| 1. | Lőn pedig az esztendő fordulásakor, mikor a királyok [hadba] szoktak menni, elküldé Dávid Joábot és az ő szolgáit ővele, és mind az egész Izraelt, hogy elveszessék az Ammon fiait, és megszállják Rabba [városát]; Dávid pedig Jeruzsálemben maradt. |
| 2. | És lőn estefelé, mikor felkelt Dávid az ő ágyából, és a királyi palota tetején sétála: láta a tetőről egy asszonyt fürdeni, ki igen szép termetű vala. |
| 3. | És elkülde Dávid, és tudakozódék az asszony felől, és monda [egy ember]: Nemde nem ez-e Betsabé, Eliámnak leánya, a hitteus Uriás felesége? |
| 4. | Akkor követeket külde Dávid, és elhozatá őt, ki beméne őhozzá, és vele hála, mikor az ő tisztátalanságából megtisztult, és annak utána visszaméne az ő házához. |
| 5. | És fogada méhében az asszony, és elküldvén, megizené Dávidnak ilyen szóval: Teherbe estem! |
| 6. | Akkor Dávid üzene Joábnak: Küldd [haza] hozzám a hitteus Uriást! És elküldé Joáb Uriást Dávidhoz. |
| 7. | Mikor pedig eljutott Uriás őhozzá, megkérdé őt Dávid Joábnak békessége felől, a népnek békessége felől és a harc folyása felől. |
| 8. | Ezután monda Dávid Uriásnak: Menj haza, és mosd meg lábaidat! Kimenvén pedig Uriás a király házából, a király ajándékot külde utána. |
| 9. | Uriás azonban lefeküvék a királyi palota bejárata előtt az ő urának minden szolgáival, és nem méne a maga házához. |
| 10. | És megjelenték Dávidnak, mondván: Nem ment le Uriás az ő házához. Akkor monda Dávid Uriásnak: Nemde nem útról jöttél-e? Miért nem mentél le a te házadhoz? |
| 11. | Felele Uriás Dávidnak: Az [Isten] ládája, Izrael és Júda [nemzetsége] sátorokban laknak, és az én uram, Joáb, és az én uramnak szolgái a nyílt mezőn táboroznak: hogy mennék én be az én házamba, hogy egyem és igyam és feleségemmel háljak? Úgy élj te, és úgy éljen a te lelked, hogy nem művelem azt! |
| 12. | Monda azért Dávid Uriásnak: Maradj itt ma is, és holnap elbocsátlak! Ott marada azért Uriás Jeruzsálemben aznap és másnapra kelve is. |
| 13. | Ennek utána hívatá őt Dávid, és ővele evék és ivék, és lerészegíté őt, és kiméne este aludni az ő ágyára, az ő urának szolgáival együtt, de házához nem méne alá. |
| 14. | Megvirradván pedig, levelet íra Dávid Joábnak, melyet Uriástól küldött el. |
| 15. | Írá pedig a levélben, mondván: Állassátok Uriást legelöl, ahol a harc leghevesebb, és háta mögül fussatok el, hogy megölettessék és meghaljon! |
| 16. | Lőn azért, hogy mikor ostromlá Joáb a várost, állatá Uriást arra a helyre, ahol tudja vala, hogy erős vitézek vannak. |
| 17. | Kijövén azért a városbeli nép, megharcolának Joábbal, és elhullának [egyesek] a nép közül, Dávid szolgái közül, és a hitteus Uriás is meghala. |
| 18. | [Követet] külde akkor Joáb, és megizené Dávidnak az ütközetnek egész lefolyását. |
| 19. | És megparancsolá a követnek, mondván: Ha az ütközetnek egész lefolyását teljesen előadtad a királynak, |
| 20. | És ha a király haragra lobbanva azt mondja neked: Miért mentetek olyan közel a városhoz harcolni? Avagy nem tudtátok-e, hogy lelövöldöznek a kőfalról? |
