| 1. | Volt egy ember Ramataim-Cofim-ból, az Efraim hegységéről való, és az ő neve Elkána vala, Jerohámnak fia, ki Elihu fia, ki Tohu fia, ki Sof fia volt; efraimita vala. |
| 2. | És két felesége volt neki, az egyiket Annának, a másikat pedig Peninnának hívták. Peninnának gyermekei valának, de Annának nem valának gyermekei. |
| 3. | És ez az ember felmegy vala esztendőnként az ő városából, hogy imádkozzék és áldozatot tegyen a Seregek Urának Silóban. Ott pedig Éli két fia, Hofni és Fineás valának az Úrnak papjai. |
| 4. | És azon a napon, melyen Elkána áldozni szokott, Peninnának, az ő feleségének, és minden fiának és leányának [áldozati] részt ad vala. |
| 5. | Annának pedig kétakkora részt ad vala, mivel Annát [igen] szerette, de az Úr bezárá az ő méhét. |
| 6. | Igen bosszantja vala pedig [Annát] vetélkedő társa, hogy felingerelje, mivel az Úr bezárá az ő méhét. |
| 7. | És így történt ez esztendőről esztendőre; valahányszor felment az Úrnak házába, ekképpen bosszantá őt, ő pedig sír vala, és semmit sem evék. |
| 8. | És monda neki Elkána, az ő férje: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Mi felett bánkódol szívedben? Avagy nem többet érek-e én neked tíz fiúnál? |
| 9. | És felkele Anna, minekutána evének Silóban, és minekutána ivának (Éli pap pedig az Úrnak templomában az ajtófélnél ül vala székében), |
| 10. | És lelkében elkeseredve könyörge az Úrnak, és igen sír vala. |
| 11. | És fogadást tőn, mondván: Seregeknek Ura, ha megtekinted a te szolgálóleányodnak nyomorúságát, és megemlékezel rólam, és nem feledkezel el szolgálóleányodról, hanem fiúmagzatot adsz szolgálóleányodnak: én őt egész életére az Úrnak ajánlom, és borotva nem érinti az ő fejét soha! |
| 12. | Mivelhogy pedig hosszasan imádkozék az Úr előtt, Éli figyel vala az ő szájára; |
| 13. | És mivel Anna szívében könyörge (csak ajka mozgott, szava pedig nem volt hallható), Éli gondolá, hogy részeg. |
| 14. | Monda azért neki Éli: Meddig leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól. |
| 15. | Anna pedig felele, és monda neki: Nem, uram, bánatos lelkű asszony vagyok én; sem bort, sem részegítő italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az Úr előtt. |
| 16. | Ne tartsd a te szolgálóleányodat rossz asszonynak, mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességéből szólottam eddig. |
| 17. | És felele Éli, és monda: Eredj el békességgel, és Izraelnek Istene adja meg a te kérésedet, amelyet kértél tőle! |
| 18. | Ő pedig monda: Legyen kedves előtted a te szolgálóleányod! És elméne az asszony az ő útjára, és evék, és arca nem vala többé [szomorú]. |
| 19. | És reggel felkelének, és minekutána imádkozának az Úr előtt, visszatértek, és elmenének haza Rámába. És ismeré Elkána az ő feleségét, Annát, és az Úr megemlékezék róla. |
| 20. | És történt idő múltával, hogy terhes lőn Anna, és szüle fiat, és nevezé őt Sámuelnek, mert [úgymond] az Úrtól kértem őt. |
| 21. | És mikor felméne a férfi, Elkána, és az ő egész háznépe, hogy bemutassa az Úrnak esztendőnként való áldozatát és fogadását: |
| 22. | Anna nem ment fel, hanem monda férjének: Mihelyt a gyermeket elválasztom, felviszem őt, hogy az Úr előtt megjelenjen, és ott maradjon örökké. |
