| 1. | Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő. |
| 2. | Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltűnik, mint az árnyék és nem állandó. |
| 3. | Még az ilyen ellen is felnyitod-e szemeidet, tennenmagaddal törvénybe állítasz-e engem? |
| 4. | Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki. |
| 5. | Nincsenek-e meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél neki, amelyet nem hághat át. |
| 6. | Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek. |
| 7. | Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak. |
| 8. | Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke: |
| 9. | A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete. |
| 10. | De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő? |
| 11. | Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad: |
| 12. | Úgy fekszik le az ember és nem kel fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból. |
| 13. | Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engem addig, amíg elmúlik a te haragod; határt vetnél nekem, azután megemlékeznél rólam! |
| 14. | Ha meghal az ember, vajon feltámad-e? [Akkor] az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom. |
| 15. | Szólítanál, és én felelnék neked, kívánkoznál a te kezednek alkotása után. |
| 16. | De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet. |
| 17. | Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez. |
| 18. | Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről; |
| 19. | A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé. |
| 20. | Hatalmaskodol rajta szüntelen, és ő elmegy; megváltoztatván az arcát, úgy bocsátod el őt. |
| 21. | Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velük. |
| 22. | Csak ő magáért fáj még a teste, és a lelke is ő magáért kesereg. |