városuk előtt vala, felkoszorúzott bikákat hajtva a kapukhoz, a sokasággal együtt áldozni akar vala.
|
14. |
Mikor azonban [ezt] meghallották az apostolok, Barnabás és Pál, köntösüket megszaggatván, a sokaság közé futamodának, kiáltván
|
15. |
És [ezt] mondván: Férfiak, miért művelitek ezeket? Mi is hozzátok hasonló természetű emberek vagyunk, és azt az örvendetes üzenetet hirdetjük nektek, hogy e hiábavalóktól az élő Istenhez térjetek, ki teremtette a mennyet, a földet, a tengert és minden azokban valókat,
|
16. |
Ki az elmúlt időkben hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni,
|
17. |
Jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jóltevőnk volt, adván mennyből esőket és termőidőket nekünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket.
|
18. |
És ezeket mondván, nagy nehezen lecsendesíték a sokaságot, hogy nekik ne áldozzék.
|
19. |
Jövének azonban Antiókiából és Ikóniumból zsidók, és a sokaságot eláltatván, megkövezék Pált, és kivonszolák a városból, azt gondolván, hogy meghalt.
|
20. |
De mikor körülvették őt a tanítványok, felkelvén, beméne a városba, és másnap Barnabással elméne Derbébe.
|
21. |
És miután hirdették az evangéliumot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérének Listrába, Ikóniumba és Antiókiába,
|
22. |
Erősítve a tanítványok lelkét, intvén, hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon által kell nekünk az Isten országába bemennünk.
|
23. |
Miután pedig választottak nekik gyülekezetenként véneket, imádkozván böjtölésekkel egybe, ajánlák őket az Úrnak, kiben hittek vala.
|
24. |
És Pisidián általmenvén, menének Pamfiliába.
|
25. |
És miután Pergában hirdették az igét, lemenének Attáliába,
|
26. |
És onnét elhajózának Antiókiába, ahonnét az Isten kegyelmére bízták volt őket arra a munkára, melyet elvégeztek.
|
27. |
Mikor pedig megérkeztek és a gyülekezetet egybehívták, elbeszélék, mily nagy dolgokat cselekedett az Isten ővelük, és hogy a pogányoknak kaput nyitott a hitre.
|
28. |
Ott aztán nem kevés időt töltöttek a tanítványokkal.
|