| 1. | Ezek Dávidnak utolsó beszédei. Dávidnak, Isai fiának szózata, [annak] a férfiúnak szózata, aki igen felmagasztaltaték, Jákób Istenének felkentje és Izrael dalainak kedvence. |
| 2. | Az Úrnak lelke szólott énbennem, és az ő beszéde az én nyelvem által. |
| 3. | Izraelnek Istene szólott, Izraelnek kősziklája mondá nekem: Aki igazságosan uralkodik az emberek felett, aki Isten félelmével uralkodik: |
| 4. | Olyan az, mint a reggeli világosság, mikor a nap feljő, mint a felhőtlen reggel; napsugártól, esőtől [sarjadzik] a fű a földből. |
| 5. | Avagy nem ilyen-e az én házam Isten előtt? Mert örökkévaló szövetséget kötött velem, mindennel ellátva és állandót. Mert az én teljes üdvösségemet és minden kívánságomat nem sarjadoztatja-e? |
| 6. | De az istentelenek mindnyájan olyanok, mint a kitépett tövis, melyhez kézzel nem nyúlnak; |
| 7. | Hanem aki hozzá akar nyúlni is, fejszét és rudat vesz hozzá, hogy ugyanazon helyen tűzzel égettessék meg. |
| 8. | Ezek pedig a Dávid erős [vitézeinek] nevei: Joseb-Bassebet, a tahkemonita, aki a testőrök vezére; ő dárdáját forgatván, egy ízben nyolcszázat sebesített meg. |
| 9. | Őutána volt Eleázár, Dódónak fia, ki Ahóhi fia vala; ő egyike a három hősnek, akik Dáviddal valának, mikor a filiszteusok által kigúnyoltatának, összegyülekezvén ott a harcra, és az izraeliták megfutamodtak volt. |
| 10. | Ő megállván, vágta a filiszteusokat mindaddig, míg a keze elfáradt, és a keze a fegyverhez ragadt. És nagy szabadulást szerze az Úr azon a napon, a nép pedig visszatére őutána, [de] csak a fosztogatásra. |
| 11. | Őutána volt Samma, a Harárból való Agénak fia. És összegyűlének a filiszteusok egy seregbe ott, ahol egy darab szántóföld volt tele lencsével, a nép pedig elfutott a filiszteusok elől: |
| 12. | Akkor ő megálla annak a darab [földnek] közepén, és megoltalmazá azt, és megveré a filiszteusokat, és az Úr nagy szabadítást szerze. |
| 13. | A harminc vezér közül is hárman lementek, és elérkezének aratáskor Dávidhoz az Adullám barlangjába, mikor a filiszteusok táborban valának a Réfaim völgyében. |
| 14. | Dávid akkor a sziklavárban volt, a filiszteusok őrsége pedig Betlehemnél. |
| 15. | [Vizet] kívánt vala pedig Dávid, és monda: Kicsoda hozna nekem vizet innom a betlehemi kútból, mely a kapu előtt van? |
| 16. | Akkor a három vitéz keresztültört a filiszteusok táborán, és merítének vizet a betlehemi kútból, mely a kapu előtt van, és elhozván, vivék Dávidnak. Ő azonban nem akará meginni, hanem kiönté azt az Úrnak. |
| 17. | És monda: Távol legyen tőlem, Uram, hogy én ezt műveljem; avagy azoknak az embereknek vérét [igyam-e meg], kik életüket [halálra] adva mentek el a [vízért]? És nem akará azt meginni. Ezt művelte a három hős. |
| 18. | Továbbá Abisai, Joábnak atyjafia, Sérujának fia, aki e háromnak feje volt, aki háromszáz ellen felemelvén dárdáját, megölé azokat; és neki nagy híre vala a három között. |
| 19. | A három között bizonyára híres volt, és azoknak vezére vala, mindazáltal ama hárommal nem ért fel. |
| 20. | Benája is, Jójadának fia, vitéz ember, nagy tehetségű, aki Kabséelből való vala; ez ölé meg a moábitáknak két fő vitézét. Ugyanő elmenvén, az oroszlánt is megölé a veremben, télen. |
| 21. | Ugyanő ölt meg egy Egyiptomból való tekintélyes embert. Az egyiptomi kezében dárda vala, és ő [csak egy] pálcával méne reá; és kivevé az egyiptomi kezéből a dárdát, és megölé őt a maga dárdájával. |
| 22. | Ezeket cselekedé Benája, Jójadának fia, és neki is jó híre vala a három erős vitéz között. |
| 23. | Híres volt ő a harminc között, mindazáltal ama hárommal nem ért fel. És elöljáróvá tevé őt Dávid a tanácsosok között. |