| 21. | Kicsoda ölte meg Abiméleket, a Jérubbóset fiát? Nemde nem egy asszony üté-e agyon a kőfalról egy malomkődarabbal, és meghala Tébesben? [Azért] miért mentetek közel a kőfalhoz? Akkor mondd meg: A te szolgád, a hitteus Uriás is meghalt. |
| 22. | Elméne azért a követ, és mikor megérkezett, elbeszélé Dávidnak mindazt, amivel megbízta volt őt Joáb. |
| 23. | És monda a követ Dávidnak: Azok az emberek erőt vettek felettünk, és a mezőre kijöttek ellenünk, de mi visszaűztük őket a kapu bejáratáig; |
| 24. | Azonban a kőfalról lövöldözének a nyilasok a te szolgáidra, és a király szolgái közül [egyesek] meghaltak; és a te szolgád, a hitteus Uriás is meghalt. |
| 25. | Monda azért Dávid a követnek: Ezt mondjad Joábnak: Ne bánkódjál amiatt, mert a fegyver úgy megemészt egyet, mint mást! Fokozzad azért támadásodat a város ellen, hogy elpusztítsad azt! Így biztasd őt! |
| 26. | Meghallá pedig Uriásnak felesége, hogy meghalt Uriás, az ő férje, és siratá az ő férjét. |
| 27. | És mikor a gyászolás[nak ideje] eltelt, érte külde Dávid, és házába viteté őt, és lőn neki felesége, és szüle neki egy fiat. De ez a dolog, amelyet Dávid cselekedett, nem tetszék az Úrnak. |
| 1. | Elküldé azért az Úr Dávidhoz Nátán [prófétát], ki bemenvén hozzá, monda neki: Két ember vala egy városban, egyik gazdag, a másik szegény. |
| 2. | A gazdagnak felette sok juhai és ökrei valának; |
| 3. | A szegénynek pedig semmije nem vala egyéb egy kis nőstény báránykájánál, amelyet vett és táplált vala, s felnevelkedett nála gyermekeivel együtt; saját falatjából evett, és poharából ivott, és keblén aludt, és neki olyan vala, mintegy leánya. |
| 4. | Mikor pedig utazó vendége érkezett a gazdagnak: sajnált az ő ökrei és juhai közül hozatni, hogy a vendégnek ételt készítsen belőle, aki hozzá ment vala; hanem elvevé a szegénytől az ő bárányát, és azt főzeté meg a vendégnek, aki hozzá ment. |
| 5. | Akkor felgerjede Dávidnak haragja az ember ellen, és monda Nátánnak: Él az Úr, hogy halálnak fia az az ember, aki azt cselekedte. |
| 6. | A bárányért pedig négyannyit kell adnia, mivelhogy ezt művelte, és annak nem kedvezett. |
| 7. | És monda Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember! Ezt mondja az Úr, Izraelnek Istene: Én kentelek fel téged, hogy király légy Izrael felett, és megszabadítottalak téged a Saul kezéből. |
| 8. | És neked adtam a te urad házát, és a te uradnak feleségeit a te kebledbe; ennek felette neked adtam Izraelnek és Júdának házát; [és] ha még ez kevés [volt], ezt s ezt adtam volna neked. |
| 9. | Miért vetetted meg az Úrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely utálatos őelőtte? A hitteus Uriást fegyverrel ölted meg, és az ő feleségét magadnak vetted feleségül; magát pedig az Ammon fiainak fegyverével ölted meg. |
| 10. | Most azért ne távozzék el a fegyver soha házadból, mivel megutáltál engem, és a hitteus Uriás feleségét elvetted, hogy feleséged legyen. |
| 11. | Ezt mondja az Úr: Íme, én éppen a saját házadból bocsátok reád csapásokat, és feleségeidet szemed láttára veszem el, és adom más felebarátodnak, és hál a te feleségeiddel fényes nappal. |
| 12. | Mert te titkon cselekedtél, de én az egész Izrael előtt és napvilágnál cselekeszem azt. |
