Vedd kezedbe a Bibliád!


Mózes II. könyve - 13. fejezet

Károli Gáspár fordítás
1. És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
2. Nekem szentelj minden elsőszülöttet, valami megnyitja az ő anyjának méhét az Izrael fiai között, akár ember, akár barom, enyém legyen az.
3. És monda Mózes a népnek: Megemlékezzél e napról, melyen kijöttetek Egyiptomból, a szolgálatnak házából, mert hatalmas kézzel hozott ki onnan titeket az Úr; azért ne egyetek kovászosat.
4. Ma mentek ki, az abib hónapban.
5. És ha majd bevisz téged az Úr a kananeusok, meg kitteusok, meg emoreusok, meg kivveusok és jebuzeusok földjére, melyről megesküdött a ti atyáitoknak, hogy neked adja azt a tejjel és mézzel folyó földet: akkor ebben a hónapban végezd ezt a szertartást.
6. Hét napon át kovásztalan kenyeret egyél, a hetedik napon pedig ünnepet ülj az Úrnak.
7. Kovásztalan kenyeret egyél hét napon át, és ne láttassék nálad kovászos kenyér, se kovász ne láttassék a te egész határodban.
8. És add tudtára a te fiadnak azon a napon, mondván: Ez amiatt van, amit az Úr cselekedett velem, mikor kijövék Egyiptomból.
9. És legyen az neked jel gyanánt a te kezeden, és emlékezetül a te szemeid előtt azért, hogy az Úr törvénye a te szádban legyen, mert hatalmas kézzel hozott ki téged az Úr Egyiptomból.
10. Tartsd meg azért ezt a rendelést annak idejében esztendőről esztendőre!
11. Ha pedig bevisz téged az Úr a kananeusok földjére, amiképpen megesküdött neked és a te atyáidnak, és azt neked adja:
12. Az Úrnak ajánld fel akkor mindazt, ami az ő anyjának méhét megnyitja, a baromnak is, ami neked lesz, minden méhnyitó fajzását; a hímek az Úré.
13. De a szamárnak minden első fajzását báránnyal váltsd meg, ha pedig meg nem váltod, szegd meg a nyakát. Az embernek is minden elsőszülöttét megváltsd a te fiaid közül.
14. És ha egykor a te fiad téged megkérdez, mondván: Micsoda ez? Akkor mondd neki: Hatalmas kézzel hozott ki minket az Úr Egyiptomból, a szolgálatnak házából.
15. És lőn, mikor a fáraó megátalkodottan vonakodék minket elbocsátani, megöle az Úr minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, az ember elsőszülöttjétől a barom első fajzásáig; azért áldozok én az Úrnak minden hímet, mely anyja méhét megnyitja, és megváltom az én fiaimnak minden elsőszülöttjét.
16. Legyen azért jel gyanánt a te kezeden, és homlokkötő gyanánt a te szemeid előtt, mert hatalmas kézzel hozott ki minket az Úr Egyiptomból.
17. És lőn, amikor elbocsátá a fáraó a népet, nem vivé őket Isten a filiszteusok földje felé, noha közel vala az; mert monda az Isten: Netalán mást gondol a nép, ha harcot lát, és visszatér Egyiptomba.
18. Kerülő úton vezeté azért Isten a népet, a Vörös-tenger pusztájának útján; és fölfegyverkezve jövének ki Izrael fiai Egyiptom földjéről.
19. És Mózes elvivé magával a József tetemeit is, mert megesketvén megeskette vala Izrael fiait, mondván: Meglátogatván meglátogat titeket az Isten, akkor az én tetemeimet felvigyétek innen magatokkal.
20. És elindulának Szukhótból, és táborba szállának Ethámban, a puszta szélén.
21. Az Úr pedig megy vala előttük nappal felhőoszlopban, hogy vezérelje őket az úton, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nekik, hogy éjjel és nappal mehessenek.
22. Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől.

