| 1. | És lőn azon napokban, amikor a bírák bíráskodának, éhség lőn a földön. És elméne egy férfi a Júda Betleheméből, hogy Moáb mezején tartózkodjék: ő, meg a felesége, és a két fia. |
| 2. | A férfi neve Elimélek, és felesége neve Naómi; két fiuk neve pedig Mahlon és Kiljon, efrataiak, a Júda Betleheméből valók. És eljutának Moáb mezejére, és ott valának. |
| 3. | Meghala pedig Elimélek, a Naómi férje, és marada ő és az ő két fia, |
| 4. | Akik moábita leányokat vőnek feleségül; az egyiknek neve Orpa, és a másiknak neve Ruth. És ott lakozának közel tíz esztendeig. |
| 5. | Meghalának ők is mind a ketten, Mahlon is, Kiljon is, és marada az asszony az ő két fia és férje nélkül. |
| 6. | Felkele azért ő és az ő menyei, és ő visszatére Moáb mezejéről, mert hallotta vala Moáb mezején, hogy meglátogatta az Úr az ő népét, hogy adjon nekik kenyeret. |
| 7. | És kiméne arról a helyről, ahol volt, és vele a két menye. És menének az úton, hogy visszatérjenek Júda földjére, |
| 8. | És monda Naómi az ő két menyének: Menjetek, térjetek vissza, ki-ki az ő anyjának házához! Cselekedjék az Úr irgalmasságot veletek, amiképpen ti cselekedtetek a megholtakkal és énvelem! |
| 9. | Adja az Úr tinektek, hogy találjatok nyugodalmat, ki-ki az ő férje házában! És megcsókolá őket, és ők nagy fennszóval sírának. |
| 10. | És mondák neki: Bizony, mi veled együtt térünk a te népedhez! |
| 11. | Naómi pedig mondá: Térjetek vissza, leányaim! Miért jönnétek énvelem? Hát ugyan vannak-e még fiak az én méhemben, akik férjeitek lehetnének? |
| 12. | Térjetek vissza, leányaim! Menjetek, mert én már vénebb vagyok, semhogy férjhez mehetnék. Még ha azt mondanám is, hogy van reménységem; még ha ez éjjel férjhez mennék is és szülnék is fiakat: |
| 13. | Ugyan megvárhatnátok-e őket, amíg felnőnek? Ugyan megtartóztatnátok-e magatokat miattuk, hogy férjhez ne menjetek? Ne, édes leányaim! Mert nagyobb az én keserűségem, mint a tietek, mert engem talált az Úrnak keze. |
| 14. | Azok pedig nagy fennszóval tovább sírának. És Orpa megcsókolá az ő napát, Ruth azonban ragaszkodék hozzá. |
| 15. | Ő pedig monda: Íme, a te sógorasszonyod visszatért az ő népéhez és az ő isteneihez, térj vissza te is a te sógorasszonyod után! |
| 16. | Ruth pedig monda: Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled! Mert ahova te mégy, oda megyek, és ahol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem. |
| 17. | Ahol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is! Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tőled! |
| 18. | Mikor pedig látá, hogy erősködik vele menni, nem szóla neki többet. |
| 19. | És menének mind a ketten, míg Betlehembe érkezének. És lőn, hogy mikor Betlehembe érkezének, megmozdult az egész város miattuk, és mondák: Nemde nem Naómi ez? |
| 20. | És ő monda nekik: Ne hívjatok engem Naóminak, hívjatok inkább Márának, mert nagy keserűséggel illetett engem a Mindenható! |
| 21. | Többedmagammal mentem el, és elárvultan hozott vissza engem az Úr; miért hívnátok hát engem Naóminak, holott az Úr ellenem fordult, és a Mindenható nyomorúsággal illetett engem. |
| 22. | Így tért vissza Naómi, és vele a moábita Ruth, az ő menye, aki hazatért Moáb mezejéről. Megérkezének pedig Betlehembe az árpaaratás kezdetén. |
