| 1. | Elfuta azért Dávid Nájóthból, mely Rámában van, és elméne, és monda Jonatánnak: Mit cselekedtem? Mi vétkem van és mi bűnöm atyád előtt, hogy életemre tör? |
| 2. | Ő pedig monda neki: Távol legyen! Te nem fogsz meghalni! Íme, az én atyám nem cselekszik sem nagy, sem kicsiny dolgot, hogy nekem meg ne mondaná. Miért titkolná el azért atyám előlem ezt a dolgot? Nem úgy van! |
| 3. | Mindazáltal Dávid még megesküvék, és monda: Bizonyára tudja a te atyád, hogy te kedvelsz engem, azért [azt] gondolá: Ne tudja ezt Jonatán, hogy valamiképp meg ne szomorodjék. De bizonyára él az Úr, és él a te lelked, hogy alig egy lépés van köztem és a halál között. |
| 4. | És felele Jonatán Dávidnak: Amit lelked kíván, megteszem érted. |
| 5. | És monda Dávid Jonatánnak: Íme, holnap újhold lesz, mikor a királlyal kellene leülnöm, hogy egyem, de te bocsáss el engem, hogy elrejtőzzem a mezőn a harmadik [nap] estéjéig. |
| 6. | Ha kérdezősködnék atyád utánam, [ezt] mondjad: Sürgősen kéredzett Dávid tőlem, hogy elmehessen Betlehembe, az ő városába, mert ott az egész nemzetségnek esztendőnként való áldozata van [most]. |
| 7. | Ha azt fogja mondani: Jól van, úgy békessége van a te szolgádnak. Ha pedig nagyon megharagudnék, úgy tudd meg, hogy a gonosz tettre elhatározta magát. |
| 8. | Cselekedjél azért irgalmasságot a te szolgáddal, mert az Úr előtt szövetséget kötöttél énvelem, a te szolgáddal. Ha azonban gonoszság van bennem, ölj meg te. Miért vinnél atyádhoz engemet? |
| 9. | Jonatán pedig felelé: Távol legyen az tőled! Ha bizonyosan megtudom, hogy atyám elhatározta magát [arra], hogy a gonosz tettet rajtad végrehajtsa, avagy nem mondanám-e meg azt neked? |
| 10. | És monda Dávid Jonatánnak: Kicsoda adja nekem tudtomra, hogy amit atyád felelni fog neked, szigorú-e? |
| 11. | És monda Jonatán Dávidnak: Jer, menjünk ki a mezőre! És kimenének mindketten a mezőre. |
| 12. | Akkor monda Jonatán Dávidnak: Az Úr az Izraelnek Istene. Ha kipuhatolhatom atyámtól holnap ilyenkorig [vagy] holnapután, hogy íme, Dávid iránt jó [akarattal] van, tehát nem küldök-e ki akkor hozzád, és jelentem-e meg neked? |
| 13. | Úgy cselekedjék az Úr Jonatánnal [most] és azután is, ha atyámnak az tetszenék, hogy gonosszal illessen téged, hogy tudtodra adom neked, és elküldelek téged, hogy békében elmehess. És az Úr legyen veled, mint volt az én atyámmal! |
| 14. | És ne [csak] amíg én élek, és ne [csak] magammal cselekedjél az Úrnak irgalmassága szerint, hogy meg ne haljak. |
| 15. | Hanem meg ne vond irgalmasságodat az én házamtól soha, még akkor se, hogyha az Úr kiirtja Dávid ellenségeit, mindegyiket a földnek színéről. |
| 16. | Így szerze szövetséget Jonatán a Dávid házával; [mondván]: Vegyen számot az Úr a Dávid ellenségeitől! |
| 17. | És Jonatán még egyszer megesketé Dávidot iránta való szeretetéből, mert úgy szerette őt, mint a saját lelkét. |
| 18. | Monda pedig neki Jonatán: Holnap újhold lesz, és kérdezősködni fognak utánad, mert helyed üres lesz. |
| 19. | A harmadik napon pedig jöjj alá gyorsan, és eredj arra a helyre, ahol elrejtőzél amaz esemény napján, és maradj ott az útmutató kő mellett. |
| 20. | És én három nyilat lövök oldalához, mintha magamtól célba lőnék. |
| 21. | És íme, [utánuk] küldöm a gyermeket: Eredj, keresd meg a nyilakat. Ha azt mondom a gyermeknek: Íme, mögötted vannak emerre: hozd el azokat, és jöjj elő, mert békességed van neked, és nincs baj, él az Úr! |
| 22. | Ha pedig azt mondom a gyermeknek: Íme, előtted vannak a nyilak amarra: [akkor] menj el, mert elküldött téged az Úr. |