Mózes II. könyve - 14. fejezet

Károli Gáspár fordítás
1. És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
2. Szólj az Izrael fiainak, hogy forduljanak vissza és üssenek tábort Pi-Hahi-róth előtt, Migdol között és a tenger között, Baál-Cefón előtt; ezzel átellenben üssetek tábort a tenger mellett.
3. Majd azt gondolja a fáraó az Izrael fiai felől: Eltévelyedtek ezek e földön; körülfogta őket a puszta.
4. Én pedig megkeményítem a fáraó szívét, és űzőbe veszi őket, hogy megdicsőíttessem a fáraó által és minden ő serege által, és megtudják az egyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr. És úgy cselekedének.
5. És hírül vivék az egyiptomi királynak, hogy elfutott a nép, és megváltozék a fáraónak és az ő szolgáinak szíve a nép iránt, és mondának: Mit cselekedtünk, hogy elbocsátottuk Izraelt a mi szolgálatunkból!
6. Befogata tehát szekerébe, és maga mellé vevé az ő népét.
7. És vőn hatszáz válogatott szekeret és Egyiptom minden egyéb szekerét, és hárman-hárman valának mindeniken.
8. És megkeményíté az Úr a fáraónak, az egyiptomi királynak szívét, hogy űzőbe vegye az Izrael fiait; Izrael fiai pedig mennek vala nagy hatalommal.
9. És az egyiptombeliek utánuk nyomulának és elérék őket a tenger mellett, ahol táboroznak vala, a fáraónak minden lova, szekere, meg lovasai és serege Pi-Hahiróth mellett, Baál-Cefón előtt.
10. Amint közeledék a fáraó, Izrael fiai felemelék szemeiket, és íme, az egyiptombeliek nyomukban vannak. És nagyon megfélemlének, s az Úrhoz kiáltának az Izrael fiai.
11. És mondának Mózesnek: Hát nincsenek-e Egyiptomban sírok, hogy ide, a pusztába hoztál minket meghalni? Mit cselekedél velünk, hogy kihoztál minket Egyiptomból?
12. Nem ez volt-e a szó, amit szóltunk vala hozzád Egyiptomban, mondván: Hagyj békét nekünk, hadd szolgáljunk az egyiptombelieknek, mert jobb volt volna szolgálnunk az egyiptombelieknek, hogynem mint a pusztában halnunk meg.
13. Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek, megálljatok, és nézzétek az Úr szabadítását, amelyet ma cselekszik veletek; mert amely egyiptombelieket ma láttok, azokat soha többé nem látjátok.
14. Az Úr hadakozik tiérettetek; ti pedig veszteg legyetek.
15. És monda az Úr Mózesnek: Mit kiáltasz hozzám? Szólj Izrael fiainak, hogy induljanak el!
16. Te pedig emeld fel a te pálcádat, és nyújtsd ki kezedet a tengerre, és válaszd azt kétfelé, hogy Izrael fiai szárazon menjenek át a tenger közepén.
17. Én pedig íme, megkeményítem az egyiptombeliek szívét, hogy bemenjenek utánuk, és megdicsőíttetem a fáraó által és az ő egész serege által, szekerei és lovasai által.
18. És megtudják az egyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr, ha majd megdicsőíttetem a fáraó által, az ő szekerei és lovasai által.
19. Elindula azért az Istennek angyala, aki jár vala az Izrael tábora előtt, és méne mögéjük; a felhőoszlop is elindula előlük, s mögéjük álla,
20. És odaméne az egyiptombeliek tábora és az Izrael tábora közé; így lőn a felhő és a sötétség: az éjszakát pedig megvilágosítja vala. És egész éjszaka nem közelítettek egymáshoz.
21. És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel hajtá a tengert, és szárazzá tevé a tengert, és kétfelé válának a vizek.
22. És szárazon menének az Izrael fiai a tenger közepébe, a vizek pedig kőfal gyanánt valának nekik jobb kezük és bal kezük felől.
23. Az egyiptombeliek pedig utánuk nyomulának, és bemenének a fáraó minden lovai, szekerei és lovasai a tenger közepébe.
24. És lőn hajnalkor, rátekinte az Úr az egyiptombeliek táborára a tűz- és felhőoszlopból, és megzavará az egyiptombeliek táborát.
25. És megállítá szekereik kerekeit és nehezen vonszoltatá azokat. És mondának az egyiptombeliek: Fussunk az Izrael elől, mert az Úr hadakozik érettük Egyiptom ellen.
26. És szóla az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet a tengerre, hogy a vizek térjenek vissza az egyiptombeliekre, az ő szekereikre s lovasaikra.
27. És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, és reggel felé visszatére a tenger az ő elébbi állapotjára; az egyiptombeliek pedig eleibe futnak vala, és az Úr beleveszté az egyiptomiakat a tenger közepébe.
28. Visszatérének tehát a vizek és elboríták a szekereket és a lovasokat, a fáraónak minden seregét, melyek utánuk bementek vala a tengerbe; egy sem marada meg közülük.
29. De Izrael fiai szárazon menének át a tenger közepén; a vizek pedig kőfal gyanánt valának nekik jobb és bal kezük felől.
30. És megszabadítá az Úr azon a napon Izraelt az egyiptombeliek kezéből; és látá Izrael a megholt egyiptombelieket a tenger partján.
31. És látá Izrael azt a nagy dolgot, amelyet cselekedék az Úr Egyiptomban: félé azért a nép az Urat, és hivének az Úrnak és Mózesnek, az ő szolgájának.