| 13. | Monda azért Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! És monda Nátán Dávidnak: Az Úr is elvette a te bűnödet, nem fogsz meghalni. |
| 14. | Mindazáltal, mivel alkalmat adtál a gyalázásra az Úr ellenségeinek e dologban: a te fiad is, aki lett neked, bizonnyal meghal. |
| 15. | Ezek után elméne Nátán az ő házához. És megveré az Úr a gyermeket, akit az Uriás felesége szült vala Dávidnak, és megbetegedék. |
| 16. | És könyörge Dávid az Istennek a gyermekért, és böjtöle is Dávid, és bemenvén, a földön feküvék éjjel. |
| 17. | Felkelének azért az ő házának vénei [és menének] őhozzá, hogy felemeljék őt a földről: de nem akará, és nem is evék ővelük kenyeret. |
| 18. | Hetednapra azért meghala a gyermek, és nem merik vala a Dávid szolgái neki megmondani, hogy meghalt a gyermek, mert ezt mondják vala: Íme, még mikor a gyermek élt, szóltunk neki, és meg sem hallotta szónkat; hogyan mondanánk meg neki, hogy meghalt a gyermek, hogy [magának] bajt szerezzen? |
| 19. | Látván pedig Dávid, hogy az ő szolgái suttognak, eszébe vevé Dávid, hogy meghalt a gyermek, és monda Dávid az ő szolgáinak: Meghalt-e a gyermek? Azok mondának: Meghalt. |
| 20. | Felkelvén azért Dávid a földről, megmosdék, és megkené magát, és más ruhát vőn magára, és bemenvén az Úr házába, imádkozék. Azután beméne a maga házába, és kérésére kenyeret vivének eleibe, és evék. |
| 21. | Akkor mondának az ő szolgái neki: Mi dolog ez, amit műveltél? Míg a gyermek élt, böjtöltél és sírtál; most pedig, hogy meghalt a gyermek, felkelél és kenyeret ettél. |
| 22. | Monda ő: Míg a gyermek élt, addig böjtöltem és sírtam, mert ezt mondottam: Ki tudja, talán az Úr könyörül rajtam, és megél a gyermek. |
| 23. | De most, [hogy] meghalt, vajon miért böjtölnék? Vajon visszahozhatom-e azzal? Én megyek őhozzá, de ő nem jő ide vissza énhozzám. |
| 24. | És megvigasztalá Dávid az ő feleségét, Betsabét, és beméne hozzá, és vele hála. És ő szült fiat, és nevezé annak nevét Salamonnak, és az Úr szereté azt, |
| 25. | Amint megizente vala Nátán próféta által, ki nevezé az ő nevét Jedidjának, az Úrért. |
| 26. | Joáb pedig hadakozék az Ammon fiainak [városa], Rabba ellen, és megvevé a királyi várost. |
| 27. | És követeket külde Dávidhoz Joáb ilyen követséggel: Hadakoztam Rabba ellen, és meg is vettem a város[nak egyik részét, ahol a víz van]. |
| 28. | Most azért gyűjtsd egybe a népnek maradékát, és szállj táborba a város ellen, foglald el azt, nehogy valamiképpen, ha én foglalnám el, róla neveztessék az én nevem! |
| 29. | Egybegyűjté azért Dávid mind az egész népet, és aláméne Rabba ellen, és harcola ellene, és elfoglalá azt. |
| 30. | És elvevé az ő királyuknak koronáját annak fejéről, melynek súlya egy talentum arany volt, és drága[kövekkel vala rakva], és lőn a Dávid fején, és a városból felette sok zsákmányt hozott el. |
| 31. | A népet pedig, mely benne [vala], kihozatá; és némelyét fűrész, némelyét vasborona alá, némelyét fejsze alá vetteté; némelyeket mészkemencén vitt által, és így cselekedék az Ammon fiainak minden városával. Hazaméne azután Dávid és az egész nép Jeruzsálembe. |
