| 8. |
Történt egy nap, hogy Elisa átment Súnémbe, és volt ott egy nagyasszony, aki ott tartotta őt kenyeret enni; így aztán valahányszor átment, oda tért be kenyeret enni. |
| 9. |
És az egyszer azt mondta férjének: Úgy veszem észre, kérlek, hogy Istennek egy szent embere az, aki mindig átjár hozzánk; |
| 10. |
csináljunk hát egy kis erkély-szobát és tegyünk oda neki egy ágyat, asztalt, széket és gyertyatartót; hogy mikor hozzánk jön, oda térjen be. |
| 11. |
Egy nap meg is érkezett oda és betért a felházba és ott lefeküdt. |
| 12. |
Aztán azt mondta legényének, Géházinak: Hívd ide ezt a súnémi asszonyt; és mikor odahívta azt, és megállt előtte |
| 13. |
(mikor ugyanis azt mondta neki: Mondd neki, kérlek: Hogy mivel te ezt a sok alkalmatlanságot okoztad magadnak értünk, mit lehetne érted tenni, van-e valami, amiért szólni kellene a királynak vagy a hadvezérnek; akkor az azt mondta: Népem között lakom én. |
| 14. |
Mikor pedig ő erre azt mondta: Tehát mit lehetne érte tenni; akkor Géházi mondta: Valóban, nincs neki fia, és a férje vén ember. |
| 15. |
És erre mondta ő: Hívd ide őt! És mikor odahívta és megállt az ajtóban), |
| 16. |
azt mondta: Esztendő ilyenkorra fiat fogsz ölelni; de az azt mondta: Ne, uram, Isten embere, ne csald meg szolgálóleányodat! |
| 17. |
De az asszony teherbe esett és esztendőre fiat szült; abban az időben, melyet Elisa megmondott neki. |
| 18. |
Mikor a gyermek megnőtt, történt egy napon, hogy kiment atyjához, az aratókhoz. |
| 19. |
És azt mondta atyjának: Fejem, fejem! Az pedig azt mondta a legénynek: Vidd őt anyjához. |
| 20. |
Mikor elvitte és bevitte anyjához, annak térdein ült délig, akkor meghalt. |
| 21. |
Erre fölvitte és az Isten emberének ágyára fektette őt; azután bezárta és kiment. |
| 22. |
És hívatta férjét és azt mondta: Küldd ide nekem, kérlek, az egyik szolgát és egy szamarat; hadd fussak el az Isten emberéhez, de mindjárt megjövök. |
| 23. |
Erre az azt mondta: Miért mégy te most ahhoz, ma nincs újhold, sem szombat; ő pedig azt mondta: Nem baj. |
| 24. |
Ezzel felnyergelte a szamarat, és azt mondta legényének: Hajts és menj, meg ne állj nekem a nyargalásban, ha nem mondom neked. |
| 25. |
Elment tehát és megérkezett az Isten emberéhez a Kármel hegyére; és mikor meglátta őt az Isten embere távolról, azt mondta legényének, Géházinak: Itt van az a súnémi asszony. |
| 26. |
Nosza fuss, kérlek, elébe, és mondd neki: Jól vagy-e te, jól van-e férjed, jól van-e a gyermek? Az azt mondta: Jól; |
| 27. |
de mikor odaért az Isten emberéhez a hegyre, megragadta a lábait (mire Géházi odaugrott, hogy ellökje őt, de az Isten embere azt mondta: Hagyd őt, mert el van keseredve a lelke, és az Úr eltitkolta tőlem és nem jelentette meg nekem); |
| 28. |
és azt mondta: Hát kértem-e én fiút uramtól? Nem mondtam-e: Ne csalj meg engem? |
| 29. |
Erre azt mondta Géházinak: Övezd fel derekadat, fogd a kezedbe botomat és menj, ha találkozol valakivel, ne köszönj neki, és ha valaki neked köszön, ne fogadd; és tedd a botomat a gyermek arcára. |
| 30. |
De azt mondta a gyermek anyja: El az Úr és él a te lelked, hogy nem hagylak el téged; tehát felkelt és elment utána. |
| 31. |
Géházi pedig elment előttük és rátette a botot a gyermeknek arcára, de se hang, se hallgatás; tehát visszatért elébe és jelentette neki, mondván: Nem ébredt fel a gyermek. |
| 32. |
És mikor Elisa bement a házba; hát a gyermek ott volt holtan az ő ágyára fektetve. |
| 33. |
Mikor bement, bezárta az ajtót kettejük mögött; és imádkozott az Úrhoz. |
| 34. |
Aztán felhágott és ráfeküdt a gyermekre és rátette száját a szájára, szemeit a szemeire és kezeit a kezeire; és amint így reá borult, megmelegedett a gyermek teste. |
| 35. |
Azután ismét járt a szobában egyet oda, egyet ide, és felhágott és reá borult; és akkor prüsszentett a gyermek, hétszer is, aztán kinyitotta a gyermek a szemeit. |
| 36. |
Ő pedig kiáltott Géházinak és azt mondta: Hívd ide ezt a súnémi asszonyt; és odahívta. Mikor bement hozzá, azt mondta: Vedd a fiadat. |
| 37. |
Erre odament, a lábaihoz esett és meghajtotta magát a földig; aztán felvette a fiát és kiment. |