Mózes II. könyve - 15. fejezet

Károli Gáspár fordítás
1. Akkor éneklé Mózes és az Izrael fiai ezt az éneket az Úrnak, és szólának, mondván: Éneklek az Úrnak, mert fenséges ő, lovat lovasával tengerbe vetett.
2. Erősségem az Úr és énekem, szabadítómmá lőn nekem; ez az én Istenem, őt dicsérem, atyámnak Istene, őt magasztalom.
3. Vitéz harcos az Úr; az ő neve Jehova.
4. A fáraónak szekereit és seregét tengerbe vetette, s válogatott harcosai belefúltak a Vörös-tengerbe.
5. Elborították őket a hullámok, kő módjára merültek a mélységbe.
6. Jobbod, Uram, erő által dicsőül, jobbod, Uram, ellenséget összetör!
7. Fenséged nagyságával zúzod össze támadóid, kibocsátod haragod s megemészti az őket, mint tarlót.
8. Orrod leheletétől feltorlódtak a vizek. és a futó habok fal módjára megálltak; a mélységes vizek megmerevültek a tenger szívében.
9. Az ellenség monda: Űzöm, utolérem őket, zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtuk. Kardomat kirántom, s kiirtja őket karom.
10. Leheltél leheleteddel, s tenger borítá be őket, elmerültek, mint az ólom a nagy vizekben.
11. Kicsoda az istenek közt olyan, mint te, Uram? Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicső, félelemmel dicsérendő és csodatévő?
12. Kinyújtottad jobb kezedet, és elnyelé őket a föld.
13. Kegyelmeddel vezérled te megváltott népedet, hatalmaddal viszed be te szent lakóhelyedre.
14. Meghallják ezt a népek és megrendülnek; Filisztea lakóit reszketés fogja el.
15. Akkor megháborodának Edom fejedelmei, Moáb hatalmasait rettegés szállja meg, elcsügged a Kánaán egész lakossága.
16. Félelem és aggodalom lepi meg őket; karod hatalmától elnémulnak, mint a kő, míg átvonul néped, Uram! Míg átvonul a nép, a te szerzeményed.
17. Beviszed s megtelepíted őket örökséged hegyén, melyet Uram, lakhelyül magadnak készítél, szentségedbe Uram, melyet kezed építe.
18. Az Úr uralkodik mindörökkön-örökké.
19. Mert bemenének a fáraó lovai szekereivel és lovasaival együtt a tengerbe, és az Úr visszafordítá reájuk a tenger vizét; Izrael fiai pedig szárazon jártak a tenger közepén.
20. Akkor Miriám prófétaasszony, Áronnak nénje dobot vőn kezébe, és kimenének utána mind az asszonyok dobokkal és táncolva.
21. És felele nekik Miriám: Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges ő, lovat lovasával tengerbe vetett.
22. Ennek utána elindítá Mózes az Izraelt a Vörös-tengertől, és menének Súr puszta felé; három napig menének a pusztában, és nem találának vizet.
23. És eljutának Márába, de nem ihatják vala a vizet Márában, mivelhogy keserű vala. Azért is nevezék nevét Márának.
24. És zúgolódik vala a nép Mózes ellen, mondván: Mit igyunk?
25. Ez pedig az Úrhoz kiálta, és mutata neki az Úr egy fát, és beveté azt a vízbe, és a víz megédesedék. Ott ada neki rendtartást és törvényt, és ott megkísérté.
26. És monda: Ha a te Uradnak, Istenednek szavára hűségesen hallgatsz, és azt cselekeszed, ami kedves az ő szemei előtt, és figyelmezel az ő parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód!
27. És jutának Élimbe, és ott tizenkét forrás vala és hetven pálmafa; és tábort ütének ott a vizek mellett.

