| 1. | Jób pedig felelt és monda: |
| 2. | Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba! |
| 3. | Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim. |
| 4. | Mert a Mindenható nyilai vannak énbennem, amelyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem. |
| 5. | Ordít-e a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-e az ökör az ő abrakja mellett? |
| 6. | Vajon íztelen, sótlan étket eszik-e az ember; avagy kellemes íze van-e a tojásfehérnek? |
| 7. | Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nekem, mint a megromlott kenyér! |
| 8. | Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit remélek; |
| 9. | És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem! |
| 10. | Még akkor lenne valami vigasztalásom; ujjonganék a fájdalomban, amely nem kímél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét. |
| 11. | Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?! |
| 12. | Kövek ereje-e az én erőm, avagy az én testem acélból van-e? |
| 13. | Hát nincsen-e segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-e tőlem?! |
| 14. | A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét. |
| 15. | Atyámfiai hűtlenül elhagytak, mint a patak, amint túláradnak medrükön a patakok, |
| 16. | Amelyek szennyesek a jégtől, amelyekben [olvadt] hó hömpölyög; |
| 17. | Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak. |
| 18. | Letérnek útjukról a vándorok; felmennek a sivatagba [utánuk], és elvesznek. |
| 19. | Nézegetnek utánuk Téma vándorai; Sébának utasai bennük reménykednek. |
| 20. | Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak. |
| 21. | Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek. |
| 22. | Hát mondtam-e: Adjatok nekem [valamit], és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem? |
| 23. | Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem? |
| 24. | Tanítsatok meg és én elnémulok, s amiben tévedek, értessétek meg velem. |
| 25. | Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?! |
| 26. | Szavak ostorozására készültök-e?! Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai! |
| 27. | Még az árvának is nekiesnétek, és [sírt] ásnátok a ti barátotoknak is?! |
| 28. | Most hát tessék nektek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudok? |
| 29. | Kezdjétek újra, kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll. |
| 30. | Van-e az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-e észre a nyomorúságot?! |