| 1. | Lőn ennek utána, hogy Absolonnak, Dávid fiának igen szép húga vala, kinek neve Támár vala; és Amnon, a Dávid fia megszereté őt. |
| 2. | Igen nagy gyötrelemben vala pedig Amnon, úgy, hogy beteggé lett az ő húgáért, Támárért; mert szűz vala, és Amnon előtt lehetetlennek tűnt fel, hogy rajta valamit elkövessen. |
| 3. | [Vala] azonban Amnonnak egy barátja, kinek Jonadáb vala neve, Simeának, Dávid testvérének fia; Jonadáb pedig igen eszes ember vala. |
| 4. | Ki monda neki: Mi az oka, hogy te naponként soványodol, királynak fia? Nem mondhatnád-e meg nekem? És monda neki Amnon: Támárt, Absolon öcsémnek húgát igen szeretem. |
| 5. | És monda neki Jonadáb: Feküdj le ágyadba, és tedd betegnek magadat! És ha eljön atyád, hogy meglátogasson, mondd azt neki: Jöjjön ide, kérlek, Támár, az én húgom, hadd adjon ennem; és itt szemem előtt készítse el az ételt, hogy én is lássam, és az ő kezéből egyem! |
| 6. | Lefeküvék azért Amnon, és tetteté, mintha beteg volna. Mikor azután eljött a király, hogy őt meglátogassa, monda Amnon a királynak: Kérlek, hadd jöjjön ide hozzám Támár húgom, hadd csináljon előttem egy pár bélest, és hadd egyem az ő kezéből! |
| 7. | Elkülde azért Dávid a Támár házához, ezt üzenvén: Eredj el mindjárt az Amnon bátyád házához, és készíts valami ennivalót neki! |
| 8. | Beméne azért Támár az Amnon bátyja házába, ő pedig fekszik vala. És lisztet vévén, meggyúrá, és bélest csinála őelőtte, és megfőzé a bélest. |
| 9. | Előhozá annak utána a serpenyőt, és kitölté eleibe, de ő nem akara enni. És monda Amnon: Küldjetek ki mellőlem mindenkit! És kimenének mindnyájan előle. |
| 10. | Akkor monda Amnon Támárnak: Hozd be a kamarába az étket, hadd egyem kezedből! Vevé azért Támár a bélest, melyet készített vala, és bevivé Amnon bátyjának az ágyasházba. |
| 11. | És eleibe vivé, hogy egyék, és megragadá őt, és monda neki: Jöjj, feküdj mellém, húgom! |
| 12. | Ő pedig monda neki: Ne, bátyám, engem meg ne ronts, mert nem szoktak így cselekedni Izraelben, ne kövess el ilyen gyalázatot! |
| 13. | És én ugyan hová vigyem szégyenemet? Te pedig olyan leszel Izraelben, mint egy bolond. Azért kérlek, szólj a királynak, mert nem fog megtagadni engem tőled! |
| 14. | Ő azonban nem akart szavára hallgatni, hanem erősebb levén nála, erőt vett rajta, és vele feküvék. |
| 15. | És meggyűlölé őt Amnon felette igen, mert nagyobb lőn gyűlölete, mellyel gyűlölte őt, a szeretetnél, mellyel őt megszerette vala. És monda neki Amnon: Kelj fel, eredj dolgodra! |
| 16. | Ki felele neki: Ne kövess el nagyobb gonoszságot annál, amelyet rajtam véghezvittél, hogy elűzz engem! Ő azonban nem akart reá hallgatni, |
| 17. | Hanem beszólítá szolgáját, aki neki szolgál vala, és monda: Űzd ki őt gyorsan előlem, és zárd be az ajtót utána! |
| 18. | Vala pedig őrajta igen szép tarka szoknya, amilyenben a király leányai szoktak járni, míg szüzek valának. Kiűzé azért őt a szolga, és bezárá az ajtót utána. |
| 19. | Hamut hinte azért Támár az ő fejére, és a tarka szoknyát, mely rajta volt, meghasogatá, kezét pedig fejére tevén, jajgatva jár vala. |
