| 1. | Azon napokban halálos betegségbe esék Ezékiás, és eljött hozzá Ésaiás, Ámós fia, a próféta, és mondá neki: Ezt mondja az Úr: Rendeld el házadat, mert meghalsz és meg nem gyógyulsz! |
| 2. | És Ezékiás arccal a falnak fordulván, könyörge az Úrnak, |
| 3. | És monda: Oh Uram, emlékezzél meg arról, hogy én előtted jártam igazságban és egész szívvel, és hogy ami jó előtted, azt műveltem! És sírt Ezékiás keservesen. |
| 4. | És lőn az Úr beszéde Ésaiáshoz, mondván: |
| 5. | Menj el, és mondd Ezékiásnak: Így szól az Úr, Dávidnak, atyádnak Istene: Hallottam imádságodat, láttam könnyeidet, íme, még napjaidhoz tizenöt esztendőt adok. |
| 6. | És az asszíriai király kezéből megszabadítlak téged és e várost; megoltalmazom e várost! |
| 7. | Ez legyen jel neked az Úrtól, hogy teljesíti azt az Úr, amit mondott: |
| 8. | Íme, visszatérítem az árnyékot azokon a fokokon, amelyeken az Akház napóráján a nap már átvonult, tíz fokkal; és visszatért az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, amelyeken már átvonult. |
| 9. | Ezékiásnak, Júda királyának följegyzése, mikor megbetegedett, és betegségéből fölgyógyult: |
| 10. | Én azt mondám: hát napjaimnak nyugalmában kell alászállanom a sír kapuihoz, megfosztva többi éveimtől! |
| 11. | Mondám: nem látom az Urat, az Urat az élők földjében, nem szemlélek embert többé a nyugalom lakói közt. |
| 12. | [Por]sátorom lerontatik, és elmegy tőlem, mint a pásztor hajléka! Összehajtám, mint a takács, életemet, hiszen levágott a fonalról engem; reggeltől estig végzesz velem! |
| 13. | Reggelig nyugton vártam; mint oroszlán, úgy törte össze minden csontjaimat; reggeltől estig végzesz velem! |
| 14. | Mint a fecske és a daru, sipogtam, nyögtem, mint a galamb, szemeim a magasságba meredtek: Uram! Erőszak rajtam, szabadíts meg! |
| 15. | Mit mondjak? Hogy szólott nekem és ő azt meg is cselekedé! Nyugton élem le éveimet lelkem keserűsége után! |
| 16. | Oh, Uram! Ezek által él [minden], és ezekben van teljességgel lelkem élete. Te meggyógyítasz és éltetsz engemet! |
| 17. | Íme, áldásul volt nekem a nagy keserűség, és te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből, mert hátad mögé vetetted minden bűneimet! |
| 18. | Mert nem a sír dicsőít téged, és nem a halál magasztal téged, hűségedre nem a sírverembe szállók várnak! |
| 19. | Ki él, ki él, csak az dicsőít téged, mint ma én! Az atya a fiaknak hirdeti hűségedet! |
| 20. | Az Úr szabadított meg engemet, azért énekeljük énekimet éltünk minden napjaiban az Úrnak házában! |
| 21. | Akkor mondá Ésaiás, hogy vegyenek egy fügekalácsot, és dörzsöljék rá a fekélyre, hogy meggyógyuljon. |
| 22. | És mondá Ezékiás: Mi lesz a jele, hogy fölmegyek az Úr házába? |
| 1. | Abban az időben levelet és ajándékot küldött a babilóniai király, Meródák Baladán, Baladán fia, Ezékiás királyhoz, mert hallotta, hogy beteg volt és meggyógyult. |
| 2. | És örvende rajtuk Ezékiás, és megmutatá nekik tárházát, az ezüstöt, az aranyat, a fűszereket, a drága kenetet, s egész fegyvertárát, és mindent, ami kincsei közt található volt. Semmi nem volt, amit meg nem mutatott volna nekik Ezékiás házában és egész birodalmában. |
| 3. | És eljött Ésaiás, a próféta, Ezékiás királyhoz, és monda neki: Mit szólának ez emberek, és honnan jöttek tehozzád? És monda Ezékiás: Messze földről jöttek hozzám, Bábelből. |
| 4. | És monda: Mit látának házadban? És monda Ezékiás: Mindent láttak, ami csak házamban van, semmi nincs, amit meg nem mutattam volna nekik kincseim közül. |
| 5. | És monda Ésaiás Ezékiásnak: Halld a Seregek Urának beszédét: |