| 23. | És monda neki Elkána, az ő férje: Cselekedjél úgy, amint neked tetszik, maradj [itthon], míg elválasztod; csakhogy az Úr teljesítse be az ő beszédét! [Otthon] marada azért az asszony, és szoptatta gyermekét, amíg elválasztá. |
| 24. | És minekutána elválasztotta, felvivé magával, három tulokkal, egy efa liszttel és egy tömlő borral, és bevivé őt az Úrnak házába Silóban. A gyermek pedig [még igen] kicsiny vala. |
| 25. | És levágták a tulkot, és a gyermeket Élihez vitték. |
| 26. | Ő pedig monda: Oh, uram! Él a te lelked, uram, hogy én vagyok az az asszony, aki itt állott melletted, és könyörgött az Úrnak. |
| 27. | Ezért a fiúért könyörögtem, és az Úr megadta kérésemet, amelyet tőle kértem. |
| 28. | Most azért én is az Úrnak szentelem; teljes életére az Úrnak legyen szentelve! És imádkozának ott az Úrhoz. |
| 1. | És imádkozék Anna, és monda: Örvendez az én szívem az Úrban; |
| 2. | Senki sincs olyan szent, mint az Úr, Sőt, rajtad kívül senki sincs. Nincsen olyan kőszál, mint a mi Istenünk. |
| 3. | Ne szóljatok oly kevélyen, oly nagyon kevélyen. Szátokból ne jöjjön kérkedő szó, Mert mindentudó Isten az Úr, És a cselekedeteket ő ítéli meg. |
| 4. | Az erős kézíjasokat megrontja, És a roskadozókat erővel övedzi fel. |
| 5. | A megelégedettek bérért szegődnek el, Éhezők pedig nem lesznek. S míg a magtalan hét gyermeket szül, A sok gyermekű megfogyatkozik. |
| 6. | Az Úr öl és elevenít, Sírba visz és visszahoz. |
| 7. | Az Úr szegénnyé tesz és gazdagít, Megaláz s fel is magasztal. |
| 8. | Felemeli a porból a szegényt, És a sárból kihozza a szűkölködőt, Hogy ültesse hatalmasok mellé, És a dicsőségnek székét adja nekik. Mert az Úré a földnek oszlopai, És azokra helyezé a föld kerekségét. |
| 9. | Híveinek lábait megoltalmazza, De az istentelenek sötétségben némulnak el, Mert nem az erő teszi hatalmassá az embert. |
| 10. | Az Úr, akik vele versengenek, megrontja, Mennydörög felettük az égben. Az Úr megítéli a földnek határait, Királyának pedig hatalmat ad, És felemeli felkentjének szarvát! |
| 11. | Elméne ezután Elkána Rámába az ő házához, a gyermek pedig az Úrnak szolgája lett Éli pap előtt. |
| 12. | Éli fiai azonban Béliál fiai valának, nem ismerék az Urat. |
| 13. | És a papoknak ez vala szokásuk a néppel szemben: ha mikor valaki áldozatot tesz vala, eljött a papnak szolgája, midőn a húst főzték, és a háromágú villácska az ő kezében vala. |
| 14. | És beüti vala a serpenyőbe, vagy üstbe, vagy fazékba, vagy edénybe, és mindent, amit a villácskával kihúz, magának veszi el a pap. Így cselekesznek egész Izraellel, kik odamennek Silóba. |
| 15. | És minekelőtte a kövérét megáldoznák, eljön a papnak szolgája, és azt mondja az áldozó embernek: Adj a papnak sütni való húst, mert nem fogad el tőled főtt húst, hanem csak nyerset. |
| 16. | És ha az ember [azt] mondja neki: Hadd gyújtsák meg most a kövérét, azután vedd el, amint lelked kívánja: akkor azt mondják vala: [Semmiképpen] nem, hanem most adjad, mert ha nem, erővel elveszem. |
| 17. | Igen nagy volt azért az ifjaknak bűne az Úr előtt, mert az emberek megutálják vala az Úrnak áldozatát. |
| 18. | Sámuel pedig szolgál vala az Úrnak mint gyermek, gyolcs efóddal körülövezve. |
