Óvás az ámítóktól, a kik álszent szigort követelnek

1. A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időkben elszakadnak némelyek a hittől, és ámító lelkekre és ördögi tanításokra figyelnek,
2. hazug emberek képmutatása folytán, akik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretükben.
3. Akik tiltják a házasságot, tartóztatnak bizonyos ételektől, amelyeket az Isten arra teremtett, hogy hálaadással megegyék a hívek, és akik megismerték az igazságot.
4. Mert minden jó, amit Isten teremtett, és semmi sem megvetni való, ha hálaadással veszik,
5. mert megszenteli az Isten igéje és a fohász.

Intés a kegyesség gyakorlására

6. Ezeket ha az atyafiaknak eléjük adod, Jézus Krisztusnak jó szolgája leszel, annak a hitnek és jó tanításnak beszédeivel táplálkozván, melyet követtél.
7. A közönséges és vénasszonyos meséket pedig utasítsd vissza; ellenben gyakorold magadat kegyességre.
8. Mert a testi gyakorlatozás kevés dologra hasznos; de a kegyesség mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövő élet ígérete.
9. Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó;
10. mert evégre fáradozunk is, és tűrünk szidalmakat, mert reménységünket az élő Istenbe vetettük, aki megtartója minden embernek, kiváltképpen a hívőknek.
11. Parancsold ezeket és tanítsd.
12. Senki a te fiatalságodat le ne nézze, sőt példa légy a hívek előtt beszédben, forgolódásban, szeretetben, lélekben, hitben, tisztaságban.
13. Amíg odamegyek, foglalkozzál a Szentírás felolvasásával, az intéssel, a tanítással.
14. Ne hanyagold el a benned levő kegyelemajándékot, mely prófécia által a presbitérium kezeinek reád tevésével adatott neked.
15. Ezekre legyen gondod, ezekben légy; hogy előhaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt.
16. Vigyázz magadra és a tanításra; maradj meg azokban; mert ha azt műveled, mind magadat megtartod, mind hallgatóidat.