| 6. | Íme, napok jőnek, és elvitetik, valami házadban van, és amit csak e mai napig gyűjtöttek eleid, Bábelbe; nem marad semmi meg, ezt mondja az Úr! |
| 7. | És fiaid közül, akik tőled származnak, akiket te nemzesz, el fognak hurcolni, és lesznek komornyikok Bábel királyának palotájában. |
| 8. | Akkor monda Ezékiás Ésaiásnak: Jóságos az Úrnak beszéde, amelyet te szóltál! És monda: Csak napjaimban legyen béke és állandóság! |
| 1. | Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek! |
| 2. | Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bűne megbocsáttatott; hiszen kétszeresen sújtotta őt az Úr keze minden bűneiért. |
| 3. | Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! |
| 4. | Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé, és a bércek rónává. |
| 5. | És megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt, mert az Úr szája szólt. |
| 6. | Szózat szól: Kiálts! És monda: Mit kiáltsak? Minden test fű, és minden szépsége, mint a mező virága! |
| 7. | Megszáradt a fű, elhullt a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá; bizony fű a nép. |
| 8. | Megszáradt a fű, elhullt a virág; de Istenünk beszéde mindörökre megmarad! |
| 9. | Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! Emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! Emeld föl, ne félj! Mondjad Júda városainak: Ímhol Istenetek! |
| 10. | Íme, az Úr Isten jő hatalommal, és karja uralkodik! Íme, jutalma vele jő, és megfizetése őelőtte. |
| 11. | Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti. |
| 12. | Ki mérte meg markával a vizeket, és ki mértéklé az egeket arasszal, a föld porát ki foglalá mércébe, és a hegyeket ki tette körtefontra, és a halmokat a mérlegserpenyőbe? |
| 13. | Kicsoda igazgatta az Úr lelkét, és ki oktatta őt, mint tanácsosa? |
| 14. | Kivel tanácskozott, hogy felvilágosítsa őt, és tanítsa őt igazság ösvényére, és tanítsa ismeretre, és oktassa őt az értelem útjára? |
| 15. | Ím, a népek, mint egy csöpp a vederben, és mint egy porszem a mérlegserpenyőben, olyanoknak tekintetnek; íme, a szigeteket, mint kis port emeli föl! |
| 16. | És a Libanon nem elég a tűzre, és vada sem elég az áldozatra. |
| 17. | Minden népek semmik őelőtte, a semmiségnél és ürességnél alábbvalóknak tartja. |
| 18. | És kihez hasonlítjátok az Istent, és minő képet készítetek őróla? |
| 19. | A bálványt a mester megönti, és az ötvös megaranyozza azt, és olvaszt ezüstláncot [reá]. |
| 20. | Aki szegény [ily] áldozatra, oly fát választ, amely meg nem rothad; okos mestert keres, hogy oly bálványt állítson, amely nem ingadoz. |
| 21. | Hát nem tudjátok és nem hallottátok-e, hát nem hirdettetett nektek eleitől fogva, hát nem értettétek-e meg a föld fundamentumait? |
| 22. | Ki ül a föld kereksége fölött, amelynek lakói, mint sáskák [előtte], ki az egeket kiterjeszti, mint egy kárpitot, és kifeszíti, mint a sátort, lakásra? |
| 23. | Ki a fejedelmeket semmivé teszi, és a föld bíráit hiábavalókká változtatja; |
| 24. | Még alig plántáltattak, még alig vettetének el, alig vert gyökeret a földben törzsük, és ő csak rájuk fuvall, és kiszáradnak, és őket, mint polyvát, forgószél ragadja el. |
| 25. | Kihez hasonlíttok hát engem, hogy hasonló volnék, szól a Szent. |
| 26. | Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat. Ő, aki kihozza seregüket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjuk sincsen. |
| 27. | Miért mondod, Jákób, és szólsz ekként, Izrael: Elrejtetett az én utam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem?! |