| 19. | És anyja kicsiny felsőruhát csinált vala neki, és felvivé neki esztendőnként, mikor férjével felment az esztendőnként való áldozat bemutatására. |
| 20. | És megáldá Éli Elkánát és az ő feleségét, és monda: Adjon az Úr neked magzatot ez asszonytól ahelyett, akiért könyörgött, és akit az Úrnak kért! És hazamenének. |
| 21. | És meglátogatá az Úr Annát, ki az ő méhében fogada, és szült három fiút és két leányt. És a gyermek Sámuel felnövekedék az Úrnál. |
| 22. | Éli pedig igen vén vala, és meghallá mindazt, amit fiai cselekesznek egész Izraellel, és hogy az asszonyokkal hálnak, kik a gyülekezet sátorának nyílása előtt szolgálnak. |
| 23. | Monda azért nekik: Miért cselekesztek ilyen dolgot? Mert hallom a ti gonosz cselekedeteiteket mind az egész néptől. |
| 24. | Ne [tegyétek] fiaim! Mert nem jó hír az, melyet hallok. Vétkessé teszitek az Úrnak népét. |
| 25. | Ha ember embertársa ellen vétkezik, megítéli az Isten; de ha az Úr ellen vétkezik az ember, ki lehetne érte közbenjáró? De nem hallgatának atyjuk szavára, mert az Úr meg akará őket ölni. |
| 26. | A gyermek Sámuel pedig folytonosan növekedék, és kedves volt mind az Úr, mind az emberek előtt. |
| 27. | És eljöve Istennek embere Élihez, és monda neki: Így szól az Úr: Nem jelentettem-e ki magamat atyád házának, midőn Egyiptomban a fáraó házában valának? |
| 28. | És kiválasztám őt papnak Izrael minden nemzetségei közül magamnak, hogy áldozzon az én oltáromon; hogy füstölőszert füstölögtessen, hogy az efódot előttem viselje; és atyád házára bíztam Izrael fiainak minden tüzes áldozatait. |
| 29. | Miért tapossátok meg az én véres áldozatomat és ételáldozatomat, melyet rendeltem [e] hajlékban? És te többre becsülöd fiaidat, mint engem, hogy magatokat hizlaljátok az én népem, Izrael, minden áldozatának elejével. |
| 30. | Azért így szól az Úr, Izraelnek Istene, jóllehet megmondottam, hogy a te házad és atyádnak háza mindörökké énelőttem jár; de most, [azt] mondja az Úr, távol legyen tőlem, mert akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek, akik azonban engem megutálnak, megutáltatnak. |
| 31. | Íme, napok jőnek, és levágom a te karodat és atyád házának karját, hogy ne legyen vén [ember] a te házadban. |
| 32. | És meglátod az [Isten] hajlékának szorongattatását mind ahelyett, ami jót cselekedett volna Izraellel; és nem lészen vén [ember] a te házadban soha. |
| 33. | Mindazonáltal nem fogok mindenkit kiirtani oltárom mellől teérted, hogy szemeidet emésszem és lelkedet gyötörjem; de egész házad népe férfikorban hal meg. |
| 34. | És az legyen előtted a jel, ami következik két fiadra, Hofnira és Fineásra, hogy egy napon halnak meg mind a ketten. |
| 35. | Támasztok azonban magamnak hűséges papot, ki kedvem és akaratom szerint cselekszik, és építek neki állandó házat, és az én felkentem előtt fog járni mindenkor. |
| 36. | És lészen, hogy mind az, aki megmarad a te házadból, eljön, hogy leboruljon előtte [egy] ezüstpénzecskéért és [egy] darab kenyérért, [és ezt] mondja: ugyan helyezz el engem a papi tisztségek egyikébe, hogy ehessem [egy] falat kenyeret. |
| 1. | És a gyermek Sámuel szolgál vala az Úrnak Éli előtt. És abban az időben [igen] ritkán volt az Úrnak kijelentése, nem vala nyilvánvaló látomás. |
