A galátziabeliek állhatatlanságáról és Pál apostoli hivataláról

1. Pál, nem emberektől, nem is ember által, hanem Jézus Krisztus és a halottakból őt feltámasztó Atyaisten által apostol
2. és a velem lévő összes testvérek Galácia gyülekezeteinek.
3. Kegyelem nektek és békesség az Atyaistentől és a mi Urunktól, Jézus Krisztustól,
4. aki önmagát adta bűneinkért, hogy bennünket a jelen gonosz világból kiragadjon a mi Istenünk és Atyánk akarata szerint,
5. akinek legyen dicsőség örökkön örökké!
6. Csodálkozom, hogy attól, aki benneteket Krisztus kegyelmében meghívott, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltatok,
7. ami nem is más, csak akadtak egyesek, akik megzavartak titeket és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát.
8. De ha mi magunk, vagy egy mennybeli angyal hirdetne is nektek más evangéliumot azon kívül, melyet nektek hirdettünk, legyen átkozott.
9. Amint előbb mondtuk, megismétlem: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet azon kívül, melyet befogadtatok, legyen átkozott.
10. Mert most embereket nyerj ék-e meg, vagy az Istent? Avagy embereknek igyekezzem-e tetszeni? Ha még embereknek tetszelegnék, nem volnék Krisztus szolgája.
11. Tudtotokra adom pedig testvéreim, hogy az az evangélium, melyet én hirdettem, nem emberi.
12. Hiszen én sem embertől kaptam vagy tanultam azt, hanem Jézus Krisztus kijelentéséből.
13. Mert hallottátok, hogyan viselkedtem egykor a zsidóságban, hogy szerfelett üldöztem az Isten gyülekezetét és irtottam azt.
14. És a zsidóskodásban túltettem sok fajbeli kortársamon, túlzott buzgósággal tartván magamat őseim hagyományaihoz.
15. Mikor azonban úgy tetszett az Istennek, aki engem születésem előtt kiválasztott és az ő kegyelméből meghívott,
16. hogy kijelentse fiát énben-nem, hogy hirdessem őt a pogányok között, tüstént felhagytam a testtel és vérrel való tanácskozással,
17. Jeruzsálembe sem mentem fel azokhoz, akik előttem lettek apostolokká, hanem elmentem Arábiába, majd megint visszatértem Damaszkuszba,
18. azután három év múlva mentem fel Jeruzsálembe, hogy Pétert meglátogathassam. És nála maradtam tizenöt napig.
19. Az apostolok közül azonban nem láttam mást, csak az Úr testvérét, Jakabot.
20. Amit pedig nektek írok, lát az Isten, hogy nem hazudom.
21. Azután Szíria és Kilikia vidékeire mentem.
22. Júdeának Krisztusban lévő gyülekezetei személyesen nem ismertek,
23. csak hallották, hogy: aki egykor üldözött bennünket, most hirdeti azt a hitet, melyet egykor irtott.
24. És dicsőítették értem az Istent.