| 28. | Hát nem tudod-e és nem hallottad-e, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki teremté a föld határait? Nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsessége! |
| 29. | Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. |
| 30. | Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is, |
| 31. | De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el! |
| 1. | Hallgassatok reám, ti szigetek, és a népek vegyenek új erőt, közelgjenek, majd szóljanak, együtt hadd szálljunk perbe! |
| 2. | Ki támasztá fel [azt] keletről, akit igazságban hív az ő lábához? A népeket kezébe adja, és királyok felett uralkodóvá teszi, kardjával, mint port, szórja szét, mint repülő polyvát, kézíve által! |
| 3. | Kergeti őket, békességgel vonul az úton, amelyen lábaival nem járt. |
| 4. | Ki tette és vitte végbe ezt? Aki elhívja eleitől fogva a nemzetségeket: én, az Úr, az első és utolsókkal is az vagyok én! |
| 5. | Látták a szigetek és megrémülének, a földnek végei reszkettek, közelegtek és egybegyűltek. |
| 6. | Ki-ki társát segíti, és barátjának ezt mondja: Légy erős! |
| 7. | És bátorítja a mester az ötvöst, és a kalapáccsal simító azt, aki az üllőt veri. Így szól a forrasztásról: jó az, és megerősíti szegekkel, hogy meg ne mozduljon. |
| 8. | De te, Izrael, én szolgám, Jákób, akit én elválasztottam, Ábrahámnak, az én barátomnak magva; |
| 9. | Te, akit én a föld utolsó részéről hoztalak és véghatárairól elhívtalak, és ezt mondám neked: Szolgám vagy te, elválasztottalak és meg nem utállak: |
| 10. | Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak. |
| 11. | Íme, megszégyenülnek és meggyaláztatnak, akik fölgerjednek ellened, semmivé lesznek és elvesznek, akik veled perlekednek. |
| 12. | Keresed őket, és meg nem találod a veled versengőket; megsemmisülnek teljesen, akik téged háborgatnak. |
| 13. | Mivel én vagyok Urad, Istened, aki jobb kezedet fogom, és aki ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek! |
| 14. | Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izrael, én megsegítlek, szól az Úr, a te megváltód, Izraelnek Szentje! |
| 15. | Íme, én teszlek éles, új cséplőhengerré, amelynek két éle van: hegyeket csépelj és zúzz össze, és a halmokat pozdorjává tegyed. |
| 16. | Te szórd, és a szél vigye el őket, és elszélessze őket a forgószél, és te örülsz az Úrban, és dicsekedel Izraelnek Szentjében. |
| 17. | A nyomorultak és szegények keresnek vizet, de nincs, nyelvük a szomjúságban elepedt: én, az Úr, meghallgatom őket, én, Izrael Istene, nem hagyom el őket. |
| 18. | Kopasz hegyeken folyókat nyitok és a rónák közepén forrásokat; a pusztát vizek tavává teszem és az aszú földet vizeknek forrásivá. |
| 19. | A pusztában cédrust, akácot nevelek, és mirtust, és olajfát, plántálok a kietlenben ciprust, platánt, sudarcédrussal együtt, |
| 20. | Hogy lássák, megtudják, eszükbe vegyék és megértsék mindnyájan, hogy az Úrnak keze művelte ezt, és Izrael Szentje teremtette ezt! |
| 21. | Hozzátok ide ügyeteket, szól az Úr, adjátok elő erősségeiteket, így szól Jákób királya. |
| 22. | Adják elő és jelentsék meg nekünk, amik történni fognak; amik először lesznek, jelentsétek meg, hogy eszünkbe vegyük és megtudjuk végüket, vagy a jövendőket tudassátok velünk! |
| 23. | Jelentsétek meg, mik lesznek ezután, hogy megtudjuk, hogy ti istenek vagytok; vagy hát műveljetek jót vagy gonoszt, hogy mérkőzzünk és majd lássuk együtt! |
| 24. | Íme, ti semmiből valók vagytok, és dolgotok is semmiből való; utálat az, aki titeket szeret. |