| 1. | Vala pedig Naóminak egy rokona az ő férje után, előkelő, derék ember Elimélek nemzetségéből, neve Boáz. |
| 2. | És monda a moábita Ruth Naóminak: Hadd menjek, kérlek, a mezőre, hogy kalászokat szedegessek az után, akinek szemei előtt kedvességet találok! És az monda: Menj, édes leányom! |
| 3. | Elméne azért és odaérkezék, szedegete a mezőn az aratók után, és történetesen odatalált Boáz szántóföldjére, aki Elimélek nemzetségéből való volt. |
| 4. | És íme, Boáz kijöve Betlehemből, és monda az aratóknak: Az Úr legyen veletek! És ők mondának neki: Áldjon meg téged az Úr! |
| 5. | És monda Boáz az ő szolgájának, aki az aratók felügyelője volt: Kié ez a leányzó? |
| 6. | És felele a szolga, az aratók felügyelője, és monda: Az a moábita leányzó ez, aki Naómival jött a Moáb mezejéről. |
| 7. | Aki mondá: Hadd szedegessek, kérlek, és hadd tarlózgassak a kévék közt az aratók után! És idejöve, és itt marada reggeltől fogva mind mostanig, és csak éppen most pihent egy keveset a házban. |
| 8. | És mondá Boáz Ruthnak: Ugyan hallod-e, édes leányom! Ne menj szedegetni más mezőre és el ne menj innen, hanem menj [mindenütt] szolgálóim után! |
| 9. | Szemeid legyenek a mezőn, amelyet aratnak, és járj utánuk! Íme, meghagytam a szolgáknak, hogy ne bántsanak téged, és ha megszomjúhozol, menj az edényekhez, és igyál abból, amit a szolgák merítenek! |
| 10. | Akkor ez arcra borula és meghajtá magát a földig, és monda neki: Hogy-hogy találtam [ilyen] kedvességet a te szemeid előtt, hogy rám tekintettél, holott én idegen vagyok? |
| 11. | Boáz pedig felele, és monda neki: Bizony, elmondtak nekem mindent, amit cselekedtél a te napaddal férjed halála után, hogy elhagytad a te atyádat, és a te anyádat, és a te születésednek földjét, és jöttél ahhoz a néphez, amelyet nem ismertél azelőtt. |
| 12. | Fizessen meg az Úr a te cselekedetedért, és legyen teljes a te jutalmad az Úrtól, Izraelnek Istenétől, akinek szárnyai alatt oltalmat keresni jöttél! |
| 13. | Ez pedig monda: Találjak kedvességet a te szemeid előtt, uram, mert megvigasztaltál engem, és mert a te szolgálódnak szívéhez szóltál, holott én nem vagyok a te szolgálóleányaid közül. |
| 14. | És az evésnek idejekor szóla neki Boáz: Jer ide, és egyél a kenyérből, és mártsd be a te falatodat az ecetes [lébe]! És ő leüle az aratók mellé. És pergelt gabonát nyújtott neki, és evett, s jóllakott, sőt, még hagyott is. |
| 15. | Azután felállott, hogy szedegessen, és Boáz megparancsolta az ő szolgáinak, mondván: A kévék között is hadd szedegessen, és meg ne pirongassátok őt! |
| 16. | Sőt, húzogassatok ki neki a kévékből is, és hagyogassatok el, hogy szedje fel, és meg ne dorgáljátok őt! |
| 17. | És ő szedegete a mezőn mind estig, és kicsépelé, amit szedegetett, és lett abból szinte egy efa árpa. |
| 18. | És felvevé, és beméne a városba, és napaasszonya látá, amit ő szedegetett. Aztán elővevé, és odaadá neki, amit meghagyott, minekutána jóllakott vala. |
| 19. | És monda neki az ő napaasszonya: Hol szedegettél ma, és hol munkálkodtál? Áldott legyen, aki rád tekintett! És elbeszélte az ő napaasszonyának, hogy kinél munkálkodott, és monda: Annak a férfiúnak a neve, akinél ma munkálkodtam: Boáz. |
