| 1. | Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala. |
| 2. | És lőn, mikor kelet felől elindultak vala, Sineár földjén egy síkságot találának, és ott letelepedének. |
| 3. | És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát, és égessük ki jól! És lőn nekik a tégla kő gyanánt, a szurok pedig ragasztó gyanánt. |
| 4. | És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén! |
| 5. | Az Úr pedig leszálla, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építenek vala az emberek fiai. |
| 6. | És monda az Úr: Íme, e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, amit elgondolnak magukban. |
| 7. | Nosza, szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvüket, hogy meg ne értsék egymás beszédét. |
| 8. | És elszéleszté őket onnan az Úr az egész földnek színére, és megszűnének építeni a várost. |
| 9. | Ezért nevezék annak nevét Bábelnek, mert ott zavará össze az Úr az egész föld nyelvét, és onnan széleszté el őket az Úr az egész földnek színére. |
| 10. | Ez a Sém nemzetsége: Sém százesztendős korában nemzé Arpaksádot, két esztendővel az özönvíz után. |
| 11. | És éle Sém, minekutána nemzette Arpaksádot, ötszáz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. |
| 12. | Arpaksád pedig harmincöt esztendős vala, és nemzé Séláht. |
| 13. | És éle Arpaksád, minekutána nemzette Séláht, négyszázhárom esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. |
| 14. | Séláh pedig harmincesztendős vala, és nemzé Hébert. |
| 15. | És éle Séláh, minekutána nemzé Hébert, négyszázhárom esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. |
| 16. | Héber pedig harmincnégy esztendős vala, és nemzé Péleget. |
| 17. | És éle Héber, minekutána nemzé Péleget, négyszázharminc esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. |
| 18. | Péleg pedig harmincesztendős vala, és nemzé Réut. |
| 19. | És éle Péleg, minekutána nemzé Réut, kétszázkilenc esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. |
| 20. | Réu pedig harminckét esztendős vala, és nemzé Sérugot. |
| 21. | És éle Réu, minekutána nemzé Sérugot, kétszázhét esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. |
| 22. | Sérug pedig harmincesztendős vala, és nemzé Nákhort. |
| 23. | És éle Sérug, minekutána nemzé Nákhort, kétszáz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. |
| 24. | Nákhor pedig huszonkilenc esztendős vala, és nemzé Thárét. |
| 25. | És éle Nákhor, minekutána nemzé Thárét, száztizenkilenc esztendeig, és nemze fiakat és leányokat. |
| 26. | Tháré pedig hetvenesztendős vala, és nemzé Ábrámot, Nákhort, Háránt. |
| 27. | Ez a Tháré nemzetsége: Tháré nemzé Ábrámot, Nákhort és Háránt. Hárán pedig nemzé Lótot. |
| 28. | Meghala pedig Hárán az ő atyjának, Thárénak szemei előtt, az ő születésének földjén, Úr-Kaszdimban. |
| 29. | Ábrám pedig és Nákhor vőnek maguknak feleséget: az Ábrám feleségének neve Szárai; a Nákhor feleségének neve Milkhah, Háránnak, Milkhah atyjának és Jiszkáh atyjának leánya. |
| 30. | Szárai pedig magtalan vala; nem vala neki gyermeke. |
| 31. | És felvevé Tháré Ábrámot, az ő fiát, és Lótot, Háránnak fiát, az ő unokáját, és Szárait, az ő menyét, Ábrámnak az ő fiának feleségét, és kiindulának együtt Úr-Kaszdimból, hogy Kánaán földjére menjenek. És eljutának Háránig, és ott letelepedének. |
