| 1. | És történt egy napon, hogy Jonatán, a Saul fia azt mondá szolgájának, aki az ő fegyverét hordozza vala: Jer, menjünk át a filiszteusok előőrséhez, mely amott túl van. De atyjának nem mondá meg. |
| 2. | Saul pedig Gibea határában, a gránátfa alatt tartózkodék, mely Migron [nevű mezőn] van; és a nép, mely vele volt, mintegy hatszáz ember vala; |
| 3. | És Ahija [is], ki Silóban az efódot viseli, fia Akhitóbnak, az Ikábód testvérének, Fineás fiának, aki az Úr papjának, Élinek fia vala. És a nép nem tudta, hogy Jonatán eltávozék. |
| 4. | A szorosok között pedig, melyeken keresztül akara menni Jonatán a filiszteusok előőrséhez, volt egy hegyes kőszikla innen, és volt egy hegyes kőszikla túlfelől. Az egyiknek Bocéc, a másiknak pedig Sené volt a neve. |
| 5. | Az egyik sziklacsúcs északra volt, Mikmás átellenében, és a másik délre, Géba átellenében. |
| 6. | És monda Jonatán a szolgának, aki az ő fegyverét hordozá: Jer, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek előőrséhez, talán tenni fog az Úr értünk [valamit], mert az Úr előtt nincs akadály, hogy sok vagy pedig kevés által szerezzen szabadulást. |
| 7. | És fegyverhordozója felele neki: Tégy mindent a te szíved szerint. Indulj neki, íme, én veled leszek kívánságod szerint. |
| 8. | Jonatán pedig monda: Nosza, menjünk fel ez emberekhez, és mutassuk meg magunkat nekik! |
| 9. | Ha azt mondják nekünk: Várjatok meg, míg odaérkezünk tihozzátok, akkor álljunk meg helyünkön, és ne menjünk fel hozzájuk. |
| 10. | Ha pedig azt mondják: Jertek fel mihozzánk, akkor menjünk fel, mert az Úr kezünkbe adta őket. És ez legyen nekünk a jel. |
| 11. | Mikor pedig megmutatták magukat mindketten a filiszteusok előőrsének, mondának a filiszteusok: Íme, a zsidók kijődögélnek a barlangokból, ahova rejtőzének. |
| 12. | És szólának némelyek az előőrs emberei közül Jonatánnak és az ő fegyverhordozójának, és mondák: Jertek fel mihozzánk, és valamit mondunk nektek. Akkor monda Jonatán az ő fegyverhordozójának: Jöjj fel utánam, mert az Úr Izrael kezébe adta őket. |
| 13. | És felmászott Jonatán négykézláb, és utána az ő fegyverhordozója. És hullanak vala Jonatán előtt, és fegyverhordozója is öldököl utána. |
| 14. | És az első ütközet, melyben Jonatán és fegyverhordozója mintegy húsz embert ölének meg, egy hold földön egy fél barázda hosszányin volt. |
| 15. | És félelem támada a táborban, a mezőn és az egész nép között; az előőrs és a dúló sereg, azok is megrémülének, és a föld megrendüle; és Istentől való rettegés lőn. |
| 16. | És megláták a Saul őrei Benjámin [városában], Gibeában, hogy a sokaság elszéledett, és ide-oda elszóratott. |
| 17. | Akkor monda Saul a népnek, mely vele volt: Nosza, vegyétek számba [a népet], és vizsgáljátok meg, ki ment el miközülünk. És amikor számba vették, íme, Jonatán és az ő fegyverhordozója nem valának ott. |
| 18. | És monda Saul Ahijának: Hozd elő az Isten ládáját. Mert az Isten ládája akkor Izrael fiainál vala. |
| 19. | És történt, hogy amíg Saul a pappal beszéle, a filiszteusok táborában mind nagyobb lőn a zsibongás. Monda azért Saul a papnak: Hagyd abba, amit kezdettél. |
| 20. | És felkiálta Saul és a nép, mely vele volt, és elmenének az ütközetre. Ott pedig egyik a másik ellen harcola, [és] igen nagy zűrzavar lőn. |
| 21. | És azok a zsidók [is, kik] mint azelőtt is a filiszteusokkal valának, s velük együtt feljövének a táborba, és a körül valának, azok is Izrael népéhez [csatlakozának], mely Saul és Jonatán mellett vala. |
