1. | Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola és Timotheus testvér |
2. | a kolossébeli szent és hívő atyafiaknak a Krisztusban: kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úrjézus Krisztustól. |
3. | Hálákat adunk az Istennek, és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának mindenkor, mikor értetek imádkozunk |
4. | (mivelhogy hallottuk a ti Krisztus Jézusban való hiteteket, és minden szentekhez való szerelmeteket), |
5. | a mennyekben nektek eltett reménységért, amelyet már előbb hallottatok az igazságnak, az evangéliumnak beszédében, |
6. | mely eljutott hozzátok, miképpen az egész világra is, és gyümölcsöt terem, mint tinálatok is aznaptól fogva, melyen hallottátok, és megismertétek az Isten kegyelmét valóságban, |
7. | amint tanultátok is Epafrásztól, a mi szeretett szolgatársunktól, aki hű szolgája értetek a Krisztusnak, |
8. | aki tudatta is velünk a ti Lélekben való szerelmeteket. |
9. | Ezért mi is, amely naptól fogva hallottuk, nem szűnünk meg érettetek imádkozni, és kérni, hogy töltessetek be az ő akaratának megismerésével, minden lelki bölcsességgel és értelemmel, |
10. | hogy az Úrhoz méltón járjatok teljes tetszésére; minden jó cselekedetben gyümölcsöt teremvén és növekedvén az Isten megismerésében; |
11. | minden erővel felruháztatván az ő dicsőségének ereje szerint minden kitartásra és hosszútűrésre; örömmel |
12. | adván hálát az Atyának, aki alkalmasokká tett minket a szentek örökségének osztályrészére a világosságban. |
13. | Aki kiszabadított minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett az ő szerelmes Fiának országába. |
14. | Akiben megvan a váltságunk az ő vére által, bűneink bocsánata. |
15. | Aki a láthatatlan Istennek képe, elsőszülöttje az egész teremtés előtt; |
16. | mert őbenne teremtetett minden, ami a mennyben van és ami a földön van, a láthatók és a láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: mind őáltala és őreá nézve vannak teremtve; |
17. | és ő van mindenek előtt, és minden őbenne áll fenn. |
18. | És ő a testnek, az anyaszentegyháznak feje; aki kezdet, elsőszülött a halottak közül, hogy mindenben övé legyen az elsőség. |
19. | Mert tetszett az egész teljességnek őbenne venni lakást, |
20. | és őáltala békíteni ki mindent magával (békét teremtvén az ő keresztjének vére által), őáltala, akár a földieket, akár az égieket, |
21. | titeket is, akik egykor idegenek és ellenséges gondolkodásúak voltatok a gonosz cselekedetekben. Most pedig kibékített |
22. | az ő hústestében a halál által, hogy szentül, mocsoktalanul és feddhetetlenül állítson benneteket maga elé. |
23. | Ha ugyan megmaradtok a hitben megalapozottan és szilárdul, és el nem mozdultok annak az evangéliumnak a reménységétől, melyet hallottatok, mely az egész teremtésben hirdettetett az ég alatt, amelynek lettem én, Pál, szolgájává. |
24. | Most örülök értetek való szenvedéseimen, és viszont betöltöm a Krisztus nyomorúságainak híját az én testemben az ő testéért, ami az anyaszentegyház; |
25. | amelynek én szolgája lettem a szerint az Istentől való sáfárság szerint, mely reátok nézve nekem adatott, hogy elvégezzem az Isten beszédét, |
26. | azt a titkot, mely el volt rejtve örök idők és nemzedékek óta, de most kijelentetett az ő szenteinek; |
27. | akikkel meg akarta az Isten ismertetni, mi a gazdagsága e titok dicsőségének a pogányok között: aki a Krisztus tiközöttetek, a dicsőség reménysége. |
28. | Kit mi prédikálunk, intvén minden embert, és tanítván minden embert minden bölcsességgel, hogy minden embert tökéletesnek állítsunk elő a Krisztusban. |
29. | Amiért fáradozom is, küzdvén az ő munkálkodása szerint, ami bennem hatalommal munkálkodik. |