Dániel látomása a médek és perzsák birodalmáról, a görögökéről és az Isten népe iránt kegyetlen királyról

1. Belsazár király uralkodásának harmadik esztendejében látomás jelenék meg nekem, Dánielnek, annak utána, amely először jelent meg nekem.
2. És láték látomásban; és mikor láték, Susán várában voltam, amely Elám tartományában van; és láték látomásban, és íme, az Ulai folyam mellett valék.
3. És felemelém szemeimet és látám, és íme, egy kos álla a folyam előtt, és két szarva vala; és az a két szarv magas vala, de egyik a másiknál magasabb, és a magasabb később növekedék.
4. Látám azt a kost [szarvaival] öklelkezni napnyugat, észak és dél felé, és semmi állat sem állhata meg előtte, és senki sem szabadíthata meg kezéből, és tetszése szerint cselekedék, és naggyá lőn.
5. És míg én szemlélém, íme egy kecskebak jöve napnyugat felől az egész föld színére, és nem is illeté a földet, és ennek a baknak tekintélyes szarva vala az ő szemei között.
6. És méne a kétszarvú koshoz, amelyet láték állani a folyam előtt, és feléje futa erejének indulatában.
7. És látám a koshoz érni, és nekidühödött, és leüté a kost, és letöré két szarvát, és nem vala erő a kosban megállani előtte, és leüté a földre és megtapodá, és nem vala a kosnak senkije, aki őt megmentse annak kezéből.
8. A kecskebak pedig igen naggyá lőn, de mikor elhatalmasodék, eltörék a nagy szarv, és helyébe négy tekintélyes [szarv] növe az égnek négy szele felé.
9. És azok közül egyből egy kis szarv támada, és nagyon megnöve délre, napkeletre és a kívánatos [föld] felé.
10. És megnöve mind az ég seregéig, és a földre vete [némelyeket] ama seregből és a csillagokból, és azokat megtapodá.
11. És a seregnek fejedelméig növekedék, és elvette tőle a mindennapi áldozatot, és elhányattaték az ő szentségének helye.
12. És sereg rendeltetett a mindennapi áldozat ellen, a vétek miatt, és földre veti az igazságot, és cselekszik, és jó szerencséje van.
13. És hallék egy szentet szólni; és monda egyik szent annak, aki szól vala: Meddig tart e látomás a mindennapi áldozat és a pusztító vétek [felől], s a szent hely és a sereg [meddig] tapostatik?
14. És monda nekem: Kétezer és háromszáz estvéig [és] reggelig, azután kiderül a szent hely igazsága.
15. És lőn, hogy mikor én, Dániel, látám e látomást és keresém az értelmét: íme, előmbe álla egy férfiúhoz hasonló alak.
16. És emberi szót hallék az Ulai közén, kiálta pedig, és monda: Gábriel, értesd meg azzal a látást!
17. És odajöve, ahol én állék, és amint jöve, megrettenék és orcámra esém, és monda nekem: Értsd meg, embernek fia! mert az utolsó időre szól ez a látomás.
18. És mikor szóla velem, ájultan esém orcámmal a földre, de megillete engem és helyemre állíta,
19. És monda: Íme, én megmondom neked, mi lesz a haragnak végén! Mert a végső időre [szól].
20. Az a kétszarvú kos, melyet láttál, Médiának és Perzsiának királya.
21. A szőrös kecskebak Görögország királya, a nagy szarv pedig, amely szemei között vala, az az első király.
22. Hogy pedig az letöretett, és négy álla helyébe: négy ország támad abból a nemzetből, de nem annak erejével.
23. És ezek országai után, mikor elfogynak a gonoszok, támad egy kemény orcájú, ravaszságokhoz értő király.
24. És annak nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, és csodálatosképpen pusztít és jó szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erőseket és a szenteknek népét.
25. És a maga eszén [jár], és szerencsés lesz az álnokság az ő kezében, és szívében felfuvalkodik, és hirtelen elveszt sokakat, sőt a fejedelmek fejedelme ellen is feltámad, de kéz nélkül rontatik meg.
26. És az estéről és reggelről való látomás, amely megmondatott, igazság; te azonban pecsételd be a látomást, mert sok napra való.
27. És én, Dániel, elájulék és beteg valék néhány napig, de felkelék, és a király dolgát végezém; és álmélkodám ezen a látáson, és senki sem értette.