| 23. | És erre a dologra nézve, amelyet megbeszéltünk egymás közt, íme, az Úr [legyen bizonyság] közöttem és közötted mindörökké! |
| 24. | Elrejtőzék azért Dávid a mezőn. És mikor az újhold eljött, leült a király az ebédhez, hogy egyék. |
| 25. | És mikor leült a király a maga székébe, most is [úgy], mint máskor, a fal mellett levő székbe, Jonatán felkele, és Abner ült Saul mellé. A Dávid helye pedig üres vala. |
| 26. | És Saul semmit sem szólott azon a napon, mert azt gondolá: Valami történt vele; nem tiszta, bizonyosan nem tiszta. |
| 27. | És lőn az újhold után következő napon, a második [napon], mikor [ismét] üres volt a Dávid helye, monda Saul az ő fiának, Jonatánnak: Isainak fia miért nem jött el az ebédre sem tegnap, sem ma? |
| 28. | Jonatán pedig felele Saulnak: Elkéredzék tőlem Dávid Betlehembe; |
| 29. | És monda: Ugyan bocsáss el engem, mert nemzetségünknek áldozata van most a városban, és [ezt] parancsolta nekem bátyám. Azért, ha kedvelsz engem, kérlek, hadd menjek el, hogy megnézzem testvéreimet. Ezért nem jött el a király asztalához. |
| 30. | Akkor felgerjede Saulnak haragja Jonatán ellen, és monda neki: Te elfajult, engedetlen gyermek! Jól tudom, hogy kiválasztottad az Isainak fiát a magad gyalázatára és anyád szemérmének gyalázatára! |
| 31. | Mert mindaddig, míg Isainak fia él a földön, nem állhatsz fenn sem te, sem a te királyságod. Most azért küldj érte, és hozasd ide őt hozzám, mert ő a halál fia. |
| 32. | Jonatán pedig felele Saulnak, az ő atyjának, és monda neki: Miért kell meghalnia, mit vétett? |
| 33. | Akkor Saul utána dobta dárdáját, hogy általüsse őt. És megérté Jonatán, hogy atyja elvégezé, hogy megölje Dávidot. |
| 34. | És felkele Jonatán az asztaltól nagy haraggal, és semmit sem evék az újholdnak második napján, mert bánkódott Dávid miatt, mivel atyja gyalázattal illeté őt. |
| 35. | És reggel kiméne Jonatán a mezőre a Dáviddal együtt meghatározott időben, és egy kisgyermek volt vele. |
| 36. | És monda a gyermeknek: Eredj, keresd meg a nyilakat, amelyeket ellövök! És mikor a gyermek elfutott, ellövé a nyilat úgy, hogy rajta túlméne. |
| 37. | És mikor a gyermek arra a helyre érkezék, ahol a nyíl vala, melyet Jonatán ellőtt, a gyermek után kiálta Jonatán, és monda: Avagy nem tovább van-e a nyíl előtted? |
| 38. | És kiálta Jonatán a gyermek után: Gyorsan siess, meg ne állj! És a gyermek, ki Jonatánnal vala, felszedé a nyilat, és urához ment. |
| 39. | A gyermek pedig semmit sem értett, hanem csak Jonatán és Dávid értették e dolgot. |
| 40. | Átadá azután Jonatán fegyverét a gyermeknek, aki vele volt, és monda neki: Eredj el, vidd be a városba! |
| 41. | Mikor pedig elment a gyermek, felkele Dávid a [kő] déli oldala mellől, és arccal a földre borula, és háromszor meghajtotta magát; és megcsókolták egymást, és együtt sírtak, mígnem Dávid hangosan zokogott. |
| 42. | Akkor monda Jonatán Dávidnak: Eredj el békességgel! Mivelhogy megesküdtünk mind a ketten az Úrnak nevére, mondván: Az Úr legyen köztem és közted, az én magom között és a te magod között örökre. |
| 43. | Felkele [ezután] és elméne. Jonatán pedig bement a városba. |
| 1. | És Dávid elméne Nóbba Akhimélek paphoz. Akhimélek pedig megrettenve ment Dávid elé, és monda neki: Mi dolog, hogy csak egyedül vagy, és senki sincs veled? |
| 2. | És monda Dávid Akhimélek papnak: A király bízott reám valamit, és monda nekem: Senki se tudja meg azt a dolgot, amiért elküldélek téged, és amit parancsoltam neked. Azért a szolgákat elküldém erre és erre a helyre. |
