| 1. | Mert ti magatok tudjátok, atyámfiai, hogy a mi tihozzátok való bemenetelünk nem volt hiábavaló, |
| 2. | hanem, noha előbb szenvedtünk és bántalmaztattunk is, mint tudjátok, Filippiben, bátorságot vettünk magunknak a mi Istenünkben, hogy köztetek hirdessük az Isten evangéliumát sok tusakodással. |
| 3. | Mert a mi vigasztalásunk nem tévedésből, sem nem tisztátlanságból fakad, sem nem csalárdságon alapszik, |
| 4. | hanem amint méltatott minket az Isten, hogy az evangéliummal megbízzon, úgy beszélünk, nem úgy, hogy embereknek tessünk, hanem Istennek, aki megvizsgálja a mi szíveinket. |
| 5. | Mert soha hízelgés beszédével nem éltünk, mint tudjátok, sem kapzsiság Úrügyével; Isten a tanú: |
| 6. | sem nem kerestünk dicsőséget emberektől, sem tőletek, sem másoktól, noha méltóságban lehettünk volna, mint Krisztus apostolai, |
| 7. | de nyájasak voltunk közöttetek, mint ahogyan egy dajka dédelgeti gyermekeit. |
| 8. | Ily gyöngéden szeretvén titeket, kedvünk lett volna veletek közölni nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a magunk életét is, mert kedvesekké lettetek nekünk. |
| 9. | Mert emlékeztek, atyámfiai, a mi fáradozásunkra és bajlódásunkra; mert éjjel és nappal dolgoztunk, hogy valakinek közületek terhére ne legyünk, és úgy hirdettük nektek az Isten evangéliumát. |
| 10. | Ti vagytok a tanúk és az Isten, mily szentül, igazán és feddhetetlenül viseltük magunkat hozzátok, kik hisztek. |
| 11. | Valamint tudjátok, hogy mint atya gyermekeit, közületek minden egyest úgy intettünk és buzdítottunk, |
| 12. | és kérve kértünk, hogy járjatok úgy, amint méltó az Istenhez, aki titeket az ő országába és dicsőségébe hív. |
| 13. | Ezért mi is hálákat adunk az Istennek szüntelen, hogy miután befogadtátok az Istennek tőlünk hallott beszédét, nem emberek beszédének vettétek, hanem annak, ami valósággal, Isten beszédének, mely munkálkodik is bennetek, akik hisztek. |
| 14. | Mert ti, atyámfiai, utánzóivá lettetek Isten azon gyülekezeteinek, melyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban, mivelhogy ti is ugyanazokat szenvedtétek a saját honfitársaitoktól, mint azok is a zsidóktól, |
| 15. | kik az Úr Jézust és a saját prófétáikat is megölték, minket is üldöznek. És akik Istennek nem kedvesek, minden embereknek pedig ellenségei, |
| 16. | mert akadályoznak minket abban, hogy a pogányoknak beszéljünk, hogy üdvözüljenek, hogy így betöltsék bűneik mértékét mindenkor. Utol is érte őket a harag véglegesen. |
| 17. | Mi pedig, atyámfiai, amint árván maradtunk tőletek egy kis időre, arcban, nem szívben, annál buzgóbban igyekeztünk a ti orcátokat látni nagy kívánsággal. |
| 18. | Azért akartunk hozzátok menni, én, Pál ugyan egyszer is, kétszer is, de megakadályozott minket a sátán. |
| 19. | Mert ki a mi reménységünk vagy örömünk vagy dicsekedésünk koronája? Nem [lesztek]-e ti is a mi Urunk Jézus Krisztus színe előtt az ő eljövetelekor? |
| 20. | Mert ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk. |