1. | És szóla az Úr Mózesnek, mondván: |
2. | Nekem szentelj minden elsőszülöttet, valami megnyitja az ő anyjának méhét az Izrael fiai között, akár ember, akár barom, enyém legyen az. |
3. | És monda Mózes a népnek: Megemlékezzél e napról, melyen kijöttetek Egyiptomból, a szolgálatnak házából, mert hatalmas kézzel hozott ki onnan titeket az Úr; azért ne egyetek kovászosat. |
4. | Ma mentek ki, az abib hónapban. |
5. | És ha majd bevisz téged az Úr a kananeusok, meg kitteusok, meg emoreusok, meg kivveusok és jebuzeusok földjére, melyről megesküdött a ti atyáitoknak, hogy neked adja azt a tejjel és mézzel folyó földet: akkor ebben a hónapban végezd ezt a szertartást. |
6. | Hét napon át kovásztalan kenyeret egyél, a hetedik napon pedig ünnepet ülj az Úrnak. |
7. | Kovásztalan kenyeret egyél hét napon át, és ne láttassék nálad kovászos kenyér, se kovász ne láttassék a te egész határodban. |
8. | És add tudtára a te fiadnak azon a napon, mondván: Ez amiatt van, amit az Úr cselekedett velem, mikor kijövék Egyiptomból. |
9. | És legyen az neked jel gyanánt a te kezeden, és emlékezetül a te szemeid előtt azért, hogy az Úr törvénye a te szádban legyen, mert hatalmas kézzel hozott ki téged az Úr Egyiptomból. |
10. | Tartsd meg azért ezt a rendelést annak idejében esztendőről esztendőre! |
11. | Ha pedig bevisz téged az Úr a kananeusok földjére, amiképpen megesküdött neked és a te atyáidnak, és azt neked adja: |
12. | Az Úrnak ajánld fel akkor mindazt, ami az ő anyjának méhét megnyitja, a baromnak is, ami neked lesz, minden méhnyitó fajzását; a hímek az Úré. |
13. | De a szamárnak minden első fajzását báránnyal váltsd meg, ha pedig meg nem váltod, szegd meg a nyakát. Az embernek is minden elsőszülöttét megváltsd a te fiaid közül. |
14. | És ha egykor a te fiad téged megkérdez, mondván: Micsoda ez? Akkor mondd neki: Hatalmas kézzel hozott ki minket az Úr Egyiptomból, a szolgálatnak házából. |
15. | És lőn, mikor a fáraó megátalkodottan vonakodék minket elbocsátani, megöle az Úr minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, az ember elsőszülöttjétől a barom első fajzásáig; azért áldozok én az Úrnak minden hímet, mely anyja méhét megnyitja, és megváltom az én fiaimnak minden elsőszülöttjét. |
16. | Legyen azért jel gyanánt a te kezeden, és homlokkötő gyanánt a te szemeid előtt, mert hatalmas kézzel hozott ki minket az Úr Egyiptomból. |
17. | És lőn, amikor elbocsátá a fáraó a népet, nem vivé őket Isten a filiszteusok földje felé, noha közel vala az; mert monda az Isten: Netalán mást gondol a nép, ha harcot lát, és visszatér Egyiptomba. |
18. | Kerülő úton vezeté azért Isten a népet, a Vörös-tenger pusztájának útján; és fölfegyverkezve jövének ki Izrael fiai Egyiptom földjéről. |
19. | És Mózes elvivé magával a József tetemeit is, mert megesketvén megeskette vala Izrael fiait, mondván: Meglátogatván meglátogat titeket az Isten, akkor az én tetemeimet felvigyétek innen magatokkal. |
20. | És elindulának Szukhótból, és táborba szállának Ethámban, a puszta szélén. |
21. | Az Úr pedig megy vala előttük nappal felhőoszlopban, hogy vezérelje őket az úton, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nekik, hogy éjjel és nappal mehessenek. |
22. | Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől. |