| 22. | És Izraelnek mindazon férfiai, kik elrejtőzének Efraim hegységében, mikor meghallották, hogy a filiszteusok menekültek, azok is üldözni kezdék őket a harcban. |
| 23. | És megsegíté az Úr azon a napon Izraelt. És a harc Bét-Avenen túl terjede. |
| 24. | És Izrael népe igen elepedett vala azon a napon, mert Saul esküvel kényszeríté a népet, mondván: Átkozott az, aki kenyeret eszik estvéig, míg bosszút állok ellenségeimen. Azért az egész nép semmit sem evék. |
| 25. | És az egész föld népe eljuta az erdőbe, hol méz vala a föld színén. |
| 26. | Mikor pedig a nép beméne az erdőbe, jóllehet folyt a méz, [mindazáltal] senki sem érteté kezét szájához, mert félt a nép az eskü miatt. |
| 27. | Jonatán azonban nem hallotta vala, hogy atyja megesketé a népet, és kinyújtá a vessző végét, mely kezében vala, és bemártotta azt a lépes mézbe, és kezét szájához vivé, és felvidulának az ő szemei. |
| 28. | Szóla pedig valaki a nép közül, és mondá: Atyád ünnepélyesen megesketé a népet, mondván: Átkozott az, aki csak kenyeret is eszik ma, és emiatt a nép kimerüle. |
| 29. | És monda Jonatán: Atyám bajba vitte az országot. Lássátok [mennyire] felvidulának szemeim, hogy ízlelék egy keveset ebből a mézből. |
| 30. | Hátha még a nép jól evett volna ma ellenségeinek zsákmányából, melyet talált! Vajon nem nagyobb lett volna-e akkor a filiszteusok veresége?! |
| 31. | És megverék azon a napon a filiszteusokat Mikmástól Ajálonig. És a nép nagyon kimerüle. |
| 32. | Akkor a nép a prédának esék, és fogának juhot, ökröt és borjúkat, és megölék a földön, és megevé a nép vérestől. |
| 33. | Megjelenték azért Saulnak, és mondának: Íme a nép vétkezik az Úr ellen, mert vérrel [elegy] eszik. Ő pedig monda: Hűtlenül cselekedtetek, gördítsetek azért most hozzám egy nagy követ. |
| 34. | Monda továbbá Saul: Menjetek el [mindenfelé] a nép között, és mondjátok meg nekik, hogy mindenki a maga ökrét és mindenki a maga juhát hozza énhozzám, és itt öljétek meg és egyétek meg, és nem fogtok vétkezni az Úr ellen, vérrel elegy evén. Akkor elhozta az egész nép, kézzel fogván ki-ki a maga ökrét azon éjjel, és ott megölék. |
| 35. | Saul pedig oltárt épített az Úrnak; azt az oltárt építé először az Úrnak. |
| 36. | És monda Saul: Menjünk le [ez] éjjel a filiszteusok után, és fosszuk ki őket virradatig, és senkit se hagyjunk meg közülük. Azok pedig mondának: [Amint] neked tetszik, [úgy] cselekedjél mindent! De a pap [azt] mondá: Járuljunk ide az Istenhez. |
| 37. | És megkérdezé Saul az Istent: Lemenjek-e a filiszteusok után? Izraelnek kezébe adod-e őket? De ő nem felelt neki azon a napon. |
| 38. | Monda azért Saul: Jertek ide mindnyájan, a népnek oszlopai, hogy megtudjátok és meglássátok, kiben volt ez a bűn ma. |
| 39. | Mert él az Úr, aki Izraelt oltalmazza, hogyha fiamban, Jonatánban volna is, meg kell halnia; és az egész nép közül senki sem felele neki. |
| 40. | És monda egész Izraelnek: Ti legyetek az egyik oldalon, én pedig és az én fiam, Jonatán legyünk a másik oldalon. És válaszola a nép Saulnak: Amint neked tetszik, úgy cselekedjél. |
| 41. | Akkor szóla Saul az Úrnak, Izrael Istenének: Szolgáltass igazságot! És kiválasztaték Jonatán és Saul, a nép pedig megmeneküle. |
| 42. | És monda Saul: Vessetek sorsot közöttem és fiam, Jonatán között. És kiválasztaték Jonatán. |
| 43. | Akkor monda Saul Jonatánnak: Mondd meg nekem, mit cselekedtél. Jonatán pedig elbeszélte neki, és monda: A pálca végével, mely kezembe vala, ízlelék egy keveset a mézből. Itt vagyok, haljak meg! |
