Vedd kezedbe a Bibliád!


Kolosse levél - 1. fejezet

Károli Gáspár fordítás
1. Pál, Jézus Krisztusnak apostola Isten akaratából, és Timóteus atyafi
2. A Kolosséban levő szenteknek és hívő atyafiaknak a Krisztusban: kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.
3. Hálát adunk az Istennek és a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyjának mindenkor tiértetek könyörögvén,
4. Mivelhogy hallottuk a ti hiteteket a Krisztus Jézusban, és a szeretetet, amellyel minden szentekhez vagytok
5. A mennyekben nektek eltett reménységért, amelyet [már] előbb hallottatok az igazság beszédében, mely az evangélium,
6. Mely eljutott hozzátok, miképpen az egész világra is, és gyümölcsöt terem úgy, mint nálatok is a naptól fogva, melyen hallottátok és megismertétek az Isten kegyelmét igazán
7. Úgy, ahogy tanultátok is Epafrástól, a mi szerelmes szolgatársunktól, aki hív szolgája tiértetek a Krisztusnak,
8. Aki meg is jelentette nekünk a ti Lélekben való szereteteteket.
9. Azért mi is, amely naptól fogva [ezeket] hallottuk, nem szűnünk meg értetek imádkozni, és kérni, hogy betöltessetek az [Isten] akaratának megismerésével minden lelki bölcsességben és értelemben,
10. Hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében;
11. Minden erővel megerősíttetvén az ő dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre örömmel;
12. Hálákat adván az Atyának, ki alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban;
13. Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az ő szerelmes Fiának országába,
14. Kiben van a mi váltságunk az ő vére által, bűneinknek bocsánata,
15. Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született;
16. Mert őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok, mindenek őáltala és őreá nézve teremtettek;
17. És ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn.
18. És ő a feje a testnek, az egyháznak, aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül, hogy mindenekben ő legyen az első;
19. Mert tetszett [az Atyának], hogy őbenne lakozzék az egész teljesség,
20. És hogy őáltala békéltessen meg mindent magával, békességet szerezvén az ő keresztjének vére által, őáltala mindent, ami csak van, akár a földön, akár a mennyekben.
21. Titeket is, kik hajdan elidegenültek és ellenségek valátok gonosz cselekedetekben [gyönyörködő] értelmetek miatt, most mégis megbékéltetett
22. Az ő emberi testében a halál által, hogy mint szenteket, tisztákat és feddhetetleneket állasson titeket ő maga elé,
23. Ha ugyan megmaradtok a hitben alaposan és erősen, és el nem távoztok az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt; amelynek lettem én, Pál, szolgájává.
24. Most örülök a tiértetek való szenvedéseimnek, és a magam részéről betöltöm, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek az én testemben az ő testéért, ami az egyház,
25. Amelynek lettem én szolgájává az Isten sáfársága szerint, amelyet nekem adott tirátok nézve, hogy betöltsem az Isten igéjét,
26. [Tudniillik] ama titkot, mely el vala rejtve ősidők óta és nemzetségek óta, most pedig megjelentetett az ő szentjeinek,
27. Akikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsőségének gazdagsága, az [tudniillik], hogy a Krisztus tiköztetek van, a dicsőségnek ama reménysége,
28. Akit mi prédikálunk, intvén minden embert, és tanítván minden embert minden bölcsességgel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő a Krisztus Jézusban;
29. Amire igyekezem is, tusakodván az ő ereje szerint, mely énbennem hatalmasan munkálkodik.

Kolosse levél - 2. fejezet

Károli Gáspár fordítás
1. Mert akarom, hogy tudtotokra legyen, hogy milyen nagy tusakodásom van tiértetek, és azokért, kik Laodiceában vannak, és mindazokért, akik nem láttak engem személy szerint e testben,
2. Hogy vigasztalást vegyen az ő szívük, egybeköttetvén a szeretetben, és [hogy eljussanak] az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére,
3. Amelyben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve.
4. Ezt pedig azért mondom, hogy valaki titeket rá ne szedjen hitető beszéddel.
5. Mert jóllehet testben távol vagyok tőletek, mindazáltal lélekben veletek vagyok, örülvén és látván tiköztetek a jó rendet és Krisztusba vetett hiteteknek erősségét.
6. Azért amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, [akképpen] járjatok őbenne,
7. Meggyökerezvén és tovább épülvén őbenne, és megerősödvén a hitben, amiképpen [arra] taníttattatok, bővölködvén abban hálaadással.
8. Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való:
9. Mert őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg,
10. És [ti] őbenne vagytok beteljesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak,
11. Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén az érzéki bűnök testét a Krisztus körülmetélésében;
12. Eltemettetvén ővele együtt a keresztségben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztá őt a halálból.
13. És titeket, kik holtak valátok a bűnökben és a ti testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt ővele, megbocsátván minden bűnötöket
14. Azáltal, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára;
15. Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtuk abban.
16. Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában,
17. Melyek [csak] árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé.
18. Senki tőletek a pálmát el ne vegye, kedvét találván alázatoskodásban és az angyalok tisztelésében, amelyeket nem látott, olyakat tudakozván, ok nélkül felfuvalkodván az ő testének értelmével,
19. És nem ragaszkodván a Főhöz, akiből az egész test a kapcsok és kötelek által segedelmet vévén és egybeszerkesztetvén, nevekedik az Isten szerint való nevekedéssel.
20. Ha meghalván a Krisztussal, [megszabadultatok] e világ elemi tanításaitól, miért terheltetitek magatokat, mintha e világban élők volnátok, efféle rendelésekkel:
21. Ne fogd meg, meg se kóstold, még csak ne is illesd
22. (Amik mind a velük való élés által elfogyasztásra vannak rendelve), az emberek parancsolatai és tanításai szerint,
23. Amelyek bölcsességnek látszanak ugyan a magaválasztotta istentiszteletben és alázatoskodásban és a test gyötrésében, de nincs bennük semmi becsülnivaló, [mivelhogy] a test hizlalására valók.