1. | És szóla az Úr Mózesnek, mondván: |
2. | Szólj az Izrael fiainak, hogy forduljanak vissza és üssenek tábort Pi-Hahi-róth előtt, Migdol között és a tenger között, Baál-Cefón előtt; ezzel átellenben üssetek tábort a tenger mellett. |
3. | Majd azt gondolja a fáraó az Izrael fiai felől: Eltévelyedtek ezek e földön; körülfogta őket a puszta. |
4. | Én pedig megkeményítem a fáraó szívét, és űzőbe veszi őket, hogy megdicsőíttessem a fáraó által és minden ő serege által, és megtudják az egyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr. És úgy cselekedének. |
5. | És hírül vivék az egyiptomi királynak, hogy elfutott a nép, és megváltozék a fáraónak és az ő szolgáinak szíve a nép iránt, és mondának: Mit cselekedtünk, hogy elbocsátottuk Izraelt a mi szolgálatunkból! |
6. | Befogata tehát szekerébe, és maga mellé vevé az ő népét. |
7. | És vőn hatszáz válogatott szekeret és Egyiptom minden egyéb szekerét, és hárman-hárman valának mindeniken. |
8. | És megkeményíté az Úr a fáraónak, az egyiptomi királynak szívét, hogy űzőbe vegye az Izrael fiait; Izrael fiai pedig mennek vala nagy hatalommal. |
9. | És az egyiptombeliek utánuk nyomulának és elérék őket a tenger mellett, ahol táboroznak vala, a fáraónak minden lova, szekere, meg lovasai és serege Pi-Hahiróth mellett, Baál-Cefón előtt. |
10. | Amint közeledék a fáraó, Izrael fiai felemelék szemeiket, és íme, az egyiptombeliek nyomukban vannak. És nagyon megfélemlének, s az Úrhoz kiáltának az Izrael fiai. |
11. | És mondának Mózesnek: Hát nincsenek-e Egyiptomban sírok, hogy ide, a pusztába hoztál minket meghalni? Mit cselekedél velünk, hogy kihoztál minket Egyiptomból? |
12. | Nem ez volt-e a szó, amit szóltunk vala hozzád Egyiptomban, mondván: Hagyj békét nekünk, hadd szolgáljunk az egyiptombelieknek, mert jobb volt volna szolgálnunk az egyiptombelieknek, hogynem mint a pusztában halnunk meg. |
13. | Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek, megálljatok, és nézzétek az Úr szabadítását, amelyet ma cselekszik veletek; mert amely egyiptombelieket ma láttok, azokat soha többé nem látjátok. |
14. | Az Úr hadakozik tiérettetek; ti pedig veszteg legyetek. |
15. | És monda az Úr Mózesnek: Mit kiáltasz hozzám? Szólj Izrael fiainak, hogy induljanak el! |
16. | Te pedig emeld fel a te pálcádat, és nyújtsd ki kezedet a tengerre, és válaszd azt kétfelé, hogy Izrael fiai szárazon menjenek át a tenger közepén. |
17. | Én pedig íme, megkeményítem az egyiptombeliek szívét, hogy bemenjenek utánuk, és megdicsőíttetem a fáraó által és az ő egész serege által, szekerei és lovasai által. |
18. | És megtudják az egyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr, ha majd megdicsőíttetem a fáraó által, az ő szekerei és lovasai által. |
19. | Elindula azért az Istennek angyala, aki jár vala az Izrael tábora előtt, és méne mögéjük; a felhőoszlop is elindula előlük, s mögéjük álla, |
20. | És odaméne az egyiptombeliek tábora és az Izrael tábora közé; így lőn a felhő és a sötétség: az éjszakát pedig megvilágosítja vala. És egész éjszaka nem közelítettek egymáshoz. |
21. | És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel hajtá a tengert, és szárazzá tevé a tengert, és kétfelé válának a vizek. |