| 2. | És történt egyszer, mikor Éli az ő [szokott] helyén aludt, (szemei pedig homályosodni kezdének, hogy látni sem tudott), |
| 3. | És az Istennek szövétneke még nem oltatott el, és Sámuel az Úrnak templomában feküdt, hol az Istennek ládája volt: |
| 4. | Szólott az Úr Sámuelnek, ő pedig felele: Ímhol vagyok! |
| 5. | És Élihez szalada, és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem. Ő pedig felele: Nem hívtalak, menj vissza, feküdjél le! Elméne azért, és lefeküvék. |
| 6. | És szólítá az Úr ismét: Sámuel! Sámuel pedig felkelvén, Élihez ment, és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem. És ő felele: Nem hívtalak fiam, menj vissza, feküdjél le! |
| 7. | Sámuel pedig még nem ismerte az Urat, [mert] még nem jelentetett ki neki az Úrnak igéje. |
| 8. | És szólítá az Úr harmadszor is Sámuelt; ő pedig felkelvén, Élihez ment, és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem. Akkor eszébe jutott Élinek, hogy az Úr hívja a gyermeket. |
| 9. | Monda azért Éli Sámuelnek: Menj el, feküdjél le, és ha szólítanak téged, [ezt] mondjad: Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád. Elméne azért Sámuel, és lefeküvék az ő helyére. |
| 10. | Akkor eljövén az Úr, odaállott, és szólítá, mint annak előtte: Sámuel, Sámuel! És monda Sámuel: Szólj, mert hallja a te szolgád! |
| 11. | És monda az Úr Sámuelnek: Íme, én [oly] dolgot cselekszem Izraelben, melyet valakik hallanak, mind a két fülük megcsendül bele. |
| 12. | Azon a napon véghezviszem Élin mindazt, amit kijelentettem háza ellen; megkezdem és elvégzem. |
| 13. | Mert megjelentettem neki, hogy elítélem az ő házát mindörökre az álnokság miatt, amelyet [jól] tudott, hogy miként teszik vala utálatosakká magukat az ő fiai, és ő nem akadályozta meg őket. |
| 14. | Annak okáért megesküdtem az Éli háza ellen, hogy sohasem töröltetik el Éli házának álnoksága, sem véres áldozattal, sem ételáldozattal. |
| 15. | Aluvék azért Sámuel mind reggelig, és [akkor] kinyitá az Úr házának ajtajait. És Sámuel nem meri vala megjelenteni Élinek a látomást. |
| 16. | Szólítá azért Éli Sámuelt, és monda: Fiam, Sámuel! Ő pedig felele: Ímhol vagyok. |
| 17. | És monda: Mi az a dolog, melyet mondott neked [az Úr]? El ne titkold előttem! Úgy cselekedjék veled az Isten [most] és azután is, ha te valamit elhallgatsz előttem mindabból, amit mondott neked! |
| 18. | Megmondott azért Sámuel neki mindent, és semmit sem hallgatott el előtte. Ő pedig monda: Ő az Úr, cselekedjék úgy, amint neki jónak tetszik. |
| 19. | Sámuel pedig felnövekedék, és az Úr vala ővele, és semmit az ő igéiből a földre nem hagy vala esni. |
| 20. | És megtudá egész Izrael Dántól Bersebáig, hogy Sámuel az Úr prófétájául rendeltetett. |
| 21. | És az Úr kezde ismét megjelenni Silóban, mert kijelentette magát az Úr Sámuelnek Silóban az Úrnak beszéde által. |
| 1. | És [ismeretessé] lett Sámuel beszéde egész Izraelben. És kiméne Izrael a filiszteusok ellen harcolni, és tábort járának Ében-Ézernél, a filiszteusok pedig tábort járának Áfekben. |
| 2. | És [csata]rendbe állának a filiszteusok Izrael ellen, és megütközének, és megveretteték Izrael a filiszteusok által, és levágának a harcmezőn mintegy négyezer embert. |