Mózes II. könyve - 16. fejezet

Károli Gáspár fordítás
1. És elindulának Élimből, és érkezék Izrael fiainak egész gyülekezete a Szin pusztájába, mely Élim között és Sínai között van, a második hónapnak tizenötödik napján, Egyiptom földjéről való kijövetelük után.
2. És zúgolódék Izrael fiainak egész gyülekezete Mózes és Áron ellen a pusztában.
3. S mondának nekik Izrael fiai: Bár meghaltunk volna az Úr keze által Egyiptom földjén, amikor a húsos fazék mellett ülünk vala, amikor jóllakhatunk vala kenyérrel; mert azért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy mind e sokaságot éhséggel öljétek meg.
4. És monda az Úr Mózesnek: Íme, én esőképpen bocsátok nektek kenyeret az égből. Menjen ki azért a nép, és szedjen naponként arra a napra valót, hogy megkísértsem: akar-e az én törvényem szerint járni, vagy nem?
5. A hatodik napon pedig úgy lesz, hogy mikor elkészítik amit bevisznek, az kétannyi lesz, mint amennyit naponként szedegettek.
6. És monda Mózes és Áron Izrael minden fiainak: Este megtudjátok, hogy az Úr hozott ki titeket Egyiptom földjéről,
7. Reggel pedig meglátjátok az Úr dicsőségét; mert meghallotta a ti zúgolódástokat az Úr ellen. De mik vagyunk mi, hogy miellenünk zúgolódtok?
8. És monda Mózes: Este húst ad az Úr ennetek, reggel pedig kenyeret, hogy jóllakjatok; mert hallotta az Úr a ti zúgolódástokat, mellyel ellene zúgolódtatok. De mik vagyunk mi? Nem miellenünk van a ti zúgolódástok, hanem az Úr ellen.
9. Áronnak pedig monda Mózes: Mondd meg az Izrael fiai egész gyülekezetének: Járuljatok az Úr elé, mert meghallotta a ti zúgolódástokat.
10. És lőn, mikor beszéle Áron az Izrael fiai egész gyülekezetének, a puszta felé fordulának, és íme, az Úr dicsősége megjelenék a felhőben.
11. És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
12. Hallottam az Izrael fiainak zúgolódását, szólj nekik, mondván: Este húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
13. És lőn, hogy este fürjek jövének fel és ellepék a tábort, reggel pedig harmatszállás lőn a tábor körül.
14. Mikor pedig a harmatszállás megszűnék, íme, a pusztának színén apró gömbölyegek valának, aprók, mint a dara a földön.
15. Amint megláták az Izrael fiai, mondának egymásnak: Mán ez; mert nem tudják vala, mi az. Mózes pedig monda nekik: Ez az a kenyér, melyet az Úr adott nektek eledelül.
16. Az Úr parancsolata pedig ez: Szedjen abból ki-ki amennyit megehetik; fejenként egy ómert, a hozzátok tartozók száma szerint szedjen ki-ki azok részére, akik az ő sátorában vannak.