22. | És szárazon menének az Izrael fiai a tenger közepébe, a vizek pedig kőfal gyanánt valának nekik jobb kezük és bal kezük felől. |
23. | Az egyiptombeliek pedig utánuk nyomulának, és bemenének a fáraó minden lovai, szekerei és lovasai a tenger közepébe. |
24. | És lőn hajnalkor, rátekinte az Úr az egyiptombeliek táborára a tűz- és felhőoszlopból, és megzavará az egyiptombeliek táborát. |
25. | És megállítá szekereik kerekeit és nehezen vonszoltatá azokat. És mondának az egyiptombeliek: Fussunk az Izrael elől, mert az Úr hadakozik érettük Egyiptom ellen. |
26. | És szóla az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet a tengerre, hogy a vizek térjenek vissza az egyiptombeliekre, az ő szekereikre s lovasaikra. |
27. | És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, és reggel felé visszatére a tenger az ő elébbi állapotjára; az egyiptombeliek pedig eleibe futnak vala, és az Úr beleveszté az egyiptomiakat a tenger közepébe. |
28. | Visszatérének tehát a vizek és elboríták a szekereket és a lovasokat, a fáraónak minden seregét, melyek utánuk bementek vala a tengerbe; egy sem marada meg közülük. |
29. | De Izrael fiai szárazon menének át a tenger közepén; a vizek pedig kőfal gyanánt valának nekik jobb és bal kezük felől. |
30. | És megszabadítá az Úr azon a napon Izraelt az egyiptombeliek kezéből; és látá Izrael a megholt egyiptombelieket a tenger partján. |
31. | És látá Izrael azt a nagy dolgot, amelyet cselekedék az Úr Egyiptomban: félé azért a nép az Urat, és hivének az Úrnak és Mózesnek, az ő szolgájának. |
1. | Akkor éneklé Mózes és az Izrael fiai ezt az éneket az Úrnak, és szólának, mondván: Éneklek az Úrnak, mert fenséges ő, lovat lovasával tengerbe vetett. |
2. | Erősségem az Úr és énekem, szabadítómmá lőn nekem; ez az én Istenem, őt dicsérem, atyámnak Istene, őt magasztalom. |
3. | Vitéz harcos az Úr; az ő neve Jehova. |
4. | A fáraónak szekereit és seregét tengerbe vetette, s válogatott harcosai belefúltak a Vörös-tengerbe. |
5. | Elborították őket a hullámok, kő módjára merültek a mélységbe. |
6. | Jobbod, Uram, erő által dicsőül, jobbod, Uram, ellenséget összetör! |
7. | Fenséged nagyságával zúzod össze támadóid, kibocsátod haragod s megemészti az őket, mint tarlót. |
8. | Orrod leheletétől feltorlódtak a vizek. és a futó habok fal módjára megálltak; a mélységes vizek megmerevültek a tenger szívében. |
9. | Az ellenség monda: Űzöm, utolérem őket, zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtuk. Kardomat kirántom, s kiirtja őket karom. |
10. | Leheltél leheleteddel, s tenger borítá be őket, elmerültek, mint az ólom a nagy vizekben. |
11. | Kicsoda az istenek közt olyan, mint te, Uram? Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicső, félelemmel dicsérendő és csodatévő? |
12. | Kinyújtottad jobb kezedet, és elnyelé őket a föld. |
13. | Kegyelmeddel vezérled te megváltott népedet, hatalmaddal viszed be te szent lakóhelyedre. |
14. | Meghallják ezt a népek és megrendülnek; Filisztea lakóit reszketés fogja el. |
15. | Akkor megháborodának Edom fejedelmei, Moáb hatalmasait rettegés szállja meg, elcsügged a Kánaán egész lakossága. |
16. | Félelem és aggodalom lepi meg őket; karod hatalmától elnémulnak, mint a kő, míg átvonul néped, Uram! Míg átvonul a nép, a te szerzeményed. |
