1. | Azokban a napokban, mivelhogy fölötte nagy volt a sokaság, és nem volt mit enniük, magához szólította Jézus az ő tanítványait, és monda nekik: |
2. | Szánakozom e sokaságon, mert immár harmadnapja, hogy velem vannak, és nincs mit enniük; |
3. | És ha éhen bocsátom haza őket, kidőlnek az úton, mert némelyek őközülük messzünnen jöttek. |
4. | Az ő tanítványai pedig felelének neki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában? |
5. | És megkérdé őket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét. |
6. | Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván megszegé, és adá az ő tanítványainak, hogy eléjük tegyék. És a sokaság elé tevék. |
7. | Volt egy kevés haluk is. És hálákat adván mondá, hogy tegyék eléjük azokat is. |
8. | Evének azért, és megelégedének, és fölszedék a maradék darabokat hét kosárral. |
9. | Valának pedig, akik ettek, mintegy négyezren, és elbocsátá őket. |
10. | És azonnal a hajóba szálla tanítványaival, és méne Dalmánuta vidékére. |
11. | És kijövének a farizeusok, és kezdék őt faggatni, mennyei jelt kívánván tőle, hogy kísértsék őt. |
12. | Ő pedig lelkében felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség? Bizony mondom nektek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek. |
13. | És otthagyván őket, ismét hajóba szálla, és a túlsó partra méne. |
14. | De elfelejtének kenyeret vinni, és egy kenyérnél nem vala velük több a hajóban. |
15. | És ő inti vala őket, mondván: Vigyázzatok, őrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától! |
16. | Ekkor egymás között tanakodván, mondának: Nincs kenyerünk. |
17. | Jézus pedig észrevévén [ezt], monda nekik: Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Mégsem látjátok-e be, és nem értitek-e? Mégis kemény-e a szívetek? |
18. | Szemeitek lévén, nem láttok-e, és füleitek lévén, nem hallotok-e, és nem emlékeztek-e? |
19. | Mikor az öt kenyeret megszegtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Mondának neki: Tizenkettőt. |
20. | Mikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet. |
21. | És monda nekik: Hogy nem értitek [hát]? |
22. | Azután Betsaidába méne, és egy vakot vivének hozzá, és kérik vala őt, hogy illesse azt. |
23. | Ő pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté őt a falun kívül; és a szemeibe köpvén [és] kezeit reá tévén, megkérdé őt, ha lát-e valamit. |
24. | Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat. |
25. | Azután kezeit ismét ráveté annak szemeire, és feltekintete vele. És megépüle, és láta messze és világosan mindent. |
26. | És hazaküldé, mondván: Se a faluba be ne menj, se senkinek el ne mondd a faluban! |
27. | És elméne Jézus és az ő tanítványai Cézárea Filippi falvaiba, és útközben megkérdé az ő tanítványait, mondván nekik: Kinek mondanak engem az emberek? |
28. | Ők pedig felelének: Keresztelő Jánosnak, és némelyek Illésnek, némelyek pedig egynek a próféták közül. |
29. | És ő monda nekik: Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda neki: Te vagy a Krisztus. |
30. | És rájuk parancsola, hogy senkinek se szóljanak felőle. |
31. | És kezdé őket tanítani, hogy az Ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektől, és a főpapoktól, és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni. |
32. | És ezt nyilván mondja vala. Péter pedig magához vonván őt, kezdé dorgálni. |
33. | És ő megfordulván és az ő tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tőlem, Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra! |
34. | A sokaságot pedig az ő tanítványaival együtt magához szólítván, monda nekik: Ha valaki énutánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem! |
35. | Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét énértem és az evangéliumért, az megtalálja azt. |
36. | Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? |
37. | Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért? |
38. | Mert valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között, az Embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljő az ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal. |
1. | Azután monda nekik: Bizony mondom nektek, hogy vannak némelyek az itt állók között, akik nem kóstolnak addig halált, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal. |
2. | És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert, és Jakabot, és Jánost, és felvivé őket csupán magukban egy magas hegyre. És elváltozék előttük, |
3. | És a ruhája fényes lőn, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet. |
4. | És megjelenék nekik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek vala Jézussal. |
5. | Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lenni; csináljunk azért három hajlékot: neked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet. |
6. | De nem tudja vala, mit beszél, mivelhogy megrémülének. |
7. | És felhő támada, mely őket befogá, és a felhőből szózat jöve, mondván: Ez az én szerelmes Fiam, őt hallgassátok! |
8. | És mikor nagy hirtelen körültekintének, senkit sem látának többé maguk körül, egyedül Jézust. |
9. | Mikor pedig a hegyről leszállának, megparancsolá nekik, hogy senkinek se beszéljék el, amit láttak vala, csak amikor az Embernek Fia a halálból feltámad. |
10. | És ezt a szót megtarták magukban, tudakozván egymás között, mit tesz a halálból feltámadni. |
