Jákób Mésopotámiába (Paddan-Arámba) megy

1. Előhívatá azért Izsák Jákóbot, és megáldá őt, és megparancsolá neki, és mondá: Ne végy feleséget a kananeusok leányai közül!
2. Kelj fel, menj el Mezopotámiába, Betuélnek, a te anyád atyjának házához, és onnan végy magadnak feleséget, Lábánnak, a te anyád bátyjának leányai közül.
3. A mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és sokasítson meg téged, hogy népek sokaságává légy;
4. És adja neked az Ábrahám áldását, teneked és a te magodnak teveled egybe, hogy örökség szerint bírjad a földet, melyen jövevény voltál, melyet az Isten adott vala Ábrahámnak.
5. Elbocsátá azért Izsák Jákóbot, hogy menjen Mezopotámiába Lábánhoz, a szíriabeli Betuél fiához, Rebekának, Jákób és Ézsaú anyjának bátyjához.

Ézsaú második házassága

6. És látá Ézsaú, hogy Izsák megáldotta Jákóbot, és elbocsátotta őt Mezopotámiába, hogy onnan vegyen magának feleséget; és hogy mikor áldja vala, parancsola neki, és monda: Ne végy feleséget a kananeusok leányai közül!
7. És hogy Jákób hallgata atyja és anyja szavára, és el is ment Mezopotámiába;
8. És látá Ézsaú, hogy a kananeusok leányai nem tetszenek Izsáknak, az ő atyjának.
9. Elméne Ézsaú Ismáelhez, és feleségül vevé még az ő feleségeihez Ismáelnek, az Ábrahám fiának leányát, Mahaláthot, Nebajóthnak húgát.
10. Jákób pedig kiindula Beérsebából, és Hárán felé tartott.

Jákób égbe érő lajtorját lát

11. És juta egy helyre, holott meghála, mivelhogy a nap lement vala; és vőn egyet annak a helynek kövei közül, és feje alá tevé, és lefeküvék azon a helyen.
12. És álmot láta: Íme, egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és íme, az Istennek angyalai fel- és alájárnak vala azon.
13. És íme, az Úr áll vala azon, és szóla: Én [vagyok] az Úr, Ábrahámnak, a te atyádnak Istene és Izsáknak Istene; ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te magodnak.
14. És a te magod olyan lészen, mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugatra és keletre, északra és délre, és tebenned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.
15. És íme, én veled [vagyok], hogy megőrizzelek téged valahova mész, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem, amit neked mondtam.
16. Jákób pedig fölébredvén álmából, monda: Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam.
17. Megrémüle annak okáért, és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja!

Jákób fogadást tesz Béthelben

18. És felkele Jákób reggel, és vevé azt a követ, melyet feje alá tett vala, és oszlopul állítá fel azt, és olajat önte annak tetejére;
19. És nevezé annak a helynek nevét Bételnek, azelőtt pedig Lúz vala annak a városnak neve.
20. És fogadást tőn Jákób, mondá: Ha az Isten velem lesz, és megőriz engem ezen az úton, amelyen most járok, és ha ételül kenyeret s öltözetül ruhát ad nekem,
21. És békességgel térek vissza az én atyámnak házához: akkor az Úr lesz az én Istenem;
22. És ez a kő, amelyet oszlopul állítottam fel, Isten háza lészen, és valamit adsz nekem, annak tizedét neked adom.