17. | Beviszed s megtelepíted őket örökséged hegyén, melyet Uram, lakhelyül magadnak készítél, szentségedbe Uram, melyet kezed építe. |
18. | Az Úr uralkodik mindörökkön-örökké. |
19. | Mert bemenének a fáraó lovai szekereivel és lovasaival együtt a tengerbe, és az Úr visszafordítá reájuk a tenger vizét; Izrael fiai pedig szárazon jártak a tenger közepén. |
20. | Akkor Miriám prófétaasszony, Áronnak nénje dobot vőn kezébe, és kimenének utána mind az asszonyok dobokkal és táncolva. |
21. | És felele nekik Miriám: Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges ő, lovat lovasával tengerbe vetett. |
22. | Ennek utána elindítá Mózes az Izraelt a Vörös-tengertől, és menének Súr puszta felé; három napig menének a pusztában, és nem találának vizet. |
23. | És eljutának Márába, de nem ihatják vala a vizet Márában, mivelhogy keserű vala. Azért is nevezék nevét Márának. |
24. | És zúgolódik vala a nép Mózes ellen, mondván: Mit igyunk? |
25. | Ez pedig az Úrhoz kiálta, és mutata neki az Úr egy fát, és beveté azt a vízbe, és a víz megédesedék. Ott ada neki rendtartást és törvényt, és ott megkísérté. |
26. | És monda: Ha a te Uradnak, Istenednek szavára hűségesen hallgatsz, és azt cselekeszed, ami kedves az ő szemei előtt, és figyelmezel az ő parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód! |
27. | És jutának Élimbe, és ott tizenkét forrás vala és hetven pálmafa; és tábort ütének ott a vizek mellett. |
1. | És elindulának Élimből, és érkezék Izrael fiainak egész gyülekezete a Szin pusztájába, mely Élim között és Sínai között van, a második hónapnak tizenötödik napján, Egyiptom földjéről való kijövetelük után. |
2. | És zúgolódék Izrael fiainak egész gyülekezete Mózes és Áron ellen a pusztában. |
3. | S mondának nekik Izrael fiai: Bár meghaltunk volna az Úr keze által Egyiptom földjén, amikor a húsos fazék mellett ülünk vala, amikor jóllakhatunk vala kenyérrel; mert azért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy mind e sokaságot éhséggel öljétek meg. |
4. | És monda az Úr Mózesnek: Íme, én esőképpen bocsátok nektek kenyeret az égből. Menjen ki azért a nép, és szedjen naponként arra a napra valót, hogy megkísértsem: akar-e az én törvényem szerint járni, vagy nem? |
5. | A hatodik napon pedig úgy lesz, hogy mikor elkészítik amit bevisznek, az kétannyi lesz, mint amennyit naponként szedegettek. |
6. | És monda Mózes és Áron Izrael minden fiainak: Este megtudjátok, hogy az Úr hozott ki titeket Egyiptom földjéről, |
7. | Reggel pedig meglátjátok az Úr dicsőségét; mert meghallotta a ti zúgolódástokat az Úr ellen. De mik vagyunk mi, hogy miellenünk zúgolódtok? |
8. | És monda Mózes: Este húst ad az Úr ennetek, reggel pedig kenyeret, hogy jóllakjatok; mert hallotta az Úr a ti zúgolódástokat, mellyel ellene zúgolódtatok. De mik vagyunk mi? Nem miellenünk van a ti zúgolódástok, hanem az Úr ellen. |
9. | Áronnak pedig monda Mózes: Mondd meg az Izrael fiai egész gyülekezetének: Járuljatok az Úr elé, mert meghallotta a ti zúgolódástokat. |
10. | És lőn, mikor beszéle Áron az Izrael fiai egész gyülekezetének, a puszta felé fordulának, és íme, az Úr dicsősége megjelenék a felhőben. |
11. | És szóla az Úr Mózesnek, mondván: |
