| 1. |
És lőn, amikor megvénhedett vala Izsák, és szemei annyira meghomályosodtak vala, hogy nem látott, szólítá a nagyobbik fiát, Ézsaút, és monda neki: Fiam! És ez monda neki: Ímhol vagyok.
|
| 2. |
És monda: Íme, megvénhedtem, nem tudom halálom napját.
|
| 3. |
Most tehát vedd fel, kérlek, a te fegyvereidet, tegzedet és kézívedet, és menj ki a mezőre, és vadássz énnekem vadat,
|
| 4. |
És csinálj nekem kedvem szerint való ételt, és hozd el nekem, hogy egyem: hogy megáldjon téged az én lelkem minekelőtte meghalok!
|
| 5. |
Rebeka pedig meghallá, amit Izsák az ő fiának, Ézsaúnak monda; s amint elméne Ézsaú a mezőre, hogy vadat vadásszon és hozzon,
|
| 6. |
Szóla Rebeka Jákóbnak, az ő fiának, mondván: Íme hallám, hogy atyád szóla bátyádnak, Ézsaúnak, mondván:
|
| 7. |
Hozz nekem vadat, és csinálj nekem kedvem szerint való ételt, hogy egyem; és megáldjalak téged az Úr előtt, minekelőtte meghalok.
|
| 8. |
Most azért fiam, hallgass az én szavamra, amit én parancsolok neked!
|
| 9. |
Menj el, kérlek, a nyájhoz, és hozz nekem onnan két kecskegödölyét a javából, hogy csináljak azokból a te atyádnak kedve szerint való ételt, amint ő szereti.
|
| 10. |
Te pedig beviszed atyádnak, hogy egyék, azért, hogy téged áldjon meg, minekelőtte meghal.
|
| 11. |
Jákób pedig monda Rebekának, az ő anyjának: Íme, az én bátyám, Ézsaú szőrös ember, én pedig sima vagyok.
|
| 12. |
Netalán megtapogat engem az én atyám, s olyan leszek előtte, mint valami csaló, és akkor átkot és nem áldást hozok magamra.
|
| 13. |
És monda neki az ő anyja: Reám szálljon a te átkod, fiam, csak hallgass az én szavamra, és menj és hozd el nekem!
|
| 14. |
Elméne azért, és elhozá, és vivé az ő anyjának; és az ő anyja ételt készíte, amint szereti vala az ő atyja.
|
| 15. |
És vevé Rebeka az ő nagyobbik fiának, Ézsaúnak drága ruháit, melyek őnála otthon valának, és felöltözteté Jákóbot, az ő kisebbik fiát.
|
| 16. |
A kecskegödölyék bőrével pedig beborítá az ő kezeit, és nyakának simaságát.
|
| 17. |
És az ételt, amelyet készített vala, kenyérrel együtt adá Jákóbnak, az ő fiának kezébe.
|
| 18. |
És beméne az ő atyjához, és monda: Atyám! És az monda: Ímhol vagyok. Ki vagy te, fiam?
|
| 19. |
Monda Jákób az ő atyjának: Én [vagyok] Ézsaú, a te elsőszülötted, akképpen cselekedtem, amint parancsolád. Kelj fel, kérlek, ülj le és egyél vadászatomból, hogy megáldjon engem a te lelked!
|
| 20. |
És monda Izsák az ő fiának: Hogy van az, hogy ily hamar találtál, fiam? És felele: Mert az Úr, a te Istened hozta előmbe.
|
| 21. |
És monda Izsák Jákóbnak: Jer közelebb, kérlek, hadd tapogassalak meg, fiam, hogy vajon te vagy-e az én fiam, Ézsaú, vagy nem?
|
| 22. |
Odaméne tehát Jákób Izsákhoz, az ő atyjához, aki megtapogatván őt, monda: A szó Jákób szava, de a kezek Ézsaú kezei.
|
| 23. |
És nem ismeré meg őt, mivelhogy kezei szőrösek valának, mint Ézsaúnak, az ő bátyjának kezei; annak okáért megáldá őt.
|
| 24. |
És monda: Te vagy, fiam, Ézsaú? Felele: Én vagyok.
|
| 25. |
Az pedig monda: Hozd ide, hadd egyem az én fiam vadászatából, hogy megáldjon téged az én lelkem. És odavivé, és evék; bort is vive neki, és ivék.
|
| 26. |
Akkor monda neki Izsák, az ő atyja: Jer közelebb, fiam, és csókolj meg engem.
|
| 27. |
Odaméne azért, és megcsókolá őt; s megérezvén ruháinak szagát, megáldá őt, és monda: Lám, az én fiamnak illata olyan, mint a mezőnek illatja, amelyet megáldott az Úr.
|
| 28. |
Adjon az Isten teneked az ég harmatából és a föld kövérségéből, és gabonának és bornak bőségét.
|
| 29. |
Népek szolgáljanak neked, és nemzetségek hajoljanak meg előtted; légy úr a te atyádfiain, és hajoljanak meg előtted a te anyádnak fiai. Átkozott, aki téged átkoz, és aki téged áld, legyen áldott.
|
| 30. |
És lőn, amint elvégezé Izsák Jákóbnak megáldását, és éppen csak hogy kiment vala Jákób az ő atyjának, Izsáknak színe elől, az ő bátyja, Ézsaú is megjöve vadászásából.
|
| 31. |
És készíte ő is ételt, s vivé az ő atyja elé, és mondá az ő atyjának: Keljen fel az én atyám, és egyék az ő fia vadászatából, hogy áldjon meg engem a te lelked.
|
| 32. |
És monda neki az ő atyja, Izsák: Kicsoda vagy te? És monda: Én vagyok a te elsőszülött fiad, Ézsaú.
|
| 33. |
Akkor Izsák elrémüle igen nagy rémüléssel, és monda: Ki volt hát az, aki vadat fogott és behozá nekem, és én mindenből ettem, minekelőtte te megjöttél, és megáldottam őt, és áldott is lészen.
|
| 34. |
Amint hallotta vala Ézsaú az ő atyjának beszédét, nagy és igen keserves kiáltással felkiálta, és monda atyjának: Áldj meg engem is, atyám!
|
| 35. |
Ez pedig monda: A te öcséd jöve el álnoksággal, és ő vevé el a te áldásodat.
|
| 36. |
Az pedig monda: Nem méltán hívják-e őt Jákóbnak, mert immár két ízben csalt meg engemet; elvevé elsőszülöttségemet, most pedig áldásomat vevé el. És monda: Nem tartottál-e nekem is valami áldást?
|
| 37. |
Felele Izsák, és monda Ézsaúnak: Íme, uraddá tettem őt, és minden atyjafiát szolgául adtam neki, gabonával is, borral is őt láttam el; mit műveljek azért immár veled, fiam?
|
| 38. |
Monda Ézsaú az ő atyjának: Avagy csak az az egy áldásod van-e neked, atyám? Áldj meg engem, engem is, atyám! És felemelé szavát Ézsaú, és sír vala.
|
| 39. |
Felele azért Izsák, az ő atyja, és monda neki: Íme, kövér földön lesz lakásod, és [részed lesz] az ég harmatjából onnan felül;
|
| 40. |
És fegyvered után élsz, és öcsédet szolgálod. De lészen, amikor ellene támadsz, letöröd igáját nyakadról.
|