| 1. | Ábrahám pedig vén, élemedett [ember] vala, és az Úr mindenben megáldotta vala Ábrahámot. |
| 2. | Monda azért Ábrahám az ő háza öregebb szolgájának, aki őneki mindenében gazda vala: Tedd a kezed tomporom alá! |
| 3. | Hogy megeskesselek téged az Úrra, a mennynek Istenére és a földnek Istenére, hogy nem veszel feleséget az én fiamnak a kananeusok leányai közül, akik között lakom, |
| 4. | Hanem elmégy az én hazámba és az én rokonságim közé, és [onnan] veszel feleséget az én fiamnak, Izsáknak. |
| 5. | Monda pedig őneki a szolga: Hátha az a leányzó nem akar velem eljőni e földre, ugyan visszavigyem-e a te fiadat arra a földre, ahonnan kijöttél vala? |
| 6. | Felele neki Ábrahám: Vigyázz, az én fiamat oda vissza ne vidd! |
| 7. | Az Úr, az égnek Istene, ki engemet kihozott az én atyámnak házából, és az én rokonságimnak földjéről, aki szólt nekem és megesküdött nekem, mondván: a te magodnak adom ezt a földet, elbocsátja az ő angyalát teelőtted, hogy onnan végy az én fiamnak feleséget. |
| 8. | Hogyha pedig nem akar a leányzó teveled eljőni, ment leszel az én esketésem alól; csakhogy az én fiamat oda vissza ne vidd! |
| 9. | Veté azért a szolga az ő kezét az ő urának, Ábrahámnak tompora alá, és megesküvék neki e dolog felől. |
| 10. | És vőn a szolga tíz tevét az ő urának tevéi közül, és elindula; (mert az urának minden gazdagsága az ő kezében vala). Felkele tehát, és elméne Mezopotámiába, a Nákhor városába. |
| 11. | És megpihenteté a tevéket a városon kívül egy kútfőnél estefelé, mikor a [leányok] vizet meríteni járnak. |
| 12. | És monda: Uram, én uramnak, Ábrahámnak Istene, hozd elém [még] ma, és légy kegyelmes az én uram, Ábrahám iránt! |
| 13. | Íme, én a víz forrása mellé állok, és e város lakosainak leányai kijönnek vizet meríteni. |
| 14. | Legyen azért, hogy amely leánynak ezt mondom: Hajtsd meg a te vedredet, hogy igyam; és az azt mondja: Igyál, sőt a te tevéidet is megitatom; hogy azt rendelted legyen a te szolgádnak, Izsáknak, és erről ismerjem meg, hogy irgalmasságot cselekedtél az én urammal! |
| 15. | És lőn, minekelőtte elvégezte volna a beszédet, íme, jő vala Rebeka, Betuélnek leánya, aki Milkhának, az Ábrahám testvérének, Nákhor feleségének vala fia, éspedig vedrével a vállán. |
| 16. | A leányzó pedig felette szép ábrázatú vala; szűz, és férfi még nem ismeré őt, és aláméne a forrásra, és megtölté vedrét, és feljöve. |
| 17. | Akkor a szolga eleibe futamodék, és monda: Kérlek, adj innom nekem egy kevés vizet a te vedredből! |
| 18. | Az pedig monda: Igyál, uram! És sietve leereszté a vedret az ő kezére, és inni ada neki. |
| 19. | És minekutána eleget adott neki innia, monda: A te tevéidnek is merítek, míg eleget nem isznak. |
| 20. | És sietett, és kiüríté vedrét a vályúba, és ismét elfuta a forrásra meríteni, és meríte mind az ő tevéinek. |
| 21. | Az ember pedig álmélkodva néz vala reá, és veszteg hallgat vala, tudni akarván: vajon szerencséssé teszi-e az Úr az ő útját, vagy nem. |
| 22. | És lőn, mikor a tevék már eleget ittak, elévőn az ember egy aranyfüggőt, amelynek súlya fél siklus, és két karperecet, amelynek súlya tíz arany, |