| 44. | És Saul monda: Úgy cselekedjék az Úr most és ezután is, hogy meg kell halnod, Jonatán. |
| 45. | A nép azonban monda Saulnak: Jonatán haljon-e meg, aki ezt a nagy szabadulást szerezte Izraelben? Távol legyen! Él az Úr, hogy egyetlen hajszála sem esik le fejéről a földre, mert Istennek [segedelmével] cselekedte ezt ma. Megváltá azért a nép Jonatánt, és nem hala meg. |
| 46. | Akkor Saul megtére a filiszteusok üldözéséből, a filiszteusok pedig az ő helyükre hazamenének. |
| 47. | Miután tehát Saul átvette a királyságot Izrael felett, hadakozék minden ellenségeivel mindenfelé: Moáb ellen és Ammon fiai ellen és Edom ellen és a cobeusok királyai ellen és a filiszteusok ellen; és mindenütt, ahol megfordula, keményen cselekedék. |
| 48. | És sereget gyűjtvén, megverte Amáleket, és megszabadítá Izraelt fosztogatóinak kezéből. |
| 49. | Valának pedig Saul fiai: Jonatán, Jisvi és Málkisua; és két leányának neve: az idősebbiknek Méráb és a kisebbiknek neve Mikál. |
| 50. | És Saul feleségét Akhinóámnak hívták, aki Akhimaás leánya volt. Seregének vezetőjét pedig Abnernek hívták, aki Saul nagybátyjának, Nérnek volt a fia; |
| 51. | Mert Kis, a Saul atyja és Nér, az Abner atyja, Abiel fiai valának. |
| 52. | A filiszteusok elleni háború pedig igen heves volt Saulnak egész életében, azért, ahol csak látott Saul egy-egy erős vagy egy-egy bátor férfit, azt magához fogadta. |
| 1. | És monda Sámuel Saulnak: Engem küldött el az Úr, hogy királlyá kenjelek fel téged az ő népe, az Izrael felett. Most azért figyelj az Úr beszédének szavára. |
| 2. | Így szól a Seregek Ura: Megemlékeztem arról, amit cselekedett Amálek Izraellel, hogy útját állta neki, mikor feljöve Egyiptomból. |
| 3. | Most azért menj el, és verd meg Amáleket, és pusztítsátok el mindenét; és ne kedvezz neki, hanem öld meg mind a férfit, mind az asszonyt; mind a gyermeket, mind a csecsemőt; mind az ökröt, mind a juhot; mind a tevét, mind a szamarat. |
| 4. | És összehívá Saul a népet, és megszámlálá őket Thélaimban, kétszázezer gyalogost és Júdából tízezer embert. |
| 5. | És elméne Saul Amálek városáig, és megütközék ott egy völgyben. |
| 6. | És monda Saul a kéneusnak: Menjetek, távozzatok el, menjetek ki az amálekiták közül, hogy velük együtt téged is el ne veszesselek, mert te irgalmasságot cselekedtél Izrael minden fiaival, mikor Egyiptomból feljövének. És eltávozék kéneus az amálekiták közül. |
| 7. | Saul pedig megveré Amáleket Havilától fogva egészen addig, amerre Súrba mennek, mely Egyiptom átellenében van. |
| 8. | És Agágot, az amálekiták királyát elfogta élve, a népet pedig mind kardélre hányatá. |
| 9. | Saul és a nép azonban megkímélte Agágot és a juhoknak, barmoknak és másodszülötteknek javát; a bárányokat és mindazt, ami jó vala, nem akarták azokat elpusztítani, hanem ami megvetett és értéktelen dolog volt, mindazt elpusztíták. |
| 10. | Akkor szóla az Úr Sámuelnek, mondván: |
| 11. | Megbántam, hogy Sault királlyá tettem, mert eltávozott tőlem, és beszédeimet nem tartotta meg. Sámuel pedig felháborodék, és kiálta az Úrhoz egész éjszaka. |
| 12. | És korán felkele Sámuel, hogy találkozzék Saullal reggel. És hírül adák Sámuelnek, [ezt] mondván: Saul Kármelbe ment, és íme, emlékoszlopot állított magának; azután megfordula, és továbbment, és lement Gilgálba, |