| 20. | És monda Naómi az ő menyének: Áldott legyen ő az Úrtól, aki nem vonta meg irgalmasságát az élőktől és a megholtaktól! És Naómi monda neki: Közelvalónk nekünk az a férfiú; legközelebbi rokonaink közül való ő. |
| 21. | És szóla a moábita Ruth: Még azt is mondta ő nekem: Menj [mindenütt] az én munkásaim után, amíg csak el nem végzik az én egész aratásomat! |
| 22. | És monda Naómi Ruthnak, az ő menyének: Jó, édes leányom, hogy az ő szolgálóival jársz, ne is találjanak téged más mezőn! |
| 23. | Így járt ő [mindenütt] a Boáz szolgálói után, szedegetve, míg az árpaaratás és búzaaratás bevégződött; és az ő napaasszonyával lakott. |
| 1. | És monda neki Naómi, az ő napaasszonya: Édes leányom! Ne keressek-e neked nyugalmat, hogy jól legyen dolgod? |
| 2. | Avagy nem rokonunk-e Boáz, akinek szolgálóival voltál? Íme, ő az éjjel árpát szór a szérűn. |
| 3. | Annak okáért fürödjél meg, és kend meg magadat, és vedd magadra ruháidat, és menj le a szérűre; észre ne vetesd magad a férfiúval, amíg el nem végzi ételét és italát! |
| 4. | És majd ha lefekszik, jegyezd meg a helyet, ahol fekszik, és menj oda, és hajtsd fel a leplet lábánál, és feküdjél oda. Ő majd megmondja neked, mit cselekedjél. |
| 5. | És ő monda neki: Mindazt, amit mondasz, megcselekszem. |
| 6. | És lement a szérűre, és mindent úgy cselekedett, amint napaasszonya parancsolta. |
| 7. | És Boáz evett és ivott, és felvidámult az ő szíve. És elment, hogy lefeküdjék a garmada szélén; és az eljött titkon, és felhajtá lába felől a leplet, és lefeküvék. |
| 8. | Történt pedig éjféltájban, hogy felrettent a férfiú, és odafordult. És íme, asszony fekszik az ő lábainál. |
| 9. | És monda: Kicsoda vagy te? És az monda: Én Ruth vagyok, a te szolgálód; terjesszed ki hát takaródat a te szolgálódra, mert te vagy a legközelebbi rokon! |
| 10. | És ő monda: Az Úrnak áldottja vagy te, édes leányom! Utóbbi szereteteddel jobbat cselekedtél, mint az elsővel: hogy nem jártál az ifjak után, sem szegény, sem gazdag után. |
| 11. | Most hát, édes leányom, ne félj! Mindent, amit mondasz, megteszek neked, mert tudja az én népemnek egész kapuja, hogy derék asszony vagy. |
| 12. | És most: bizony igaz, hogy közeli rokon vagyok, de van nálam még közelebbi rokon is. |
| 13. | Ez éjszakán hálj [itt], s majd reggel, ha az megvált téged, jó, váltson meg, ha pedig nem akar téged megváltani, akkor én váltalak meg. Él az Úr! Feküdj [itt] reggelig! |
| 14. | És feküvék az ő lábainál reggelig, és felkele, mielőtt valaki az ő felebarátját megismerheté, mert mondá: Meg ne tudja senki, hogy ez az asszony a szérűre jött! |
| 15. | És monda: Add ide a nagy kendődet, amely rajtad van, és tartsd! És ő odatartotta azt. Boáz pedig mért hat [mérték] árpát, és feladta neki, maga pedig bement a városba. |
| 16. | És elméne az ő napaasszonyához, és az monda: Hogy vagy, édes leányom? És ő elbeszélt neki mindent, amit cselekedett vele az a férfi. |
| 17. | És monda: Ezt a hat [mérték] árpát adá nekem, mert monda: Ne menj üresen a te napadhoz! |
| 18. | És monda [Naómi]: Légy veszteg leányom, míg megtudod, hova dől el a dolog, mert nem nyugszik az a férfiú, míg véghez nem viszi a dolgot még ma. |