| 3. | Most azért, mi van kezednél? Adj öt kenyeret nekem vagy [egyebet], ami van. |
| 4. | És felele a pap Dávidnak, és monda: Nincs közönséges kenyér kezemnél, hanem csak szentelt kenyér van, ha ugyan a szolgák tisztán tartották magukat, legalább az asszonytól. |
| 5. | Dávid pedig felele a papnak, és monda neki: Bizonyára el volt tiltva mitőlünk az asszony mind tegnap, mind azelőtt, mikor elindulék, és a szolgák holmija is tiszta vala (jóllehet az út közönséges): azért bizonyára megtartatik ma szentnek az edényekben. |
| 6. | Adott azért a pap neki szentelt [kenyeret], mert nem volt ott [más] kenyér, hanem csak szent kenyér, melyeket elvettek az Úrnak színe elől, hogy meleg kenyeret tegyenek a helyett azon a napon, amelyen az [előbbit] elvevék. |
| 7. | Vala pedig ott azon a napon Saul szolgái közül egy ember, ott tartózkodva az Úr előtt, akit Doégnak hívtak, [aki] edomita volt, Saul pásztorainak számadója. |
| 8. | És monda Dávid Akhiméleknek: Nincsen-e kezednél egy dárda vagy valami fegyver? Mert sem kardomat, sem fegyverzetemet nem hoztam magammal, mivel a király dolga sürgős vala. |
| 9. | És monda a pap: A filiszteus Góliátnak a kardja, akit te megöltél az Elah völgyében, ímhol van posztóba betakarva az efód mögött. Ha azt el akarod vinni, vidd el, mert azon kívül más nincsen itt. És monda Dávid: Nincs ahhoz hasonló, add ide azt nekem. |
| 10. | És felkele Dávid, és elfutott azon a napon Saul elől, és elment Ákhishoz, Gátnak királyához. |
| 11. | És mondának Ákhis szolgái neki: Vajon nem ez-e Dávid, annak az országnak királya? Vajon nem erről énekelték-e a körtáncban, mondván: Saul megverte az ő ezrét, Dávid is az ő tízezrét? |
| 12. | És mikor eszébe vevé Dávid ezeket a beszédeket, igen megrémüle Ákhistól, Gátnak királyától. |
| 13. | És megváltoztatá magaviseletét őelőttük, és őrjönge kezeik között, és irkál vala a kapuknak ajtajain, nyálát pedig szakállán folyatja alá. |
| 14. | És monda Ákhis az ő szolgáinak: Íme, látjátok, hogy ez az ember megőrült, miért hoztátok őt hozzám? |
| 15. | Szűkölködöm-e őrültekben, hogy idehoztátok ezt, hogy bolondoskodjék előttem? Ez jöjjön-e be házamba? |
| 1. | Elméne azért onnan Dávid, és elfutott Adullám barlangjába. És mikor meghallották testvérei és atyjának egész háza [népe], odamenének hozzá. |
| 2. | És hozzá gyűlének mindazok, akik nyomorúságban valának, és mindazok, akiknek hitelezőik voltak, és minden elkeseredett ember, ő pedig vezérük lett azoknak; és mintegy négyszázan valának ővele. |
| 3. | És elméne onnan Dávid Micpába, Moáb [földjére], és monda Moáb királyának: Hadd jöjjön ide hozzátok az én atyám és anyám, míg megtudom, hogy mit fog cselekedni velem az Isten. |
| 4. | És vivé őket Moáb királya elé, és ott maradának vele mindaddig, míg Dávid a várban volt. |
| 5. | Gád próféta pedig monda Dávidnak: Ne maradj a várban, [hanem] eredj, és menj el Júda földjére. Elméne azért Dávid, és Héreth erdejébe ment. |
| 6. | És meghallotta Saul, hogy előtűnt Dávid és azok az emberek, akik vele valának. (Saul pedig Gibeában tartózkodék a hegyen a fa alatt, és dárdája a kezében vala, és szolgái mindnyájan mellette állának). |
| 7. | Monda azért Saul az ő szolgáinak, akik mellette állottak: Halljátok meg, Benjáminnak fiai! Isainak fia adni fog-e nektek mindnyájatoknak szántóföldeket és szőlő[hegyeket], és mindnyájatokat ezredesekké és századosokká fog-e tenni, |
| 8. | Hogy mindnyájan összeesküdtetek ellenem? És senki sincs, aki tudósítana engem, hogy fiam szövetséget kötött Isai fiával? És senki sincs közöttetek, aki szánakoznék felettem, és megmondaná nekem, hogy fiam fellázította szolgámat ellenem, hogy leselkedjék utánam, mint ahogy e mai napon megtetszik? |