| 13. | És amint Sámuel Saulhoz érkezék, monda neki Saul: Áldott vagy te az Úrtól! Én végrehajtám az Úrnak parancsolatát. |
| 14. | Sámuel azonban monda: Micsoda az a juhbégetés, [mely] füleimbe [hat] és az az ökörbőgés, melyet hallok? |
| 15. | És monda Saul: Az amálekitáktól hozták azokat, mert a nép megkímélte a juhoknak és ökröknek javát, hogy megáldozza az Úrnak, a te Istenednek, a többit pedig elpusztítottuk. |
| 16. | Akkor monda Sámuel Saulnak: Engedd meg, hogy megmondjam neked, amit az Úr mondott nekem ez éjjel. Ő pedig monda neki: Beszélj! |
| 17. | Monda azért Sámuel: Nemde kicsiny valál te a magad szemei előtt is, mindazáltal Izrael törzseinek fejévé lettél, és az Úr királlyá kent fel téged Izrael felett?! |
| 18. | És elkülde az Úr téged az úton, és azt mondá: Menj el, és pusztítsd el az amálekitákat, kik vétkezének, és hadakozzál ellenük, míg megsemmisíted őket. |
| 19. | Miért nem hallgattál az Úrnak szavára, és [miért] estél neki a prédának, és cselekedted azt, ami bűnös az Úr szemei előtt? |
| 20. | És felele Saul Sámuelnek: Én bizonyára hallgattam az Úr szavára, és azon az úton jártam, amelyre engem az Úr elküldött; és elhoztam Agágot, az amálekiták királyát, és az amálekitákat elpusztítottam. |
| 21. | A nép azonban elvette a prédából a megsemmisítésre [rendelt] juhoknak és ökröknek javát, hogy megáldozza az Úrnak, a te Istenednek Gilgálban. |
| 22. | Sámuel pedig monda: Vajon kedvesebb-e az Úr előtt az égő és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Íme, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél! |
| 23. | Mert [mint] a varázslásnak bűne, [olyan] az engedetlenség, és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel te megvetetted az Úrnak beszédét, ő is megvetett téged, hogy ne légy király. |
| 24. | Akkor monda Saul Sámuelnek: Vétkeztem, mert megszegtem az Úrnak szavát és a te beszédedet; [de] mivel féltem a néptől, azért hallgattam szavukra. |
| 25. | Most azért bocsásd meg az én vétkemet, és térj vissza velem, hogy könyörögjek az Úrnak. |
| 26. | Sámuel pedig monda Saulnak: Nem térek vissza veled, mert megvetetted az Úrnak beszédét, és az Úr is megvetett téged, hogy ne légy király Izrael felett. |
| 27. | És mikor megfordula Sámuel, hogy elmenjen, megragadta felsőruhájának szárnyát, és leszakada. |
| 28. | Akkor monda neki Sámuel: Elszakítá tőled az Úr a mai napon Izraelnek királyságát, és adta azt felebarátodnak, aki jobb náladnál. |
| 29. | Izraelnek erőssége pedig nem hazudik, és semmit meg nem bán, mert nem ember ő, hogy valamit megbánjon. |
| 30. | És ő monda: Vétkeztem, mindazáltal becsülj meg engem népemnek vénei előtt és Izrael előtt, és velem térj vissza, hogy könyörögjek az Úrnak, a te Istenednek. |
| 31. | Visszatére azért Sámuel Saullal, és könyörgött Saul az Úrnak. |
| 32. | Sámuel pedig monda: Hozzátok ide előmbe Agágot, Amálek királyát. És elméne Agág kényesen őhozzá, és monda Agág: Bizonyára eltávozék a halál keserűsége. |
| 33. | És monda Sámuel: Miként a te kardod asszonyokat tett gyermektelenekké, úgy legyen gyermektelenné [minden] asszonyok felett a te anyád! És darabokra vagdalá Sámuel Agágot az Úr előtt Gilgálban. |
| 34. | Ezután Sámuel elment Rámába, Saul pedig felment az ő házához Gibeába, Saul [városába]. |
| 35. | És Sámuel nem látogatá meg többé Sault egész halálának idejéig, de bánkódék Sámuel Saul miatt. Az Úr pedig megbánta, hogy királlyá tette Sault Izrael felett. |