| 32. | Vala pedig Tháré kétszázöt esztendős, és meghala Tháré Háránban. |
| 1. | És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából a földre, amelyet én mutatok neked. |
| 2. | És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. |
| 3. | És megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt; és megáldatnak tebenned a föld minden nemzetségei. |
| 4. | És kiméne Ábrám, amint az Úr mondotta vala neki, és Lót is kiméne ővele: Ábrám pedig hetvenöt esztendős vala, mikor kiméne Háránból. |
| 5. | És felvevé Ábrám az ő feleségét, Szárait, és Lótot, az ő atyjafiának fiát, és minden szerzeményüket, amelyet szereztek vala, és a cselédeket, akikre Háránban tettek vala szert, és elindulának, hogy Kánaán földjére menjenek, és el is jutának a Kánaán földjére. |
| 6. | És általméne Ábrám a földön mind Sikem vidékéig, Móréh tölgyeséig. Akkor kananeusok valának azon a földön. |
| 7. | És megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda neki: A te magodnak adom ezt a földet. És [Ábrám] oltárt építe ott az Úrnak, aki megjelent vala neki. |
| 8. | Onnan azután a hegység felé méne Bételtől keletre, és felüté sátorát: Bétel vala nyugatra, Hái pedig keletre, és ott oltárt építe az Úrnak, és segítségül hívá az Úr nevét. |
| 9. | És továbbköltözék Ábrám, folyton dél felé húzódván. |
| 10. | Azonban éhség lőn az országban, és Ábrám aláméne Egyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert nagy vala az éhség az országban. |
| 11. | És lőn, mikor közel vala, hogy bemenjen Egyiptomba, monda feleségének, Szárainak: Íme tudom, hogy szép ábrázatú asszony vagy. |
| 12. | Azért mikor meglátnak téged az egyiptomiak, majd azt mondják: felesége ez; és engem megölnek, téged pedig életben tartanak. |
| 13. | Mondd [azért], kérlek, [hogy] húgom vagy, hogy jól legyen dolgom miattad, s életben maradjak teéretted. |
| 14. | És lőn, mikor Ábrám Egyiptomba érkezék, láták az egyiptomiak az asszonyt, hogy az nagyon szép. |
| 15. | Mikor megláták őt a fáraó főemberei, magasztalák a fáraó előtt, és elvivék az asszonyt a fáraó udvarába. |
| 16. | És jól tőn érette Ábrámmal, és valának juhai, ökrei, szamarai, szolgái, szolgálói, nőstény szamarai és tevéi. |
| 17. | De megveré az Úr a fáraót és az ő házát nagy csapásokkal Száraiért, Ábrám feleségéért. |
| 18. | Hívatá azért a fáraó Ábrámot, és monda: Miért művelted ezt velem? Miért nem mondottad meg énnekem, hogy ez neked feleséged? |
| 19. | Miért mondottad: Húgom ő; azért vevém magamnak feleségül. Most már ímhol a te feleséged, vedd magadhoz, és menj el! |
| 20. | És parancsola felőle a fáraó némely embereknek, akik elbocsáták őtet és az ő feleségét, és mindenét, amije vala. |
| 1. | Feljöve azért Ábrám Egyiptomból, ő és az ő felesége, és mindene valamije vala, és Lót is ővele, a déli tartományba. |
| 2. | Ábrám pedig igen gazdag vala barmokkal, ezüsttel és arannyal. |
| 3. | És méne helyről helyre dél felől mind Bételig, oda, ahol először vala az ő sátora, Bétel és Hái között. |
| 4. | Annak az oltárnak helyére, melyet ott elsőben készített vala; és segítségül hívá ott Ábrám az Úrnak nevét. |
| 5. | Lótnak is pedig, aki Ábrámmal jár vala, valának juhai, ökrei és sátorai. |
