Jónás megfeddetik a miatt való zúgolódásáért, hogy Isten a ninivebelieknek megkegyelmezett

1. És ez rosszulesett Jónának, nagyon rosszul; és megharagudott.
2. És imádkozott az Úrhoz, és azt mondta: Kérlek, ó Uram, nem ez volt-e az én szavam, míg földemen szolgáltam? Ezért akartam először Tarsisba szökni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, hosszútűrő és nagy kegyelmű, és a rossznak megbánója.
3. Most azért, Uram, vedd el, kérlek, az én életemet tőlem, mert jobb meghalnom, mint élnem.
4. Az Úr pedig azt mondta: Vajon méltán haragszol-e?
5. Aztán kiment Jóna a városból, és a várostól keletre lakott; és csinált ott magának egy sátort, és az alatt lakott az árnyékban, míg meglátja, mi lesz a városban.
6. Az Úr Isten pedig rendelt egy csodafát, mely felnőtt Jóna fölé, hogy árnyék legyen feje fölött, megszabadítván őt szomorúságától; és megörült Jóna a csodafának nagy örömmel.
7. Aztán rendelt az Isten egy férget másnap hajnal feljöttekor; és megszúrta a csodafát, és elszáradt.
8. Történt pedig, mikor a nap felkelt, és Isten rekkentő keleti szelet rendelt, és a nap rátűzött Jóna fejére, és elalélt; ekkor halálra kívánta lelkét, és azt mondta: Jobb meghalnom, mint élnem.
9. És azt mondta az Isten Jónának: Vajon méltán haragszol-e a csodafáért? És azt mondta: Méltán haragszom halálig.
10. Erre azt mondta az Úr: Te sajnálod azt a csodafát, mellyel nem fáradoztál, és melyet nem neveltél; mely egy éjjel lett, és más éjjel elveszett:
11. és én ne sajnáljam Ninivét, azt a nagy várost, melyben több van tizenkétszer tízezer embernél, aki nem tud jobb- és bal keze között különbséget tenni, és sok barom?