11. | És megkérdezék őt, mondván: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie? |
12. | Ő pedig felelvén, monda nekik: Illés ugyan előbb eljövén helyreállít mindent, de hogyan van az Embernek Fiáról megírva, hogy sokat kell szenvednie és megvettetnie? |
13. | De mondom nektek, hogy Illés is eljött, és azt cselekedték vele, amit akartak, amint meg van írva őfelőle. |
14. | És mikor a tanítványokhoz ment vala, nagy sokaságot láta körülöttük, és írástudókat, akik azokkal versengenek vala. |
15. | És az egész sokaság meglátván őt, azonnal elálmélkodék, és hozzásietvén, köszönté őt. |
16. | Ő pedig megkérdezé az írástudókat: Mit versengetek ezekkel? |
17. | És felelvén egy a sokaságból, monda: Mester, idehoztam hozzád az én fiamat, akiben néma lélek van, |
18. | És ahol csak előfogja, szaggatja őt, ő pedig tajtékot túr, a fogát csikorgatja, és elfonnyad. Mondám hát tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt, de nem tudták. |
19. | Ő pedig felelvén neki, monda: Oh, hitetlen nemzetség, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt hozzám! |
20. | És hozzá vivék azt, és mihelyt ő meglátta azt, a lélek azonnal szaggatá azt, és leesvén a földre, tajtékot túrván fetreng vala. |
21. | És megkérdezé az atyját: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta? Az pedig monda: Gyermeksége óta. |
22. | És gyakorta veté őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse őt; de ha valamit tehetsz, légy segítségül nekünk, könyörülvén rajtunk. |
23. | Jézus pedig monda neki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek. |
24. | A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek! |
25. | Jézus pedig, mikor látta vala, hogy a sokaság még inkább összetódul, megdorgálá a tisztátalan lelket, mondván neki: Te néma és siket lélek, én parancsolom neked, menj ki belőle, és többé belé ne menj! |
26. | És kiáltás és erős szaggatás között kiméne; az pedig olyan lőn, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt. |
27. | Jézus pedig megfogván kezét, fölemelé, és az fölkele. |
28. | Mikor pedig bement vala a házba, tanítványai megkérdezék őt külön: Mi miért nem űzhettük ki azt? |
29. | Ő pedig monda nekik: Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel és böjtöléssel. |
30. | És onnét kimenvén, Galileán mennek vala át, és nem akará, hogy valaki megtudja. |
31. | Mert tanítja vala tanítványait, és ezt mondja vala nekik: Az Embernek Fia az emberek kezébe adatik, és megölik őt; de ha megölték, harmadnapra föltámad. |
32. | De ők nem értik vala e mondást, és féltek őt megkérdezni. |
33. | És elméne Kapernaumba. És odahaza megkérdezé őket: Mi felett vetekedtetek egymással az úton? |
34. | De ők hallgatának, mert egymás között afelett vetekedtek vala az úton, ki a nagyobb. |
35. | És leülvén, odaszólítá a tizenkettőt, és monda nekik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek szolgája. |
36. | És előfogván egy gyermeket, közéjük állítá azt, és ölébe vévén azt, monda nekik: |
37. | Aki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elbocsátott. |
38. | János pedig felele neki, mondván: Mester, látánk valakit, aki a te neveddel ördögöket űz, aki nem követ minket; és eltiltók őt, mivelhogy nem követ minket. |
39. | Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el őt, mert senki sincs, aki csodát tesz az én nevemben, és mindjárt gonoszul szólhatna felőlem! |
40. | Mert aki nincs ellenünk, mellettünk van. |
41. | Mert aki innotok ad egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, el nem veszti az ő jutalmát. |
42. | Aki pedig megbotránkoztat egyet ama kicsinyek közül, akik énbennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tengerbe vetik. |
43. | És ha megbotránkoztat téged a te kezed, vágd le azt; jobb neked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre, |
44. | Ahol az ő férgük meg nem hal, és tüzük el nem aluszik. |
45. | És ha a te lábad botránkoztat meg téged, vágd le azt; jobb neked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre, |
46. | Ahol az ő férgük meg nem hal, és tüzük el nem aluszik. |
47. | És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt; jobb neked fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel vettetned a tüzes gyehennára, |
48. | Ahol az ő férgük meg nem hal, és tüzük el nem aluszik. |
49. | Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg. |
50. | Jó a só, de ha a só ízét veszti, mivel adtok ízt neki? Legyen bennetek só, és legyetek békében egymással! |
1. | Onnan pedig felkelvén Júdea határaiba méne, a Jordánon túl való részen által; és ismét sokaság gyűl vala hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanítja vala őket. |
2. | És a farizeusok hozzá menvén megkérdezék tőle, ha szabad-e férjnek feleségét elbocsátani, kísértvén őt. |
3. | Ő pedig felelvén, monda nekik: Mit parancsolt nektek Mózes? |
4. | Ők pedig mondának: Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk, és elváljunk. |
5. | És Jézus felelvén, monda nekik: A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsolatot; |
6. | De a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremté őket az Isten. |
7. | Annak okáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját, és ragaszkodik a feleségéhez, |
8. | És lesznek ketten egy testté. Azért többé nem két, hanem egy test. |
9. | Annak okáért amit az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza! |