| 6. | És nem bírá meg őket az a föld, hogy együtt lakjanak, mert sok jószáguk vala, és nem lakhatának együtt. |
| 7. | Versengés is támada az Ábrám barompásztorai között és a Lót barompásztorai között; és a kananeusok és a perizeusok is ott laknak vala akkor azon a földön. |
| 8. | Monda azért Ábrám Lótnak: Ne legyen versengés közöttem és közötted, se az én pásztoraim között és a te pásztoraid között, hiszen atyafiak vagyunk. |
| 9. | Avagy nincsen-e előtted mind az egész föld? Válj el, kérlek, tőlem; ha te balra tartasz, én jobbra megyek; ha te jobbra mész, én balra térek. |
| 10. | Felemelé azért Lót az ő szemeit, és látá, hogy a Jordán egész melléke bővizű föld; mert minekelőtte elvesztette volna az Úr Szodomát és Gomorát, mind Coárig, olyan vala az, mint az Úr kertje, mint Egyiptom földje. |
| 11. | És választá Lót magának a Jordán egész mellékét, és elköltözék Lót kelet felé; és elválának egymástól. |
| 12. | Ábrám lakozik vala a Kánaán földjén, Lót pedig lakozik vala a [Jordán-] melléki városokban, és sátoroz vala Szodomáig. |
| 13. | Szodoma lakosai pedig nagyon gonoszok és bűnösök valának az Úr előtt. |
| 14. | Az Úr pedig monda Ábrámnak, minekutána elválék tőle Lót: Emeld fel szemeidet, és tekints arról a helyről, ahol vagy, északra, délre, keletre és nyugatra: |
| 15. | Mert mind az egész földet, amelyet látsz, neked adom és a te magodnak örökre. |
| 16. | És olyanná teszem a te magodat, mint a földnek pora, hogyha valaki megszámlálhatja a földnek porát, a te magod is megszámlálható lesz. |
| 17. | Kelj fel, járd be ez országot hosszában és széltében, mert neked adom azt. |
| 18. | Elébb mozdítá azért sátorát Ábrám, és elméne, és lakozék Mamré tölgyesében, mely Hebronban van, és oltárt építe ott az Úrnak. |
| 1. | Lőn pedig Amrafelnek, Sineár királyának és Ariókhnak, Elászár királyának, Khédorlaomernek, Élám királyának, és Thidálnak, a Góim királyának napjaiban: |
| 2. | Hadat indítának [ezek] Bera, Szodoma királya ellen, Birsa, Gomora királya ellen, Sináb, Admáh királya ellen, Seméber, Ceboim királya ellen és Bélah, azaz Coár királya ellen. |
| 3. | Mindezek a Sziddim völgyében egyesülének, ez a Sós-tenger. |
| 4. | Tizenkét esztendeig szolgálták vala Khédorlaomert, és a tizenharmadik esztendőben ellene támadtak vala. |
| 5. | A tizennegyedik esztendőben pedig eljöve Khédorlaomer és a királyok, akik ővele [valának], és megverék a refeusokat Asztheroth Kárnajimban, és a zuzeusokat Hámban, és az emeusokat Sávé-Kirjáthajimban. |
| 6. | És a horeusokat az ő hegyükön, a Szeiren, egész Él-Páránig, mely a puszta mellett van. |
| 7. | És megtérének, s menének Hén Mispátba, azaz Kádesbe, és elpusztíták az amálekiták egész mezőségét, és az emoreusokat is, kik laknak vala Hácacon-Támárban. |
| 8. | Kiméne tehát Szodoma királya, Gomora királya, Admáh királya, Ceboim királya és Bélah, azaz Coár királya, és megütközének azokkal a Sziddim völgyében: |
| 9. | Khédorlaomerrel, Élám királyával, és Thidállal, Gójim királyával, Amráfellel, Sineár királyával, és Ariókhkal, Elászár királyával; négy király öt ellen. |
| 10. | A Siddim völgye pedig tele vala szurokforrásokkal. És megfutamodának Szodoma és Gomora királyai, és azokba esének, a megmaradottak pedig a hegységbe futának. |
