| 1. | Azután parancsola [József] az ő háza gondviselőjének, mondván: Töltsd meg ez embereknek zsákjait eleséggel, amennyit elvihetnek; és mindeniknek pénzét tedd zsákja szájába. |
| 2. | Az én poharamat pedig, az ezüstpoharat, tedd a legkisebbik zsákjának szájába, gabonájának árával együtt. És az József beszéde szerint cselekedék, amint beszélt vala. |
| 3. | Reggel virradatkor elbocsáttatának azok az emberek szamaraikkal együtt. |
| 4. | Kimenének a városból, de nem messze haladhatának, amikor monda József az ő háza gondviselőjének: Kelj fel, siess utánuk azoknak az embereknek, és ha eléred őket, mondd nekik: Miért fizettetek gonosszal a jó helyébe? |
| 5. | Avagy nem abból iszik-e az én uram? És abból szokott jövendölni! Gonoszul cselekedtétek, amit cselekedtetek! |
| 6. | És utoléré őket, és ilyen szavakkal szóla nekik. |
| 7. | Azok pedig mondának neki: Miért szól az én uram ilyen szavakkal? Távol legyen szolgáidtól, hogy ilyen dolgot cselekedjenek! |
| 8. | Íme, a pénzt, melyet zsákjaink szájában találtunk vala, meghoztuk neked Kánaán földjéről; hogy loptunk volna hát urad házából ezüstöt vagy aranyat? |
| 9. | Akinél megtaláltatik a te szolgáid közül, haljon meg az; sőt, mi is szolgái leszünk uramnak. |
| 10. | És monda: Mostan is legyen beszédetek szerint: akinél megtaláltatik, [az] legyen nekem szolgám, ti pedig mentek legyetek. |
| 11. | És sietének, és leraká ki-ki az ő zsákját a földre, és kioldá ki-ki az ő zsákját. |
| 12. | És keresgéle; a legnagyobbikon kezdé, s a legkisebbiken végezé, és megtalálá a poharat a Benjámin zsákjában. |
| 13. | Azok pedig meghasogaták ruhájukat, és ki-ki megterhelé a maga szamarát, és visszatérének a városba. |
| 14. | És beméne Júda és az ő atyjafiai a József házába, ki még ott vala, és földre esének előtte. |
| 15. | És monda nekik József: Mi dolog ez, amit cselekedtetek? Avagy nem tudjátok-e, hogy az ilyen magamféle ember jövendölni tud? |
| 16. | És monda Júda: Mit mondhatunk az én uramnak? Mit szóljunk, és mivel igazoljuk magunkat? Az Isten büntetése utolérte szolgáidat. Íme, mi az én uram szolgái vagyunk, mind mi, mind az, akinek kezében a pohár találtatott. |
| 17. | Ő pedig monda: Távol legyen tőlem, hogy azt cselekedjem! Az, akinek kezében találtatott a pohár, az legyen nekem szolgám, ti pedig békességgel menjetek el a ti atyátokhoz. |
| 18. | De Júda hozzá járula, és monda: Kérlek, uram, hadd szólhasson egy szót uram fülébe a te szolgád, és ne gerjedjen fel haragod a te szolgád ellen; mert hasonló vagy te a fáraóhoz. |
| 19. | Az én uram kérdezte vala az ő szolgáit, mondván: Van-e atyátok vagy testvéretek? |
| 20. | Akkor mi azt felelénk az én uramnak: Van egy vén atyánk, és egy kisgyermek, aki az ő vénségében lett; és ennek bátyja meghalt, és csak ő maga maradt az ő anyjától, és az ő atyja szereti őt. |
| 21. | És azt mondád a te szolgáidnak: Hozzátok énhozzám azt, hogy szemeimet reá vessem. |
| 22. | És mondánk az én uramnak: Nem hagyhatja el az a fiú az ő atyját; mert ha elhagyja atyját, meghal [az]. |
| 23. | És ezt mondád a te szolgáidnak: Ha a ti legkisebbik atyátokfia el nem jő veletek, színem elé se kerüljetek többé! |
| 24. | Mikor azért felmenénk a te szolgádhoz, az én atyámhoz, és tudtul adjuk vala neki az én uramnak beszédét; |
| 25. | És monda a mi atyánk: Menjetek vissza, és vegyetek nekünk [egy] kevés eleséget. |
| 26. | És mondánk: Nem mehetünk le; ha a mi legkisebbik atyánkfia velünk lesz, akkor lemegyünk; mert nem mehetünk ama férfiú színe elé, ha a mi legkisebbik atyánkfia velünk nem lesz. |
| 27. | És monda a te szolgád, az én atyám, nekünk: Ti tudjátok, hogy az én feleségem nekem csak két [fiat] szült. |
| 28. | Az egyik kiméne tőlem, és azt mondom vala: bizonyára [fenevad] szaggatta széjjel, és attól fogva nem láttam őt. |
| 29. | Ha ezt is elviszitek szemeim elől, s veszedelem találja érni, akkor az én ősz fejemet keserűségtől borítva bocsátjátok alá a koporsóba. |
| 30. | Ha tehát most visszamegyek a te szolgádhoz, az én atyámhoz, és e fiú nem lesz velünk, mivelhogy annak lelke ennek lelkéhez van nőve, |
| 31. | Ha meglátja, hogy nincs meg a gyermek, meghal, s akkor a te szolgáid a te szolgádnak, a mi atyánknak ősz fejét búba borítva bocsátják alá a koporsóba. |
| 32. | Mivel a te szolgád e fiúért az ő atyjánál kezes lett, mondván: Ha vissza nem hozom őt hozzád, mind éltig bűnös legyek az én atyám előtt: |
| 33. | Hadd maradjon azért e gyermek helyébe a te szolgád, az én uramnak szolgájául; e gyermek pedig menjen fel az ő bátyjaival. |
| 34. | Mert mi módon mehetnék én fel atyámhoz, ha e gyermek velem nem lenne, anélkül hogy ne lássam a nyomorúságot, mely atyámat érné? |