A tizedfél törzs öröksége

1. Ezek pedig azok, amiket örökségül vőnek el Izrael fiai a Kánaán földjén, amiket örökségül adtak nekik Eleázár, a pap, Józsué, a Nún fia és az atyai fejedelmek, akik valának Izrael fiainak nemzetségei felett;
2. Sorsvetés által való örökségükül (amint megparancsolta vala az Úr Mózes által) a kilenc nemzetségnek és a fél nemzetségnek:
3. Mert két nemzetségnek és fél nemzetségnek a Jordánon túl adott vala Mózes örökséget, a lévitáknak pedig nem adott vala örökséget őközöttük.
4. Mert a József fiai két nemzetség voltak: Manassé és Efraim; a lévitáknak pedig nem adtak osztályrészt a földből, hanem csak városokat lakásul, és az azokhoz való legelőket barmaik és marháik számára.
5. Amint megparancsolta vala az Úr Mózesnek, úgy cselekedének az Izrael fiai, és úgy oszták fel a földet.

Káleb öröksége

6. Hozzámenének pedig Józsuéhoz Júdának fiai Gilgálba, és monda neki a kenizeus Káleb, Jefunné fia: Te tudod azt a dolgot, amelyet beszélt vala az Úr Mózesnek, az Isten emberének énfelőlem és tefelőled Kádes-Barneában.
7. Negyven esztendős valék én, mikor elküldött engem Mózes, az Úrnak szolgája Kádes-Barneából, hogy kikémleljem a földet, és úgy hoztam neki hírt, amint az én szívemben vala.
8. Atyámfiai pedig, akik feljöttek vala velem, elrémítették a népnek szívét, de én tökéletesen követtem az Urat, az én Istenemet.
9. És megesküvék Mózes azon a napon, mondván: Bizony a föld, amelyet megtapodott a te lábad, tiéd lesz örökségül, és a te fiaidé mindörökké, mivelhogy tökéletesen követted az Urat, az én Istenemet.
10. Most pedig, íme, megtartott engem az Úr életben, amint szólott vala; most negyvenöt esztendeje, amióta szólott vala az Úr e dologról Mózesnek, amialatt Izrael a pusztában bolyongott vala; és most íme, nyolcvanöt esztendős vagyok!
11. Még ma is olyan erős vagyok, amilyen azon a napon voltam, amikor elküldött engem Mózes; amilyen akkor volt az én erőm, most is olyan az én erőm a harcoláshoz és járásra-kelésre.
12. Most azért add nekem ezt a hegyet, amelyről szólt vala az Úr azon a napon, mert magad is hallottad azon a napon, hogy anákok vannak ott, és nagy, erősített városok; hátha velem lesz az Úr, és kiűzöm őket, amint megmondotta az Úr!
13. És megáldá őt Józsué, és odaadá Hebront Kálebnek, a Jefunné fiának örökségül.
14. Azért lőn Hebron a kenizeus Kálebé, a Jefunné fiáé örökségül mind e mai napig, amiért hogy tökéletesen követte vala az Urat, Izraelnek Istenét.
15. A Hebron neve pedig annak előtte Kirját-Arba volt, aki a legnagyobb ember volt az anákok között. A föld pedig megnyugodott a harctól.