| 1. | Boáz pedig felment a kapuba, és ott leült. És íme, arra ment az a legközelebbi rokon, akiről Boáz beszélt vala, és monda neki: Jer csak, ülj ide, atyafi! És az odament és leüle. |
| 2. | Ekkor ő maga mellé vett tíz férfiút a város vénei közül, és monda: Üljetek ide! És azok leülének. |
| 3. | És ő monda a legközelebbi rokonnak: Azt a darab szántóföldet, mely a mi atyánkfiáé, Eliméleké volt, eladja Naómi, aki hazajött a Moáb mezejéről. |
| 4. | Én pedig gondoltam, hogy füledbe juttatom, mondván: Vedd meg az itt ülők előtt és az én népemnek vénei előtt! Ha megváltod, váltsd meg; és ha nem váltod meg, jelentsd ki előttem, hogy tudjam, mert rajtad kívül nincs, aki megváltaná, és én vagyok utánad. És az monda: Én megváltom. |
| 5. | És monda Boáz: Amely napon megveszed a szántóföldet Naómi kezéből, akkor a moábita Ruthtól, a megholtnak feleségétől veszed meg, hogy nevet támassz a megholtnak az ő örökségében. |
| 6. | A legközelebbi rokon pedig monda: Nem válthatom meg magamnak, hogy el ne veszessem a magam örökségét; váltsd meg te magadnak az én rokoni részemet, mert én nem válthatom meg! |
| 7. | Ez vala pedig [a szokás] régen Izraelben, a megváltás és cserélés alkalmával, minden dolognak megerősítésére: A férfi lehúzta az ő saruját és odaadta felebarátjának, és ez volt a bizonyság Izraelben. |
| 8. | Monda annak okáért a legközelebbi rokon Boáznak: Vedd meg magadnak! És lehúzta a saruját. |
| 9. | És monda Boáz a véneknek és az egész népnek: Ti vagytok tanúi ma, hogy megvettem mindent, ami Eliméleké volt, és mindent, ami Kiljoné és Mahloné volt, Naómi kezéből, |
| 10. | [Sőt], a moábita Ruthot is, Mahlonnak feleségét feleségül vettem, hogy nevet támasszak a megholtnak az ő örökségében, és ki ne vesszen a megholtnak neve az ő atyjafiai közül és az ő helységének kapujából. Tanúk vagytok ma. |
| 11. | És monda az egész nép, mely a kapuban vala és a vének: Tanúk vagyunk! Tegye az Úr az asszonyt, aki a te házadba megy, olyanná, mint Ráhel és Lea, akik ketten építették fel Izrael házát, és gyűjts vagyont Efratában, és szerezz nevet Betlehemben! |
| 12. | És a te házad legyen, miként a Pérec háza – akit Támár szült Júdának – abból a magzatból, amelyet az Úr adánd neked ettől az asszonytól! |
| 13. | Elvevé annak okáért Boáz Ruthot, és lőn az neki felesége, és beméne hozzá, és megadá az Úr, hogy az fogana az ő méhében, és szült fiút. |
| 14. | És mondák az asszonyok Naóminak: Áldott az Úr, aki ma nem engedte meg, hogy rokon nélkül maradj, emlegessék az ő nevét Izraelben! |
| 15. | És legyen ő a te lelkednek megvidámítója, és vénségednek istápolója, mert menyed szülte őt, az, aki téged szeret, és aki többet ér neked hét fiúnál. |
| 16. | Ekkor megfogá Naómi a gyermeket, és ölébe vevé, és dajkája lőn annak. |
| 17. | A szomszédasszonyok pedig nevet adtak neki, mondván: Fia született Naóminak, és nevezték az ő nevét Obednek. Ez az apja Isainak, a Dávid atyjának. |
| 18. | És a Pérec nemzetségei ezek: Pérec nemzé Hesront, |
| 19. | Hesron pedig nemzé Rámot, és Rám nemzé Amminádábot, |
| 20. | Amminádáb pedig nemzé Naássont, és Naásson nemzé Sálmónt, |
| 21. | Sálmón pedig nemzé Boázt, és Boáz nemzé Obedet, |
| 22. | És Obed nemzé Isait, Isai pedig nemzé Dávidot. |