| 3. | És mikor a nép a táborba [visszatért], mondának Izrael vénei: [Vajon] miért vert meg minket ma az Úr a filiszteusok előtt?! Hozzuk el magunkhoz az Úr frigyládáját Silóból, hogy jöjjön közénk [az Úr], és szabadítson meg ellenségeink kezéből. |
| 4. | Elkülde azért a nép Silóba, és elhozák onnan a Seregek Urának frigyládáját, aki ül a kerubok felett. Ott volt Éli két fia is az Isten frigyládájával, Hofni és Fineás. |
| 5. | És mikor az Úr frigyládája a táborba érkezék, rivalgott az egész Izrael nagy rivalgással, hogy megrendüle a föld. |
| 6. | Mikor pedig meghallották a filiszteusok a rivalgás hangját, mondának: Micsoda nagy rivalgás hangja ez a zsidók táborában? És mikor megtudták, hogy az Úrnak ládája érkezett a táborba, |
| 7. | Megfélemlének a filiszteusok, mert mondának: Isten a táborba jött! És mondának: Jaj nekünk, mert nem történt ilyen soha azelőtt! |
| 8. | Jaj nekünk! Kicsoda szabadít meg minket ennek a hatalmas Istennek kezéből? Ez az az Isten, aki Egyiptomot mindenféle csapással sújtotta a pusztában. |
| 9. | Legyetek bátrak, és legyetek férfiak, filiszteusok, hogy ne kelljen szolgálnotok a zsidóknak, mint ahogy ők szolgáltak nektek! Azért legyetek férfiak, és harcoljatok! |
| 10. | Megütközének azért a filiszteusok, és megveretett Izrael, és ki-ki az ő sátorába menekült; és a vereség oly nagy volt, hogy Izrael közül harmincezer gyalog hullott el. |
| 11. | És az Isten ládája [is] elvétetett, és meghala Élinek mindkét fia, Hofni és Fineás. |
| 12. | Akkor elszalada a harcból egy ember a Benjámin [nemzetségéből], és Silóba ment azon a napon, ruháit megszaggatván és port [hintvén] a fejére. |
| 13. | És íme, mikor odaért, Éli az ő székében ült, az útfélen várakozván, mert szíve rettegésben volt az Isten ládája miatt. És [mihelyt] odaért az ember, hogy hírt mondjon a városban, jajveszékelt az egész város. |
| 14. | És meghallotta Éli a kiáltás hangját, és monda: Micsoda nagy zajongás ez? Az az ember pedig sietve eljöve, és megmondotta Élinek. |
| 15. | Éli pedig kilencvennyolc esztendős volt, és szemei [annyira] meghomályosodtak, hogy már nem is látott. |
| 16. | És monda az ember Élinek: Én a harcból jövök, én a harcból menekültem ma. És monda: Mi dolog történt, fiam? |
| 17. | Felele a követ, és monda: Megfutamodék Izrael a filiszteusok előtt, és [igen] nagy veszteség lőn a népben, és a te két fiad is meghalt, Hofni és Fineás, és az Isten ládáját is elvették. |
| 18. | És lőn, hogy midőn az Isten ládáját említé, hátraesék a székről a kapufélhez, és nyakát szegte és meghala, mert [immár] vén és nehéz ember vala. És ő negyven esztendeig ítélt Izrael felett. |
| 19. | És az ő menye, Fineásnak felesége, várandós vala; és amikor meghallá a hírt, hogy az Isten ládája elvétetett, és az ő ipa és férje meghalának, térdre esék, és szüle, mert a fájdalmak meglepték. |
| 20. | És mikor elalélt, mondának azok, akik mellette állnak vala: Ne félj, mert fiút szültél. De ő nem felelt, és nem figyelt [arra]. |
| 21. | És nevezé a gyermeket Ikábódnak, mondván: „Odavan Izrael dicsősége”, mert elvétetett az Isten ládája, és az ő ipa, és az ő férje. |
| 22. | És monda [ismét]: Odavan Izrael dicsősége, mert elvétetett az Isten ládája. |