| 25. | Feltámasztám északról, és eljött napkelet felől; hirdeti nevemet, és tapodja a fejedelmeket, mint az agyagot, és mint a fazekas a sarat tapossa. |
| 26. | Ki jelenté meg ezt eleitől fogva, hogy megtudnánk? Vagy régen, hogy ezt mondanánk: Igaz. De nem jelenté meg, de nem tudatá senki, nem hallá szavatokat senki sem! |
| 27. | Sionnak először [én hirdetém], íme, itt vannak [a tanúk], és örömmondót adtam Jeruzsálemnek. |
| 28. | És néztem és nem volt senki, ezek közül nem volt tanácsadó, hogy megkérdezzem őket és feleljenek nekem. |
| 29. | Íme, mindnyájan semmik ők, semmiség cselekedetük, szél és hiábavalóság képeik. |
| 1. | Íme, az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel, lelkemet adtam őbelé, törvényt beszél a népeknek. |
| 2. | Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. |
| 3. | Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg. |
| 4. | Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására. |
| 5. | Így szól az Úr Isten, aki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésivel a földet, aki lelket ad a rajta lakó népnek, és leheletet a rajta járóknak: |
| 6. | Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek, és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává. |
| 7. | Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket. |
| 8. | Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak. |
| 9. | A régiek íme, beteltek, és most újakat hirdetek, mielőtt meglennének, tudatom veletek. |
| 10. | Énekeljetek az Úrnak új éneket, és dicséretét a földnek határairól, ti, a tenger hajósai és teljessége, a szigetek és azoknak lakói. |
| 11. | Emeljék fel [szavukat] a puszta és annak városai, a faluk, amelyekben Kédár lakik, ujjongjanak a kősziklák lakói, a hegyeknek tetejéről kiáltsanak. |
| 12. | Adják az Úrnak a dicsőséget, és dicséretét hirdessék a szigetekben. |
| 13. | Az Úr, mint egy hős, kijő, [és] mint hadakozó, felkölti haragját, kiált, sőt rivalg, és ellenségein erőt vesz. |
| 14. | Régtől fogva hallgattam, néma voltam, magamat megtartóztatám: [most] mint a szülő nő nyögök, lihegek és fúvok! |
| 15. | Elpusztítok hegyeket és halmokat, és megszárasztom minden füvüket, szigetekké teszek folyamokat, és tavakat kiszárasztok. |
| 16. | A vakokat oly úton vezetem, amelyet nem ismernek, járatom őket oly ösvényeken, amelyeket nem tudnak; előttük a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velük, és őket el nem hagyom. |
| 17. | Meghátrálnak [és] mélyen megszégyenülnek, akik a bálványban bíznak, akik ezt mondják az öntött képnek: Ti vagytok a mi isteneink! |
| 18. | Oh, ti süketek, halljatok, és ti vakok, lássatok! |
| 19. | Kicsoda vak, ha nem az én szolgám, és olyan süket, mint az én követem, akit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a békességgel megajándékozott, és olyan vak, mint az Úr szolgája? |
| 20. | Sokat láttál, de nem vetted eszedbe; fülei nyitvák, de nem hall. |
| 21. | Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt naggyá teszi és dicsőségessé. |
| 22. | De e nép kiraboltatott és eltapodtatott, bilincsbe verve tömlöcben mindnyájan, és fogházakban rejtettek el, prédává lettek, és nincs szabadító; ragadománnyá lettek, és nincsen, aki mondaná: Add vissza! |
| 23. | Ki veszi ezt közületek fülébe, aki figyelne és hallgatna ezután? |
| 24. | Ki adta ragadományul Jákóbot és Izraelt a prédálóknak? Avagy nem az Úr-e, aki ellen vétkezénk, és nem akartak járni utain és nem hallgattak az ő törvényére? |
| 25. | Ezért ontá ki reá búsulásának haragját és a had erejét; körülte lángolt az, de ő nem értett; és égett benne, de nem tért eszére! |