| 23. | És monda: Kinek a leánya [vagy] te? Kérlek, mondd meg nekem, van-e a te atyádnak házában hálásra való helyünk! |
| 24. | Az pedig felele neki: Betuél leánya vagyok, a Milkha fiáé, akit ő Nákhornak szült. |
| 25. | Azt is mondá: Szalma is, abrak is bőven van minálunk, és hálásra való hely is van. |
| 26. | Meghajtá azért magát az ember, és imádá az Urat. |
| 27. | És monda: Áldott az Úr, az én uramnak, Ábrahámnak Istene, ki nem vonta meg az ő irgalmasságát és hűségét az én uramtól. Az Úr vezérlett engem ez utamban az én uram atyjafiainak házához. |
| 28. | Elfuta azonközben a leányzó, és elbeszélé az ő anyja házában, amint ezek [történtek]. |
| 29. | Vala pedig Rebekának egy bátyja, kinek neve Lábán vala. És kifutamodék Lábán ahhoz az emberhez a forráshoz. |
| 30. | Mert mikor látta a függőt és a pereceket az ő húgának karjain, és hallotta húgának, Rebekának beszédét, aki ezt mondja vala: Így szóla nekem az a férfiú; akkor méne ki a férfiúhoz; és íme, ez ott áll vala a tevék mellett a forrásnál. |
| 31. | És monda: Jöjj be, Istennek áldott embere, mit állasz idekinn, holott én elkészítettem a házat, és a tevéknek is van hely! |
| 32. | Beméne azért a férfiú a házhoz, ő pedig lenyergelé a tevéket, és ada a tevéknek szalmát és abrakot; és vizet az ő lábai megmosására és az emberek lábainak, kik ővele valának. |
| 33. | És ennivalót tevének eleibe, de ő monda: Nem eszem, míg el nem mondom az én beszédemet. És szóla: Mondd el! |
| 34. | Monda azért: Én az Ábrahám szolgája vagyok. |
| 35. | Az Úr pedig igen megáldotta az én uramat, úgyhogy naggyá lett, mert adott neki juhokat, barmokat, ezüstöt, aranyat, szolgákat, szolgálóleányokat, tevéket, szamarakat. |
| 36. | És Sára, az én uramnak felesége fiat szült az én uramnak az ő vénségében, és annak adá mindenét, amije van. |
| 37. | Engem pedig megesküdtetett az én uram, mondván: Ne végy feleséget az én fiamnak a kananeusok leányai közül, akiknek földjén én lakom. |
| 38. | Hanem menj el az én atyámnak házához és az én rokonságom közé, hogy [onnan] végy feleséget az én fiamnak. |
| 39. | Mikor pedig azt mondám az én uramnak: Hátha nem akarna velem az a leányzó eljőni? |
| 40. | Monda nekem: Az Úr, akinek én színe előtt jártam, elbocsátja az ő angyalát teveled, és szerencséssé teszi a te utadat, hogy feleséget vehess az én fiamnak az én nemzetségem közül és az én atyám házából. |
| 41. | Csak akkor leszel fölmentve esketésem alól, ha elmész az én nemzetségem közé, és ha nem adják oda, ment leszel az én esketésem alól. |
| 42. | Mikor ma a forráshoz érkezém, mondék: Uram, én uramnak, Ábrahámnak Istene, vajha szerencséssé tennéd az én utamat, melyen járok! |
| 43. | Íme, én e forrás mellett állok; és legyen, hogy az a hajadon, aki kijön vizet meríteni, s akinek azt mondom: Adj innom nekem egy kevés vizet a te vedredből, |
| 44. | És az ezt mondja nekem: Te is igyál, és a te tevéidnek is merítek; az legyen a feleség, akit az Úr az én uram fiának rendelt! |