10. | És odahaza az ő tanítványai ismét megkérdezék őt e dolog felől. |
11. | Ő pedig monda nekik: Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen. |
12. | Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, házasságtörést követ el. |
13. | Ekkor gyermekeket hozának hozzá, hogy illesse meg őket, a tanítványok pedig feddik vala azokat, akik hozák. |
14. | Jézus pedig ezt látván, haragra gerjede, és monda nekik: Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Istennek országa! |
15. | Bizony mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen sem megy be abba. |
16. | Aztán ölébe vevé azokat, és kezét rájuk vetvén, megáldá őket. |
17. | És mikor útnak indult vala, hozzá futván egy ember és letérdelvén előtte, kérdezi vala őt: Jó mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerhessem? |
18. | Jézus pedig monda neki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. |
19. | A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne lopj, hamis tanúbizonyságot ne tégy, kárt ne tégy, tiszteljed atyádat és anyádat! |
20. | Az pedig felelvén, monda neki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. |
21. | Jézus pedig rátekintvén, megkedvelé őt, és monda neki: Egy fogyatkozásod van: eredj el, add el minden vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben, és jer, kövess engem, felvévén a keresztet. |
22. | Az pedig elszomorodván e beszéden, elméne búsan, mert sok jószága vala. |
23. | Jézus pedig körültekintvén, monda tanítványainak: Mily nehezen mennek be az Isten országába, akiknek gazdagságuk van! |
24. | A tanítványok pedig álmélkodának az ő beszédén; de Jézus ismét felelvén, monda nekik: Gyermekeim, mily nehéz azoknak, akik a gazdagságban bíznak, az Isten országába bemenni! |
25. | Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni. |
26. | Azok pedig még inkább álmélkodnak vala, mondván maguk között: Kicsoda üdvözülhet tehát? |
27. | Jézus pedig rájuk tekintvén, monda: Az embereknél lehetetlen, de nem az Istennél, mert az Istennél minden lehetséges. |
28. | És Péter kezdé mondani neki: Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. |
29. | Jézus pedig felelvén, monda: Bizony mondom nektek, senki sincs, aki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, |
30. | Aki százannyit ne kapna most ebben az időben, házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendő világon pedig örök életet. |
31. | Sok elsők pedig lesznek utolsók, és [sok] utolsók elsők. |
32. | Útban valának pedig Jeruzsálembe menve fel, és előttük megy vala Jézus, ők pedig álmélkodának, és követvén őt, félnek vala. És ő a tizenkettőt ismét maga mellé vévén, kezde nekik szólni azokról a dolgokról, amik majd vele történnek, |
33. | [Mondván]: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Embernek Fia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, és halálra kárhoztatják őt, és a pogányok kezébe adják őt; |
34. | És megcsúfolják őt, és megostorozzák őt, és megköpdösik őt, és megölik őt; de harmadnapon feltámad. |
35. | És hozzájárulának Jakab és János, a Zebedeus fiai, [ezt] mondván: Mester, szeretnők, hogy amire kérünk, tedd meg nekünk. |
36. | Ő pedig monda nekik: Mit kívántok, hogy tegyek veletek? |
37. | Azok pedig mondának neki: Add meg nekünk, hogy egyikünk jobb kezed felől, másikunk pedig bal kezed felől üljön a te dicsőségedben. |
38. | Jézus pedig monda nekik: Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-e a pohárt, amelyet én megiszom, és megkeresztelkedhettek-e azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem? |
39. | Azok pedig mondának neki: Megtehetjük. Jézus pedig monda nekik: A pohárt ugyan, amelyet én megiszom, megisszátok, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek; |
40. | De az én jobb és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem [azoké lesz az], akiknek elkészíttetett. |
41. | És hallván ezt a [tíz tanítvány], haragudni kezdének Jakabra és Jánosra. |
42. | Jézus pedig magához szólítván őket, monda nekik: Tudjátok, hogy azok, akik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak, uralkodnak felettük, és az ő nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk. |
43. | De nem így lesz közöttetek; hanem, aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok, |
44. | És aki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen. |
45. | Mert az Embernek Fia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért. |
46. | És Jerikóba érkezének; és mikor ő és az ő tanítványai és nagy sokaság Jerikóból kimennek vala, a Timeus fia, a vak Bartimeus, ott üle az úton, koldulván. |
47. | És amikor meghallá, hogy ez a názáreti Jézus, kezde kiáltani, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! |
48. | És sokan feddik vala őt, hogy hallgasson, de ő annál jobban kiáltja vala: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! |
49. | Akkor Jézus megállván, mondá, hogy hívják elő. És előhívják vala a vakot, mondván neki: Bízzál, kelj föl, hív tégedet. |
50. | Az pedig felsőruháját ledobván, [és] felkelvén, Jézushoz méne. |
51. | És felelvén Jézus, monda neki: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? A vak pedig monda neki: Mester, hogy lássak. |
52. | Jézus pedig monda neki: Eredj el, a te hited megtartott téged! És azonnal megjött a szeme világa, és követi vala Jézust az úton. |