| 11. | És elvivék Szodomának és Gomorának minden jószágát és minden eleségét, és elmenének. |
| 12. | Elvivék Lótot is, az Ábrám atyjafiának fiát jószágostól együtt, és elmenének; mert Lót Szodomában lakik vala. |
| 13. | Eljöve pedig egy menekült, és hírül hozá a héber Ábrámnak, aki lakik vala az emoreus Mamrénak, Eskol atyjafiának és Áner atyjafiának tölgyesében, akik meg Ábrámnak szövetségesei valának. |
| 14. | Amint meghallá Ábrám, hogy az ő atyjafia fogságba esett, felfegyverzé házában nevekedett háromszáztizennyolc próbált legényét, és üldözve nyomula Dánig. |
| 15. | És csapatokra oszolván ellenük éjszaka ő és szolgái, megveré őket, és űzé őket mind Hóbáig, amely Damaszkusztól balra esik. |
| 16. | És visszahozá mind a jószágot; Lótot is, az ő atyjafiát jószágával egybe visszahozá, meg az asszonyokat és a népet. |
| 17. | Minekutána pedig visszatért Khédorlaomernek és a vele volt királyoknak megveréséből, kiméne őelébe Szodomának királya a Sáve völgyébe, azaz a király völgyébe. |
| 18. | Melkisedek pedig, Sálem királya, kenyeret és bort hoza; ő pedig a Magasságos Istennek papja vala. |
| 19. | És megáldá őt, és monda: Áldott legyen Ábrám a Magasságos Istentől, ég és föld teremtőjétől. |
| 20. | Áldott a Magasságos Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet! És tizedet ada neki mindenből. |
| 21. | És monda Szodoma királya Ábrámnak: Add nekem a népet, a jószágot pedig vedd magadnak! |
| 22. | És monda Ábrám Szodoma királyának: Felemeltem az én kezemet az Úrhoz, a Magasságos Istenhez, ég és föld teremtőjéhez, |
| 23. | Hogy én egy fonalszálat vagy egy sarukötőt sem veszek el mindabból, ami a tiéd, hogy ne mondjad: Én gazdagítottam meg Ábrámot. |
| 24. | Semmi egyebet, csupán a legények élelmét, és ama férfiak részét, kik énvelem eljöttek volt: Áner, Eskhol, Mamré, ők vegyék ki az ő részüket. |
| 1. | E dolgok után lőn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj, Ábrám, én pajzsod vagyok teneked, a te jutalmad felette igen bőséges. |
| 2. | És monda Ábrám: Uram, Isten, mit adnál énnekem, holott én magzatok nélkül járok, és az, akire az én házam száll, a damaszkuszbeli Eliézer? |
| 3. | És monda Ábrám: Íme, énnekem nem adtál magot, és íme, az én házam szolgaszülöttje lesz az én örökösöm. |
| 4. | És íme, szóla az Úr őhozzá, mondván: Nem ez lesz a te örökösöd, hanem aki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd. |
| 5. | És kivivé őt, és monda: Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod. És monda neki: Így lészen a te magod. |
| 6. | És hitt az Úrnak, és tulajdoníttaték az őneki igazságul. |
| 7. | És monda neki: Én vagyok az Úr, ki téged kihoztalak Úr-Kaszdimból, hogy neked adjam e földet örökségedül. |
| 8. | És monda: Uram, Isten, miről tudhatom meg, hogy öröklöm azt? |
| 9. | És felele neki: Hozz nekem egy háromesztendős üszőt, egy háromesztendős kecskét és egy háromesztendős kost, egy gerlicét és egy galambfiat! |
| 10. | Elhozá azért mindezeket, és kétfelé hasítá azokat, és mindeniknek fele [részét] a másik fele [része] átellenébe helyezteté, de a madarakat nem hasította vala kétfelé. |
| 11. | És ragadozó madarak szállának e húsdarabokra, de Ábrám elűzi vala azokat. |
| 12. | És lőn naplementekor, mély álom lepé meg Ábrámot, és íme, rémülés és nagy sötétség szálla őreá. |