| 1. | És monda az Úr Sámuelnek: Ugyan meddig bánkódol még Saul miatt, holott én megvetettem őt, hogy ne uralkodjék Izrael felett? Töltsd meg a te szarudat olajjal, és eredj el. Én elküldelek téged a Betlehemben [lakó] Isaihoz, mert fiai közül választottam magamnak királyt. |
| 2. | Sámuel pedig monda: Hogyan menjek el!? Ha meghallja Saul, megöl engemet. És monda az Úr: Vígy magaddal egy üszőt, és azt mondjad: Azért jöttem, hogy az Úrnak áldozzam. |
| 3. | És hívd meg Isait az áldozatra, és én tudtodra adom, hogy mit cselekedjél, és kend fel számomra azt, akit mondok neked. |
| 4. | És Sámuel megcselekedé, amit az Úr mondott neki, és elment Betlehembe. A város vénei pedig megijedének, [és] eleibe [menvén], mondának: Békességes-e a te jöveteled? |
| 5. | Ő pedig felele: Békességes. Azért jöttem, hogy áldozzam az Úrnak. Szenteljétek meg azért magatokat, és jertek el velem az áldozatra. Isait és az ő fiait pedig megszentelé, és elhívá őket az áldozatra. |
| 6. | Mikor pedig bemenének, meglátta Eliábot, és gondolá: Bizony az Úr előtt van az ő felkentje! |
| 7. | Az Úr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az [Úr] nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van. |
| 8. | Szólítá azért Isai Abinádábot, és elvezeté őt Sámuel előtt, ő pedig monda: Ez sem az, kit az Úr választa. |
| 9. | Elvezeté azután előtte Isai Sammát, ő pedig monda: Ez sem az, akit az Úr választa. |
| 10. | És így elvezeté Isai Sámuel előtt [mind] a hét fiát, Sámuel pedig mondá Isainak: Nem ezek közül választott az Úr. |
| 11. | Akkor monda Sámuel Isainak: Mind itt vannak-e már az ifjak? Ő pedig felele: Hátra van még a kisebbik, és íme, ő a juhokat őrzi. És monda Sámuel Isainak: Küldj el, és hozasd ide őt, mert addig nem fogunk leülni, míg ő ide nem jön. |
| 12. | Elkülde azért, és elhozatá őt. (Ő pedig piros vala, szép szemű és kedves tekintetű.) És monda az Úr: Kelj fel, és kend fel, mert ő az. |
| 13. | Vevé azért Sámuel az olajos szarut, és felkené őt testvérei között. És attól a naptól fogva az Úrnak lelke Dávidra szálla, és azután is. Felkele azután Sámuel, és elméne Rámába. |
| 14. | És az Úrnak lelke eltávozék Saultól, és gonosz lélek kezdé gyötörni őt, [mely] az Úrtól [küldetett]. |
| 15. | És mondának Saul szolgái neki: Íme, most az Istentől [küldött] gonosz lélek gyötör téged! |
| 16. | Parancsoljon azért a mi urunk szolgáidnak, kik körülötted vannak, hogy keressenek [olyan] embert, aki tudja a hárfát pengetni, és mikor az Istentől [küldött] gonosz lélek reád jön, pengesse kezével, hogy te megkönnyebbülj. |
| 17. | És monda Saul az ő szolgáinak: Keressetek tehát számomra [olyan] embert, aki jól tud hárfázni, és hozzátok el hozzám. |
| 18. | Akkor felele egy a szolgák közül, és monda: Íme, én láttam a Betlehemben [lakó] Isainak [egyik] fiát, aki tud hárfázni, aki erős vitéz és hadakozó férfiú, értelmes és szép ember, és az Úr vele van. |
| 19. | Követeket külde azért Saul Isaihoz, és monda: Küldd hozzám a fiadat, Dávidot, ki a juhok mellett van. |
| 20. | Isai pedig vőn egy szamarat, egy kenyeret, egy tömlő bort és egy kecskegödölyét, és elküldé Saulnak az ő fiától, Dávidtól. |
| 21. | Mikor pedig Dávid elméne Saulhoz, és megálla előtte, az igen megszerette őt, és fegyverhordozója lőn neki. |
| 22. | És elkülde Saul Isaihoz, mondván: Maradjon Dávid énnálam, mert igen megkedveltem őt. |
| 23. | És lőn, hogy amikor Istennek lelke Saulon vala, vette Dávid a hárfát, és kezével pengeté. Saul pedig megkönnyebbüle, és jobban lőn, és a gonosz lélek eltávozék tőle. |