Barátságos fogadtatás Melitán (most Málta

1. És miután szerencsésen megmenekültek, akkor megtudák, hogy Melitának neveztetik az a sziget.
2. A barbárok pedig nem közönséges emberséget cselekesznek vala mivelünk: mert tüzet gerjesztvén, befogadának mindnyájunkat a rajtunk való záporért és a hidegért.
3. Mikor pedig Pál nagy sok venyigét szedett, és a tűzre tette, egy vipera a melegből kimászva, az ő kezére ragada.
4. Mikor pedig látták a barbárok az ő kezéről függeni a mérges kígyót, mondják vala egymásnak: Nyilván gyilkos ez az ember, kit nem hagya élni a bosszúállás, noha a tengerből megszabadult.
5. De neki, minekutána a kígyót lerázta a tűzbe, semmi baja sem lőn.
6. Azok pedig azt várják vala, hogy ő meg fog dagadni, vagy nagy hirtelenséggel halva rogyik le. Mikor azonban sok ideig várták, és látták, hogy semmi baja nem lesz, megváltoztatva értelmüket, istennek mondják vala őt.

Pál csodatétele

7. Annak a helynek környékén valának pedig a sziget főemberének, név szerint Publiusnak mezei jószágai, ki befogadván minket, három napig nagy emberségesen vendégül látott.
8. Lőn pedig, hogy a Publius atyja hideglelésben és vérhasban betegen feküvék, kihez Pál beméne, és minekutána könyörgött, kezeit reá vetve meggyógyítá őt.
9. Minekutána azért ez megtörtént, egyebek is, kik betegek valának a szigeten, őhozzá jövének, és meggyógyulának.
10. Kik nekünk nagy tisztességet is tőnek, és mikor elindulánk, a szükséges dolgokkal ellátának.

Pál megérkezése és prédikálása Rómában

11. Három hónap múlva tudniillik egy Alexandriába való hajón elindulánk, mely a szigeten telelt, melynek címere Kásztor és Pollux vala.
12. És Szirakúzába eljutván, ott maradánk három napig.
13. Onnét körülkerülvén, eljutánk Régiumba, és egy nap múlva déli szél támadván, másnap megérkezénk Puteóliba.
14. Hol mikor atyafiakat találtunk, kérének minket, hogy náluk maradjunk hét napig, és úgy menénk Rómába.
15. Onnét is az atyafiak, mikor a mi dolgainkat meghallották, nekünk előnkbe jövének Appii Forumig és Tres Tabernaeig. És mikor Pál meglátta őket, hálákat adván az Istennek, bátorságot vőn.
16. Mikor pedig Rómába jutottunk, a százados átadá a foglyokat a testőrsereg fővezérének. Pálnak azonban megengedteték, hogy külön lakjék az őt őriző vitézzel.
17. Lőn pedig, hogy három nap múlva magához hívatá Pál a zsidók között való főembereket. Mikor pedig egybegyűltek, monda nekik: Atyámfiai, férfiak, én jóllehet semmit sem vétkeztem a nép ellen vagy az ősi szokások ellen, mindazáltal foglyul adattam át Jeruzsálemből a rómaiak kezébe,
18. Kik miután kihallgattak, el akarának engem bocsátani, mivelhogy énbennem semmi halálra méltó vétek nincsen.
19. De mivel a zsidók ellene mondtak, kényszeríttettem a császárra apellálni, nem mintha az én népem ellen volna valami vádam.
20. Ennek okáért hívattalak tehát titeket, hogy lássalak benneteket és szóljak veletek, mert az Izraelnek reménységéért vétettem körül e lánccal.
21. Azok pedig mondának neki: Mi tefelőled sem levelet nem vettünk Júdeából, sem pedig az atyafiak közül idejőve valaki, nem jelentett vagy szólott tefelőled valami rosszat.
22. Akarnók azért tőled hallani, micsoda értelemben vagy. Mert e felekezet felől tudva van előttünk, hogy mindenütt ellene mondanak.
23. Kitűzvén tehát neki egy napot, eljövének hozzá a szállására többen, kiknek nagy bizonyságtétellel szól vala az Istennek országa felől, igyekezvén elhitetni ővelük a Jézus felől való dolgokat, úgy a Mózes törvényéből, mint a prófétákból, reggeltől fogva mind estvéig.
24. És némelyek hivének az ő beszédének, mások nem hivének.
25. Mivel pedig nem egyezének meg egymással, eloszlának, miután Pál ez egy szót mondá: Jól szólott a Szent Lélek Ésaiás próféta által a mi atyáinknak, mondván:
26. Eredj el a néphez, és mondd: Hallván halljátok, és ne értsetek, és nézvén nézzetek, és ne lássatok!
27. Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják, hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.
28. Legyen azért nektek tudtotokra, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez üdvözítése, és ők meg is hallgatják.
29. És mikor ezeket mondotta, elmenének a zsidók, maguk között sokat vetekedve.
30. Marada pedig Pál két egész esztendeig az ő tulajdon bérelt szállásán, és mindazokat befogadja vala, kik őhozzá menének,
31. Prédikálván az Istennek országát, és tanítván az Úr Jézus Krisztus felől való dolgokat teljes bátorsággal, minden tiltás nélkül.