| 1. | Jaj, de árván ül a nagy népű város! Olyanná lőn, mint az özvegyasszony! Nagy volt a nemzetek között, a tartományok közt fejedelemasszony: robotossá lőn! |
| 2. | Sírván sír éjjelente, s könny [borítja] az orcáját! Senki sincs, ki vigasztalná azok közül, kik szerették, mind megcsalták barátai, ellenségeivé lőnek. |
| 3. | Számkivetésbe méne Júda a nyomorúság és a szolgálat sokasága miatt! Ott ül ő a pogányok közt, nem talál nyugodalmat; valamennyi üldözője utolérte a szorultságában. |
| 4. | Sionnak utai gyászolnak; nincsen, aki ünnepnapra járjon; kapuja mind elpusztult, papjai sóhajtoznak, szüzei nyögnek, csak keserűsége van neki. |
| 5. | Elnyomói főkké lettek, ellenségei boldogok! Bizony, az Úr verte meg őt az ő sok bűne miatt; gyermekei rabságra mentek az elnyomó előtt. |
| 6. | És elhagyta Sion leányát minden ő ékessége; fejedelmei olyanok lettek, mint a szarvasok, amelyek nem találnak eledelt, és erőtelenül futnak az üldöző előtt. |
| 7. | Emlékezik Jeruzsálem az ő nyomorúságának és eltiportatásának napjain minden ő gyönyörűségéről, amelyek voltak eleitől fogva, mert az ő népe ellenség kezébe esett, és nem volt segítsége. Látták őt az ellenségek, nevettek megsemmisülésén. |
| 8. | Vétkezvén vétkezett Jeruzsálem, azért lett csúfsággá, minden tisztelője megvetette, mert látták az ő mezítelenségét, ő maga pedig sóhajtoz és elfordul. |
| 9. | Szennye a ruhája szélén; nem gondolt a jövőjére; csodálatosan alásüllyedt, nincs vigasztalója. Lásd meg, Uram, az én nyomorúságomat, mert ellenség vett erőt [rajtam]! |
| 10. | Szorongató nyújtja kezét minden kincse után, sőt látta, hogy pogányok mentek be az ő szent helyébe, akikről azt parancsoltad, hogy be ne menjenek a te községedbe. |
| 11. | Egész népe sóhajtoz, futkosnak a kenyér után, odaadják drágaságaikat az ételért, hogy megéledjenek. Lásd meg, Uram, és tekintsd meg, mily utálatossá lettem! |
| 12. | Mindnyájatokat kérlek, ti járókelők, tekintsétek meg és lássátok meg, ha van-e oly bánat, mint az én bánatom, amely engem ért, amellyel engem sújtott az Úr az ő búsult haragjának napján! |
| 13. | A magasságból tüzet bocsátott csontjaimba, és az hatalmaskodik bennük; hálót vetett lábaimnak, hátra vetett, pusztává tett engem, egész napon beteg [vagyok]. |
| 14. | Saját kezével rótta össze az én vétkeim igáját, ráfonódtak nyakamra, megrendítette erőmet, odaadott engem az Úr azok kezébe, akik előtt meg nem állhatok. |
| 15. | Rakásra hányta az Úr minden vitézemet énbennem; gyűlést hívott össze ellenem, hogy összetörje ifjaimat; sajtóba taposta az Úr Júda szűz leányát. |
| 16. | Ezekért sírok én; szememből, szememből víz folyik alá, mert messze távozott tőlem a vigasztaló, aki megélesszen engem, fiaim elvesztek, mert győzött az ellenség. |
| 17. | Terjesztgeti kezeit Sion: nincs vigasztalója; szorongatókat rendelt az Úr Jákób ellen körös-körül; Jeruzsálem csúfsággá lett közöttük. |
| 18. | Igaz ő, az Úr, mert az ő szava ellen rugódoztam! Halljátok meg, kérlek, mind ti népek, és lássátok meg az én bánatomat: szüzeim és ifjaim fogságba menének! |
| 19. | Kiáltottam azoknak, akik szerettek engem, de ők megcsaltak engem; papjaim és véneim a városban múltak ki, amikor étel után futkostak, hogy megéledjenek. |
| 20. | Lásd meg, Uram, hogy szorongattatom, belső részeim megháborodtak; elfordult bennem az én szívem, mert bizony pártot ütöttem; kinn fegyver pusztít, benn [minden] olyan, mint a halál! |
| 21. | Hallották, hogy sóhajtozom, és nincs vigasztalóm; minden ellenségem hallotta veszedelmemet, örültek, hogy te [ezt] cselekedted. Hozd el a napot, amelyet hirdettél, hogy olyanok legyenek, mint én! |
| 22. | Jusson elődbe minden gonoszságuk, és úgy bánj velük, amiképpen énvelem bántál az én minden bűnömért, mert sok az én sóhajtozásom, és beteg a szívem. |