| 13. | És monda [az Úr] Ábrámnak: Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem övé, és szolgálatra szorítják, és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig. |
| 14. | De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én, és annak utána kijönnek nagy gazdagsággal. |
| 15. | Te pedig elmégy a te atyáidhoz békességgel, eltemettetel jó vénségben. |
| 16. | Csak a negyedik nemzedék tér meg ide, mert az emoreusok gonoszsága még nem tölt be. |
| 17. | És mikor a nap leméne és sötétség lőn, íme, egy füstölgő kemence és tüzes fáklya, mely általmegyen vala a húsdarabok között. |
| 18. | E napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, mondván: A te magodnak adom ezt a földet Egyiptomnak folyóvizétől fogva a nagy folyóig, az Eufrátesz folyóvízig. |
| 19. | A keneusokat, kenizeusokat és a kadmoneusokat, |
| 20. | A hitteusokat, perizeusokat és a refeusokat, |
| 21. | Az emoreusokat, kananeusokat, girgazeusokat és a jebuzeusokat. |
| 1. | És Szárai, az Ábrám felesége nem szüle neki; de vala neki egy Egyiptomból való szolgálója, kinek neve Hágár vala. |
| 2. | Monda azért Szárai Ábrámnak: Íme, az Úr bezárolta az én méhemet, hogy ne szüljek; kérlek, menj be az én szolgálómhoz, talán azáltal megépülök. És engede Ábrám a Szárai szavának. |
| 3. | Vevé tehát Szárai, Ábrám felesége az egyiptombeli Hágárt, az ő szolgálóját, tíz esztendővel azután, hogy Ábrám a Kánaán földjén letelepedék, és adá azt Ábrámnak, az ő férjének feleségül. |
| 4. | És beméne Hágárhoz, és az fogada az ő méhében; ez pedig amint látta, hogy terhes, nem vala becsülete az ő asszonyának őelőtte. |
| 5. | Monda azért Szárai Ábrámnak: Bántódásom van miattad. Én adtam öledbe szolgálómat, és mivelhogy látja, hogy teherbe esett, nincsen előtte becsületem. Tegyen ítéletet az Úr énközöttem és teközötted. |
| 6. | És monda Ábrám Szárainak: Íme, a te szolgálód kezedben van, azt tedd vele, amit jónak látsz. Nyomorgatja vala azért Szárai, és az elfuta őelőle. |
| 7. | És találá őt az Úrnak angyala egy forrásnál a pusztában, annál a forrásnál, amely a Súrba menő úton van. |
| 8. | És monda: Hágár, Szárai szolgálója, honnan jössz és hová mégy? És az monda: Az én asszonyomnak, Szárainak színe elől futok én. |
| 9. | Akkor monda neki az Úr angyala: Térj meg a te asszonyodhoz, és alázd meg magad az ő kezei alatt! |
| 10. | És monda neki az Úrnak angyala: Felettébb megsokasítom a te magodat, hogy sokasága miatt megszámlálható se legyen. |
| 11. | És monda neki az Úrnak angyala: Íme, te terhes vagy, és szülsz fiat; és nevezd nevét Ismáelnek, mivelhogy meghallá Isten a te nyomorúságodat. |
| 12. | Az pedig vadtermészetű ember lesz: az ő keze mindenek ellen, és mindenek keze őellene; és minden ő atyjafiának ellenébe üti fel sátorát. |
| 13. | És nevezé Hágár az Úrnak nevét, aki ővele szólott vala: Te vagy a látomás Istene. Mert monda: Avagy nem e helyen láttam a látomás után? |
| 14. | Annak okáért nevezé azt a forrást Lakhai Rói forrásának; ott van Kádes és Béred között. |
| 15. | És fiat szüle Hágár Ábrámnak, és nevezé Ábrám az ő fiának nevét, akit Hágár szül vala neki, Ismáelnek. |
| 16. | Ábrám pedig nyolcvanhat esztendős vala, amikor Hágár Ismáelt szülé Ábrámnak. |