17. És akképpen cselekedének az Izrael fiai, és szedének ki többet, ki kevesebbet.
18. Azután megmérik vala ómerrel, és annak, aki többet szedett, nem vala fölöslege, és annak, aki kevesebbet szedett, nem vala fogyatkozása: ki-ki annyit szedett, amennyit megehetik vala.
19. Azt is mondá nekik Mózes: Senki ne hagyjon abból reggelre!
20. De nem hallgatának Mózesre, mert némelyek hagyának abból reggelre; és megférgesedék, s megbűzhödék. Mózes pedig megharagudék reájuk.
21. Szedék pedig azt reggelenként, ki-ki amennyit megehetik vala, mert ha a nap felmelegedett, elolvad vala.
22. A hatodik napon pedig kétannyi kenyeret szednek vala, két ómerrel egyre- egyre. Eljövének pedig a gyülekezet fejedelmei mindnyájan, és tudtára adták azt Mózesnek.
23. Ő pedig monda nekik: Ez az, amit az Úr mondott: A holnap nyugalom napja, az Úrnak szentelt szombat; amit sütni akartok, süssétek meg, és amit főzni akartok, főzzétek meg; ami pedig megmarad, azt mind tegyétek el magatoknak reggelre.
24. És eltevék azt reggelre, aszerint, amint Mózes parancsolta vala, és nem bűzhödék meg, s féreg sem vala benne.
25. És monda Mózes: Ma egyétek azt meg, mert ma az Úrnak szombatja van; ma nem találjátok azt a mezőn.
26. Hat napon szedjétek azt, de a hetedik napon szombat van, akkor nem lesz.
27. És lőn hetednapon, kimenének a nép közül, hogy szedjenek, de nem találának.
28. És monda az Úr Mózesnek: Meddig nem akarjátok megtartani az én parancsolataimat és törvényeimet?
29. Lássátok meg, az Úr adta nektek a szombatot; azért ad ő nektek hatodnapon két napra való kenyeret. Maradjatok veszteg, ki-ki a maga helyén; senki se menjen ki az ő helyéből a hetedik napon.
30. És nyugszik vala a nép a hetedik napon.
31. Az Izrael háza pedig mánnak nevezé azt; olyan vala az, mint a koriándrom magva, fehér, és íze, mint a mézes pogácsáé.
32. És monda Mózes: Ezt parancsolja az Úr: Egy teljes ómernyit tartsatok meg abból maradékaitok számára, hogy lássák a kenyeret, amellyel éltettelek titeket a pusztában, mikor kihoztalak titeket Egyiptom földjéről.
33. Áronnak pedig monda Mózes: Végy egy edényt, és tégy bele egy teljes ómer mánt, és tedd azt az Úr eleibe, hogy megtartassék maradékaitok számára.
34. Amint parancsolta vala az Úr Mózesnek, eltevé azt Áron a bizonyságtétel ládája elé, hogy megtartassék.
35. Az Izrael fiai pedig negyven esztendőn át evék a mánt, míg lakóföldre jutának; mánt evének mindaddig, míg a Kánaán földjének határához jutának.
36. Az ómer pedig az efának tizedrésze.

Elolvastad a szakaszt

Sikeresen végigolvastad a mai szakaszt