12. | Hallottam az Izrael fiainak zúgolódását, szólj nekik, mondván: Este húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
13. | És lőn, hogy este fürjek jövének fel és ellepék a tábort, reggel pedig harmatszállás lőn a tábor körül. |
14. | Mikor pedig a harmatszállás megszűnék, íme, a pusztának színén apró gömbölyegek valának, aprók, mint a dara a földön. |
15. | Amint megláták az Izrael fiai, mondának egymásnak: Mán ez; mert nem tudják vala, mi az. Mózes pedig monda nekik: Ez az a kenyér, melyet az Úr adott nektek eledelül. |
16. | Az Úr parancsolata pedig ez: Szedjen abból ki-ki amennyit megehetik; fejenként egy ómert, a hozzátok tartozók száma szerint szedjen ki-ki azok részére, akik az ő sátorában vannak. |
17. | És akképpen cselekedének az Izrael fiai, és szedének ki többet, ki kevesebbet. |
18. | Azután megmérik vala ómerrel, és annak, aki többet szedett, nem vala fölöslege, és annak, aki kevesebbet szedett, nem vala fogyatkozása: ki-ki annyit szedett, amennyit megehetik vala. |
19. | Azt is mondá nekik Mózes: Senki ne hagyjon abból reggelre! |
20. | De nem hallgatának Mózesre, mert némelyek hagyának abból reggelre; és megférgesedék, s megbűzhödék. Mózes pedig megharagudék reájuk. |
21. | Szedék pedig azt reggelenként, ki-ki amennyit megehetik vala, mert ha a nap felmelegedett, elolvad vala. |
22. | A hatodik napon pedig kétannyi kenyeret szednek vala, két ómerrel egyre- egyre. Eljövének pedig a gyülekezet fejedelmei mindnyájan, és tudtára adták azt Mózesnek. |
23. | Ő pedig monda nekik: Ez az, amit az Úr mondott: A holnap nyugalom napja, az Úrnak szentelt szombat; amit sütni akartok, süssétek meg, és amit főzni akartok, főzzétek meg; ami pedig megmarad, azt mind tegyétek el magatoknak reggelre. |
24. | És eltevék azt reggelre, aszerint, amint Mózes parancsolta vala, és nem bűzhödék meg, s féreg sem vala benne. |
25. | És monda Mózes: Ma egyétek azt meg, mert ma az Úrnak szombatja van; ma nem találjátok azt a mezőn. |
26. | Hat napon szedjétek azt, de a hetedik napon szombat van, akkor nem lesz. |
27. | És lőn hetednapon, kimenének a nép közül, hogy szedjenek, de nem találának. |
28. | És monda az Úr Mózesnek: Meddig nem akarjátok megtartani az én parancsolataimat és törvényeimet? |
29. | Lássátok meg, az Úr adta nektek a szombatot; azért ad ő nektek hatodnapon két napra való kenyeret. Maradjatok veszteg, ki-ki a maga helyén; senki se menjen ki az ő helyéből a hetedik napon. |
30. | És nyugszik vala a nép a hetedik napon. |
31. | Az Izrael háza pedig mánnak nevezé azt; olyan vala az, mint a koriándrom magva, fehér, és íze, mint a mézes pogácsáé. |
32. | És monda Mózes: Ezt parancsolja az Úr: Egy teljes ómernyit tartsatok meg abból maradékaitok számára, hogy lássák a kenyeret, amellyel éltettelek titeket a pusztában, mikor kihoztalak titeket Egyiptom földjéről. |
33. | Áronnak pedig monda Mózes: Végy egy edényt, és tégy bele egy teljes ómer mánt, és tedd azt az Úr eleibe, hogy megtartassék maradékaitok számára. |
34. | Amint parancsolta vala az Úr Mózesnek, eltevé azt Áron a bizonyságtétel ládája elé, hogy megtartassék. |
35. | Az Izrael fiai pedig negyven esztendőn át evék a mánt, míg lakóföldre jutának; mánt evének mindaddig, míg a Kánaán földjének határához jutának. |
36. | Az ómer pedig az efának tizedrésze. |