| 9. | Akkor felele az edomita Doég, aki Saul szolgái közt állott: Én láttam, hogy az Isai fia Nóbba ment vala az Akhitób fiához, Akhimélek paphoz. |
| 10. | Aki őérette megkérdé az Urat, és eleséget adott neki, sőt a filiszteus Góliát kardját is neki adá. |
| 11. | Akkor elkülde a király, hogy elhívják Akhimélek papot, az Akhitób fiát és atyjának egész háza [népét], a papokat, akik Nóbban valának; és eljövének mindnyájan a királyhoz. |
| 12. | És monda Saul: Halld meg most te, Akhitóbnak fia! Ő pedig monda: Ímhol vagyok uram. |
| 13. | És monda neki Saul: Miért ütöttetek pártot ellenem te és Isainak fia, hogy kenyeret és kardot adtál neki, és őérette megkérdezéd az Istent, hogy fellázadjon ellenem, hogy leselkedjék, mint ahogy most történik? |
| 14. | És felele Akhimélek a királynak, és monda: Minden szolgáid között kicsoda hűségesebb Dávidnál, aki a királynak veje, és aki akaratod szerint jár, és tisztelt [ember] a te házadban? |
| 15. | Vajon csak ma kezdém-e az Istent őérette megkérdezni? Távol legyen tőlem! Ne tulajdonítson olyat a király szolgájának, sem atyám egész háza [népének], mert erről a dologról semmit sem tud a te szolgád, sem kicsinyt, sem nagyot. |
| 16. | A király pedig monda: Meg kell halnod Akhimélek, neked és a te atyád egész háza [népének]! |
| 17. | És monda a király a poroszlóknak, akik mellette állának: Vegyétek körül, és öljétek le az Úrnak papjait, mert az ő kezük is Dávid mellett vala, mert tudták, hogy ő menekül, és mégsem mondták meg nekem. A király szolgái azonban nem akarták kezeiket felemelni, hogy az Úrnak papjaira rohanjanak. |
| 18. | Akkor monda a király Doégnak: Fordulj [nekik] te, és rohanj a papokra! És ellenük fordula az edomita Doég, és ő rohana a papokra. És azon a napon nyolcvanöt embert ölt meg, akik gyolcs efódot viselének. |
| 19. | És Nóbot [is], a papok városát fegyvernek élével vágatá le, mind a férfit, mind az asszonyt, mind a gyermeket, mind a csecsemőt; az ökröt és szamarat és bárányt fegyvernek élével. |
| 20. | Akhitób fiának, Akhiméleknek egy fia azonban, akit Abjáthárnak hívtak, elmenekült, és Dávid után futott. |
| 21. | És megmondá Abjáthár Dávidnak, hogy megölette Saul az Úrnak papjait. |
| 22. | Dávid pedig monda Abjáthárnak: Tudtam én azt [már] aznap, mert ott volt az edomita Doég, hogy bizonyosan megmondja Saulnak. Én adtam okot atyád egész háza [népének] halálára. |
| 23. | Maradj nálam! Ne félj, mert aki az én életemet halálra keresi, az keresi a te életedet is, azért te bátorságosan lehetsz mellettem. |
| 1. | Értesíték pedig Dávidot, mondván: Íme, a filiszteusok hadakoznak Kehilla ellen, és dúlják a szérűket. |
| 2. | Akkor megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Elmenjek, és leverjem-e ezeket a filiszteusokat? És monda az Úr Dávidnak: Eredj el, és verd le a filiszteusokat, és szabadítsd meg Kehillát. |
| 3. | A Dávid emberei azonban mondának neki: Íme, mi itt Júdában [is] félünk, mennyivel inkább, ha Kehillába megyünk a filiszteusok táborára. |
| 4. | Akkor Dávid ismét megkérdezé az Urat, az Úr pedig válaszola neki, és monda: Kelj fel, és menj el Kehillába, mert én a filiszteusokat kezedbe adom. |
| 5. | Elméne azért Dávid és az ő emberei Kehillába, és harcola a filiszteusok ellen, és elhajtá marhájukat, és felette igen megveré őket. És megszabadítá Dávid Kehilla lakosait. |
| 6. | Lőn pedig, hogy amikor Abjáthár, az Akhimélek fia Dávidhoz menekült, az efódot is magával vitte. |