Kolosse levél - 3. fejezet

Károli Gáspár fordítás
1. Annak okáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén,
2. Az odafelvalókkal törődjetek, ne a földiekkel!
3. Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.
4. Mikor a Krisztus, a mi életünk, megjelenik, akkor majd ti is ővele együtt megjelentek dicsőségben.
5. Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, ami bálványimádás,
6. Melyek miatt az Isten haragja az engedetlenség fiaira,
7. Melyekben ti is jártatok régenten, mikor éltetek azokban.
8. Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat: haragot, fölgerjedést, gonoszságot és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet.
9. Ne hazudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz óembert, az ő cselekedeteivel együtt.
10. És felöltöztétek amaz új [embert], melynek újulása van annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt:
11. Ahol nincs többé görög és zsidó, körülmetélkedés és körülmetélkedetlenség, idegen, scithiai, szolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.
12. Öltözzetek föl azért, mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést;
13. Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna, miképpen a Krisztus is megbocsátott nektek, akképpen ti is;
14. Mindezeknek fölébe pedig [öltözzétek föl] a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele,
15. És az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, amelyre el is hívattatok egy testben; és háládatosak legyetek.
16. A Krisztusnak beszéde lakozzék tibennetek gazdagon, minden bölcsességben, tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak.
17. És mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében [cselekedjetek], hálát adván az Istennek és Atyának őáltala.
18. Ti asszonyok, engedelmeskedjetek a ti férjeteknek, amiképpen illik az Úrban.
19. Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, és ne legyetek irántuk keserű kedvűek.
20. Ti gyermekek, szót fogadjatok a ti szüleiteknek mindenben; mert ez kedves az Úrnak.
21. Ti atyák, ne bosszantsátok a ti gyermekeiteket, hogy kétségbe ne essenek.
22. Ti szolgák, szót fogadjatok mindenben a ti test szerint való uraitoknak, nem a szemnek szolgálván, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem szíveteknek egyenességében, félvén az Istent.
23. És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek,
24. Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát, mert az Úr Krisztusnak szolgáltok.
25. Aki pedig igazságtalanságot cselekszik, jutalmát veszi igazságtalanságának; és nincsen személyválogatás.

Kolosse levél - 4. fejezet

Károli Gáspár fordítás
1. Ti urak, ami igazságos és méltányos, a ti szolgáitoknak megadjátok, tudván, hogy nektek is van Uratok mennyekben.
2. Az imádságban állhatatosak legyetek, vigyázván abban hálaadással;
3. Imádkozván egyszersmind miértünk is, hogy az Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amelyért fogoly is vagyok;
4. Hogy nyilvánvalóvá tegyem azt úgy, amint nekem szólnom kell.
5. Bölcsen viseljétek magatokat a kívülvalók irányában, a jó alkalmasságot áron is megváltván.
6. A ti beszédetek mindenkor kellemetes [legyen], sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mi módon kell nektek kinek-kinek megfelelnetek.
7. Minden én dolgaimat megismerteti veletek Tikhikus, a szeretett atyafi és szolga és szolgatárs az Úrban,
8. Akit éppen avégett küldtem hozzátok, hogy megismerje a ti dolgaitokat és megvigasztalja a ti szíveteket
9. Onézimussal együtt, a és szeretett atyafival, ki tiközületek való; minden itt való dolgot megismertetnek ők veletek.
10. Köszönt titeket Aristárkhus, az én fogolytársam, és Márk, a Barnabás unokatestvére (ki felől parancsolatokat vettetek: ha hozzátok megy, fogadjátok őt szívesen),
11. És Jézus, kit Justusnak [is] hívnak, kik a zsidók közül valók: csak ezek azok a munkatársaim az Isten országában, akik nekem vigasztalásomra voltak.
12. Köszönt titeket Epafrás, ki tiközületek való, Krisztusnak szolgája, mindenkor tusakodván tiértetek imádságaiban, hogy megállhassatok tökéletesen és teljes meggyőződéssel az Istennek minden akaratában.
13. Mert bizonyságot teszek őfelőle, hogy sokat fárad értetek és azokért, kik Laodiceában és Jerápolisban vannak.
14. Köszönt titeket Lukács, ama szeretett orvos, és Démás.
15. Köszöntsétek az atyafiakat, kik Laodiceában vannak, és Nimfást, és a gyülekezetet, mely az ő házánál van.
16. És mikor felolvastatik nálatok e levél, cselekedjétek meg, hogy a laodiceaiak gyülekezetében is felolvastassék, és hogy a Laodiceából [átveendő] levelet ti is felolvassátok.
17. És mondjátok meg Arkhippusnak: Vigyázz a szolgálatra, melyre vállalkoztál az Úrban, hogy azt betöltsed!
18. A köszöntés a saját kezemmel, a Páléval [van írva]. Emlékezzetek meg az én bilincseimről! A kegyelem veletek. Ámen.

Elolvastad a szakaszt

Sikeresen végigolvastad a mai szakaszt