| 20. | És monda neki a bátyja, Absolon: Talán Amnon bátyád volt veled? Azért hallgass most, húgom, [mert] atyádfia, ne bánkódjál azon felettébb! Lakozék azért Támár nagy árvaságban az ő bátyjának, Absolonnak házában. |
| 21. | Dávid király pedig hallván mindezeket, felette igen megharaguvék. |
| 22. | Nem szóla pedig semmit felőle Absolon Amnonnak, sem jót, sem gonoszt; mert igen gyűlöli vala Absolon Amnont, mivelhogy megszeplősítette az ő húgát, Támárt. |
| 23. | És lőn két esztendő múlva, mikor Absolonnak [juhait] nyírták Baál-Hásorban, mely Efraimban van, meghívá Absolon mind a király fiait. |
| 24. | Beméne Absolon a királyhoz is, és monda: Íme, most nyírják a te szolgádnak [juhait, azért] jöjjön el, kérem, a király és az ő szolgái a te szolgáddal! |
| 25. | Monda a király Absolonnak: Ne, fiam, ne menjünk el mindnyájan, hogy meg ne terheljünk téged! És ismét erőlteti vala őt, de nem akara elmenni, hanem megáldá őt. |
| 26. | Monda mégis Absolon: Ha nem, úgy jöjjön el velünk Amnon, az én testvérem! Felele neki a király: Miért menne el veled? |
| 27. | Mikor pedig erőltette őt Absolon, elbocsátá ővele Amnont is és mind a király fiait. |
| 28. | Parancsola pedig Absolon az ő szolgáinak, ezt mondván: Kérlek, vigyázzatok, és mikor Amnon a bortól jókedvű lesz, és mondom nektek: akkor üssétek le Amnont, és öljétek meg őt, semmit ne féljetek, hiszen én parancsoltam nektek, legyetek bátrak, ne féljetek! |
| 29. | Úgy cselekedének azért az Absolon szolgái Amnonnal, amint Absolon parancsolta vala. A király fiai pedig mindnyájan felkelének, és ki-ki öszvérére üle, és elszaladának. |
| 30. | Mikor pedig még az úton voltak, a hír eljutott Dávidhoz, mondván: Mind megölte Absolon a király fiait, egy sem maradt meg közülük. |
| 31. | Akkor felkele a király, megszaggatá ruháit, és a földre feküvék, és az ő szolgái mindnyájan megszaggatott ruhában állanak vala előtte. |
| 32. | Szóla pedig Jonadáb, Simeának, a Dávid testvérének fia, és monda: Ne mondja azt az én uram, hogy a királynak minden fiait megölték, mert csak Amnon halt meg egyedül! Mert attól a naptól fogva, hogy az ő húgát megszeplősítette, Absolonnak mindig szájában volt [ez a dolog]. |
| 33. | Ne vegye azért szívére az én uram, a király, azt gondolván, hogy a királynak minden fiai meghaltak, mert csak Amnon halt meg egyedül! |
| 34. | Absolon pedig elmenekült. És felemelvén az őrálló az ő szemeit, látá, hogy sok ember jő az úton őmögötte a hegyoldalon. |
| 35. | És monda Jonadáb a királynak: Íme, jőnek a király fiai; amint a te szolgád mondá, úgy történt. |
| 36. | És lőn, amint megszűnt beszélni, megérkezének a király fiai, és szavukat felemelvén, sírának; és maga a király is és az ő szolgái mindnyájan felette igen sírának. |
| 37. | Absolon pedig elfuta, és méne Talmaihoz, Ammihur fiához, Gessurnak királyához. És [Dávid] minden nap siratá az ő fiát. |
| 38. | Absolon pedig, minekutána elfutott, és Gessurba ment, három esztendeig volt ott. |
| 39. | Dávid király pedig felhagyott [azzal], hogy Absolon ellen menjen, mert megvigasztalódott Amnon felől, hogy meghalt. |