| 7. | Megmondák akkor Saulnak, hogy Dávid Kehillába ment; és monda Saul: Kezembe adta őt az Isten, mert ott szorult, mivel kulcsos és záros városba méne. |
| 8. | És összegyűjté Saul a harcra az egész népet, hogy Kehillába menjen, és körülfogja Dávidot és az ő embereit. |
| 9. | Mikor pedig Dávid megtudta, hogy Saul őellene gonoszt forral, mondá Abjáthár papnak: Hozd elő az efódot! |
| 10. | És monda Dávid: Uram, Izrael Istene! Bizonnyal meghallotta a te szolgád, hogy Saul ide akar jőni Kehillába, hogy elpusztítsa a várost miattam. |
| 11. | Vajon kezébe adnak-e engem Kehilla lakosai? Vajon lejön-e Saul, amint hallotta a te szolgád? Oh Uram, Izrael Istene, mondd meg a te szolgádnak! És monda az Úr: Lejön. |
| 12. | És monda Dávid: Vajon Saul kezébe adnak-e Kehilla lakosai engem és az én embereimet? És monda az Úr: Kezébe adnak. |
| 13. | Felkele azért Dávid és az ő emberei, mintegy hatszázan, és kimenének Kehillából, és ide s tova járnak vala, ahol csak járhatának. Midőn pedig Saulnak megmondák, hogy elmenekült Dávid Kehillából, felhagyott az elmenetellel. |
| 14. | És Dávid a pusztában tartózkodék az erős helyeken, és a Zif pusztájában levő hegységen marada. És Saul mindennap keresé, de az Isten nem adá őt kezébe. |
| 15. | Mikor pedig Dávid látta, hogy Saul kiment, hogy élete ellen törjön; és mikor Dávid a Zif pusztájában, az erdőben vala: |
| 16. | Felkele Jonatán, a Saul fia, és elment Dávidhoz az erdőbe, és megerősíté az ő kezét az Istenben. |
| 17. | És monda neki: Ne félj, mert Saulnak, az én atyámnak keze nem fog utolérni téged, és te király leszel Izrael felett, és én második leszek teutánad, és Saul is, az én atyám, tudja, hogy így lesz. |
| 18. | És szövetséget kötének ketten az Úr előtt. És Dávid az erdőben marada, Jonatán pedig hazament. |
| 19. | És felmenének a zifeusok Saulhoz Gibeába, mondván: Avagy nem nálunk lappang-e Dávid az erős helyeken az erdőben, Hakila halmán, mely a sivatagtól jobb kézre van?! |
| 20. | Most azért, minthogy lelkednek fő kívánsága az, hogy lejöjj, oh király, jöjj le, és a mi [gondunk] lesz, hogy a királynak kezébe adjuk őt. |
| 21. | És monda Saul: Legyetek megáldva az Úrtól, hogy szánakoztok rajtam! |
| 22. | Menjetek azért el, és vigyázzatok ezután is, hogy megtudjátok, és meglássátok az ő tartózkodási helyét, és hogy ki látta őt ott, mert [azt] mondották nekem, [hogy] igen ravasz ő. |
| 23. | Annak okáért nézzetek meg, és tudjatok meg minden búvóhelyet, ahol ő lappang, és minden bizonnyal térjetek vissza hozzám, hogy elmenjek veletek. És ha az országban van, kikutatom őt Júdának minden ezrei között. |
| 24. | Azok pedig felkelének, és elmenének Zifbe Saul előtt. Dávid pedig és az ő emberei Máon pusztájában valának a mezőségen, amely a sivatagtól jobb kézre van. |
| 25. | És elméne Saul az ő embereivel együtt, hogy megkeresse [őt]. Dávidnak azonban megizenték, és ő leszállott a kőszikláról, és Máon pusztájában tartózkodék. Mikor pedig meghallotta Saul, üldözé Dávidot Máon pusztájában. |
| 26. | És Saul a hegynek egyik oldalán méne, Dávid és az ő emberei pedig a hegynek másik oldalán. És [éppen] mikor Dávid nagyon sietett, hogy elmenekülhessen Saul elől, és Saul és az ő emberei [már] körül is kerítették Dávidot és az ő embereit, hogy megfogják, |
| 27. | Akkor érkezék egy követ Saulhoz, mondván: Siess és jöjj, mert a filiszteusok betörtek az országba! |
| 28. | Akkor megtére Saul Dávid üldözéséből, és a filiszteusok ellen ment. Azért hívják azt a hegyet a menekülés kősziklájának. |