Pál hirdeti arra való isteni elhívatását, hogy az evangéliumot a pogányoknak prédikálja, és könyörög hitben való erősödésükért

1. Ennekokáért vagyok én, Pál, a Krisztus Jézus foglya tiértetek, pogányokért,
2. ha tudniillik hallottátok azt az Isten kegyelméből való sáfárságot, mely nekem adatott tireátok nézve,
3. hogy egy jelenés útján, mely ismertette velem a titkot (amint előbb röviden megírtam,
4. amiből, ha elolvassátok, megtudhatjátok, mi az én értelmem a Krisztus titkában),
5. mely más nemzedékekben nem ismertetett meg az emberek fiaival úgy, mint most kijelentetett az ő szent apostolainak és prófétáinak Lélek által,
6. hogy a pogányok társörökösök, tagtársak és az ő ígéreteinek részestársai a Krisztusban az által az evangélium által,
7. melynek én lettem szolgájává az Isten kegyelmének ajándékából, mely nekem az ő hatalmának munkálkodása szerint adatott.
8. Nekem, a minden szentek között legkisebbnek adatott ez a kegyelemajándék, hogy a pogányok közt hirdessem a Krisztusnak kinyomozhatatlan gazdagságát,
9. és felvilágosítsak mindenkit, mi a közlése ennek a titoknak, mely öröktől fogva el volt rejtve az Istenben, aki mindeneket teremtett a Jézus Krisztus által,
10. hogy most tétessék ismeretessé a mennybéli fejedelemségek és hatalmasságok előtt az egyház által az Istennek igen sokoldalú bölcsessége,
11. a szerint az örök elhatározás szerint, amit a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban hajtott végre,
12. akiben megvan a bátorságunk és bizalommal való Isten elé járulásunk a benne való hit által.
13. Ezért kérlek, ne csüggedjetek el az én értetek való nyomorúságaim miatt, ami nektek dicsőségetekre van.
14. Ennekokáért meghajtom az én térdemet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt,
15. kiről mennyen és földön minden nemzetség neveztetik,
16. hogy adja meg nektek az ő dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjetek az ő Lelke által a belső emberben,
17. hogy lakozzék a Krisztus hit által a ti szívetekben;
18. szeretetben meggyökerezvén és megfundáltatván, hogy teljesen fel bírjátok fogni minden szentekkel együtt, mi a szélessége és hosszúsága, mélysége és magassága,
19. és megismerjétek a Krisztusnak az ismeretet meghaladó szerelmét, hogy legyetek teljesekké az Istennek egész teljességéig.
20. Annak pedig, aki az ő bennünk munkálkodó hatalma szerint mindennél többet tehet, sokkal többet annál, mint amit mi kérünk vagy gondolunk,
21. annak dicsőség az anyaszentegyházban Krisztus Jézus által nemzetségről nemzetségre örökkön örökké. Ámen.