| 45. | Én még el sem végeztem vala az én szívemben a beszédet, és íme, kijő vala Rebeka vedrével a vállán, és leméne a forrásra, és meríte, én pedig mondék neki: Adj innom, kérlek! |
| 46. | Ő pedig sietett és leereszté az ő vedrét, és monda: Igyál, sőt, a te tevéidnek is inni adok; és én ivám, s a tevéknek is inni ada. |
| 47. | És megkérdezém őt, és mondék: Ki leánya vagy? Ő pedig felele: Betuélnek, a Nákhor fiának leánya vagyok, akit Milkha szült vala őneki. Ekkor a függőt orrába, és e pereceket karjaira tevém. |
| 48. | Meghajtván azért magamat, imádám az Urat, és áldám az Urat, az én uramnak, Ábrahámnak Istenét, ki engem igaz úton vezérelt, hogy az én uram atyjafiának leányát vegyem az ő fiának [feleségül]. |
| 49. | Most azért, ha szeretettel és hűséggel akartok lenni az én uramhoz, mondjátok meg; ha pedig nem, adjátok tudtomra, hogy én vagy jobbra, vagy balra forduljak. |
| 50. | És felele Lábán és Betuél, és mondának: Az Úrtól van e dolog: nem mondhatunk neked sem jót, sem rosszat. |
| 51. | Íme, előtted van Rebeka, vegyed, menj el; és legyen felesége a te urad fiának, amint az Úr elvégezte. |
| 52. | És lőn, amint hallja vala az Ábrahám szolgája azoknak beszédét, meghajtá magát a földig az Úr előtt. |
| 53. | És hoza elő a szolga ezüstedényeket, és aranyedényeket, és ruhákat, és adá azokat Rebekának; drága ajándékokat ada az ő bátyjának is, és az ő anyjának. |
| 54. | Evének azután és ivának, ő és a férfiak, akik ővele valának, és ott hálának. Mikor pedig felkelének reggel, monda: Bocsássatok el engem az én uramhoz! |
| 55. | Monda pedig a leány bátyja és anyja: Maradjon velünk a leány még vagy tíz napig, azután menjen el! |
| 56. | A [szolga pedig] monda nekik: Ne késleljetek meg engem, holott az Úr szerencséssé tette az én utamat; bocsássatok el azért engem, hogy menjek az én uramhoz! |
| 57. | Mondának akkor: Hívjuk elő a leányt, és kérdjük meg őt! |
| 58. | Szólíták azért Rebekát, és mondának neki: Akarsz-e elmenni e férfiúval? És monda: Elmegyek. |
| 59. | Elbocsáták azért Rebekát, az ő húgukat, és az ő dajkáját, és az Ábrahám szolgáját, és az ő embereit. |
| 60. | És megáldák Rebekát, és mondák neki: Te, mi húgunk, szaporodjál ezerszer való ezerig! És bírja a te magod az ő ellenségeinek kapuját! |
| 61. | És felkele Rebeka és az ő szolgálóleányai, és felülének a tevékre, s követék azt a férfiút. Így vevé a szolga Rebekát, és elméne. |
| 62. | Izsák pedig visszajő vala a Lakhai Rói forrástól; és lakik vala a déli tartományban. |
| 63. | És kiméne Izsák estefelé elmélkedni a mezőre, és felemelé szemeit, és látá, hogy íme, tevék jőnek. |
| 64. | Rebeka is felemelé szemeit, s meglátá Izsákot, és leszálla a tevéről. |
| 65. | És monda a szolgának: Kicsoda az a férfiú, aki a mezőn előnkbe jő? A szolga pedig monda: Az én uram ő. Akkor fogta a fátyolt, és elfedezé magát. |
| 66. | Elbeszélé azután a szolga Izsáknak mindazokat a dolgokat, amelyeket cselekedett vala. |
| 67. | Izsák pedig bevivé [Rebekát] Sárának, az ő anyjának sátorába. És elvevé Rebekát, és lőn neki felesége, és szereté őt. S megvigasztalódék Izsák az ő anyja [halála] után. |