A Krisztus eljövetelének idejéről, és hogy hogyan kell arra mindig készen lenni

1. Az időkről és időpontokról pedig, atyámfiai, nem szükség, hogy írjak nektek,
2. mert ti magatok igen jól tudjátok, hogy az Úr napja, mint a tolvaj éjjel, úgy jön el.
3. Mert mikor azt mondják: Békesség és biztonság, akkor nagy hirtelen veszedelem jön reájuk, mint a szülési fájdalom a viselős asszonyra, és meg nem menekednek.
4. De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket.
5. Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk éjszakáé, sem sötétségé.
6. Tehát ne aludjunk, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok.
7. Mert akik alusznak, éjjel alusznak, és akik megrészegednek, éjjel részegek,
8. de mi nappal fiai lévén, józanok legyünk, felöltözvén a hitnek és szeretetnek mellvértjébe, és sisak gyanánt az üdvösség reménységébe,
9. mert nem rendelt minket az Isten haragra, hanem üdvösségszerzésre a mi Urunk Jézus Krisztus által,
10. aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, ővele együtt éljünk.
11. Ezért intsétek egymást, és építsétek egyik a másikat, amint cselekszitek is.

Intések és üdvözletek

12. Kérlek pedig titeket, atyámfiai, hogy ismerjétek el azokat, akik köztetek fáradoznak és nektek elöljáróitok az Úrban, és intenek titeket,
13. és tartsátok őket felette nagy szeretetben az ő munkájukért. Legyetek békességben magatok közt.
14. Kérünk pedig titeket, atyámfiai, intsétek a rendetleneket, bátorítsátok a kislelkűeket, gyámolítsátok a gyengéket, legyetek tÚrelmesek mindenkihez.
15. Vigyázzatok, hogy valaki rosszért rosszal ne fizessen valakinek; hanem mindenkor a jót kövessétek úgy egymáshoz, mint mindenkihez.
16. Mindenkor örüljetek.
17. Szüntelen imádkozzatok.
18. Mindenben hálát adjatok; mert ez az Isten akarata Krisztus Jézusban tihozzátok.
19. A Lelket el ne oltsátok.
20. A prófétaságot meg ne vessétek.
21. Mindent megvizsgáljatok; ami jó, azt megtartsátok.
22. A gonosznak minden fajtájától tartsátok távol magatokat.
23. Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen; és tökéletesen őriztessék meg szellemetek, lelketek és testetek feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.
24. Hű az, aki elhívott titeket, ő meg is cselekszi.
25. Atyámfiai, imádkozzatok értünk.
26. Üdvözöljétek az összes atyafiakat szent csókkal.
27. Kényszerítlek titeket az Úrra, hogy e levél felolvastassék az összes szent atyafiaknak.
28. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme veletek. Ámen.