| 1. | És lőn azon napokban, amikor a bírák bíráskodának, éhség lőn a földön. És elméne egy férfi a Júda Betleheméből, hogy Moáb mezején tartózkodjék: ő, meg a felesége, és a két fia. |
| 2. | A férfi neve Elimélek, és felesége neve Naómi; két fiuk neve pedig Mahlon és Kiljon, efrataiak, a Júda Betleheméből valók. És eljutának Moáb mezejére, és ott valának. |
| 3. | Meghala pedig Elimélek, a Naómi férje, és marada ő és az ő két fia, |
| 4. | Akik moábita leányokat vőnek feleségül; az egyiknek neve Orpa, és a másiknak neve Ruth. És ott lakozának közel tíz esztendeig. |
| 5. | Meghalának ők is mind a ketten, Mahlon is, Kiljon is, és marada az asszony az ő két fia és férje nélkül. |
| 6. | Felkele azért ő és az ő menyei, és ő visszatére Moáb mezejéről, mert hallotta vala Moáb mezején, hogy meglátogatta az Úr az ő népét, hogy adjon nekik kenyeret. |
| 7. | És kiméne arról a helyről, ahol volt, és vele a két menye. És menének az úton, hogy visszatérjenek Júda földjére, |
| 8. | És monda Naómi az ő két menyének: Menjetek, térjetek vissza, ki-ki az ő anyjának házához! Cselekedjék az Úr irgalmasságot veletek, amiképpen ti cselekedtetek a megholtakkal és énvelem! |
| 9. | Adja az Úr tinektek, hogy találjatok nyugodalmat, ki-ki az ő férje házában! És megcsókolá őket, és ők nagy fennszóval sírának. |
| 10. | És mondák neki: Bizony, mi veled együtt térünk a te népedhez! |
| 11. | Naómi pedig mondá: Térjetek vissza, leányaim! Miért jönnétek énvelem? Hát ugyan vannak-e még fiak az én méhemben, akik férjeitek lehetnének? |
| 12. | Térjetek vissza, leányaim! Menjetek, mert én már vénebb vagyok, semhogy férjhez mehetnék. Még ha azt mondanám is, hogy van reménységem; még ha ez éjjel férjhez mennék is és szülnék is fiakat: |
| 13. | Ugyan megvárhatnátok-e őket, amíg felnőnek? Ugyan megtartóztatnátok-e magatokat miattuk, hogy férjhez ne menjetek? Ne, édes leányaim! Mert nagyobb az én keserűségem, mint a tietek, mert engem talált az Úrnak keze. |
| 14. | Azok pedig nagy fennszóval tovább sírának. És Orpa megcsókolá az ő napát, Ruth azonban ragaszkodék hozzá. |
| 15. | Ő pedig monda: Íme, a te sógorasszonyod visszatért az ő népéhez és az ő isteneihez, térj vissza te is a te sógorasszonyod után! |
| 16. | Ruth pedig monda: Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled! Mert ahova te mégy, oda megyek, és ahol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem. |
| 17. | Ahol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is! Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tőled! |
| 18. | Mikor pedig látá, hogy erősködik vele menni, nem szóla neki többet. |
| 19. | És menének mind a ketten, míg Betlehembe érkezének. És lőn, hogy mikor Betlehembe érkezének, megmozdult az egész város miattuk, és mondák: Nemde nem Naómi ez? |
| 20. | És ő monda nekik: Ne hívjatok engem Naóminak, hívjatok inkább Márának, mert nagy keserűséggel illetett engem a Mindenható! |
| 21. | Többedmagammal mentem el, és elárvultan hozott vissza engem az Úr; miért hívnátok hát engem Naóminak, holott az Úr ellenem fordult, és a Mindenható nyomorúsággal illetett engem. |
| 22. | Így tért vissza Naómi, és vele a moábita Ruth, az ő menye, aki hazatért Moáb mezejéről. Megérkezének pedig Betlehembe az árpaaratás kezdetén. |