| 24. | Asáel is, Joáb atyjafia, e harminc közül való, [kik ezek]: Elkhanán, a betlehemi Dódónak fia; |
| 25. | Haród [városbeli] Samma; [azon] Haródból [való] Elika; |
| 26. | Héles, Páltiból való; Híra, a Thékoából való Ikkes fia; |
| 27. | Abiézer, Anathóthból; Mébunnai, Husátból való; |
| 28. | Sálmon, Ahóhitból való; Maharai, Nétofátból; |
| 29. | Héleb, Bahanának fia, Nétofátból való; Ittai, Ribainak fia, Gibeából való, mely Benjámin fiaié; |
| 30. | Benája, Pirathonból való; Hiddai, a patak mellett való gáhasbeli; |
| 31. | Abiálbon, Árbátból való; Azmávet, Bárhumból való; |
| 32. | Eljáhba, Sahalbomból való; Jásen fia, Jonatán; |
| 33. | Samma, Harárból való; Ahiám, Arárból való Sarárnak fia; |
| 34. | Elifélet, Ahásbainak fia, Maakátból való; Eliám, gilóbeli Akhitófelnek fia; |
| 35. | Hesrai, Kármelből való; Paharai, Arbiból való; |
| 36. | Jigeál, sobabeli Nátánnak fia; Báni, Gádból való; |
| 37. | Sélek, ammonita; Naharai, Beerótból való, Joábnak, a Séruja fiának fegyverhordozója; |
| 38. | Ira, Jithriből való; Gáreb, Jithriből való; |
| 39. | Hitteus Uriás. Mindössze harmincheten. |
| 1. | Ismét felgerjede az Úrnak haragja Izrael ellen, és felingerlé Dávidot őellenük, ezt mondván: Eredj el, számláld meg Izraelt és Júdát! |
| 2. | Monda azért Dávid Joábnak, az ő serege fővezérének: Menj el, járd be Izraelnek minden nemzetségeit, Dántól fogva Beersebáig, és számláljátok meg a népet, hogy tudjam a népnek számát! |
| 3. | És monda Joáb a királynak: Sokasítsa meg az Úr, a te Istened a népet, s adjon még százannyit, mint amennyi most van, és lássák [azt] az én uramnak, a királynak szemei! De miért akarja ezt az én uram, a király? |
| 4. | Azonban hatalmasabb volt a királynak szava a Joábénál és a többi főemberekénél. Kiméne azért Joáb és a többi vezérek a király elől, hogy megszámlálják a népet, az Izraelt. |
| 5. | És általkelének a Jordánon, és tábort járának Aroer város mellett jobb kéz felől, Gád völgyében, és Jáser mellett. |
| 6. | Azután menének Gileádba, és a Hodsi alföldjére. Innét menének a Dán Jáán mellé, és Szidon környékére. |
| 7. | Ezután menének a Tírusz erős városához, és a hivveusoknak és kananeusoknak minden városaiba. Innét menének a Júdának dél felől való részére, Beersebába. |
| 8. | És mikor bejárták az egész országot, hazamenének Jeruzsálembe, kilenc hónap és húsz nap múlva. |
| 9. | És beadá Joáb a megszámlált népnek számát a királynak; és Izraelben nyolcszázezer erős fegyverfogható férfi, és Júda nemzetségében ötszázezer férfiú vala. |
| 10. | Minekutána pedig Dávid a népet megszámlálta, megsebhedék az ő szíve, és monda Dávid az Úrnak: Igen vétkeztem abban, amit cselekedtem. Azért most, oh Uram, vedd el, kérlek, a te szolgádnak álnokságát; mert felette esztelenül cselekedtem! |
| 11. | És mikor felkelt reggel Dávid, szóla az Úr Gád prófétának, aki Dávidnak látnoka vala, ezt mondván: |
| 12. | Menj el, és szólj Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Három dolgot adok elődbe, válaszd egyiket magadnak ezek közül, hogy aszerint cselekedjem veled! |
| 13. | Elméne azért Gád Dávidhoz, és tudtára adá neki, és monda neki: [Akarod-e], hogy hét esztendeig való éhség szálljon földedre? Vagy hogy három hónapig ellenségeid előtt bujdossál és [ellenséged] kergessen téged? Vagy hogy három napig döghalál legyen országodban? Most gondold meg, és lásd meg, micsoda választ vigyek annak, aki engem elküldött! |
| 14. | És monda Dávid Gádnak: Felette igen szorongattatom; de mégis, hadd essünk inkább az Úr kezébe, mert nagy az ő irgalmassága, és ne essem ember kezébe! |
| 15. | Bocsáta annak okáért az Úr döghalált Izraelre, reggeltől fogva az elrendelt ideig, és meghalának a nép közül Dántól fogva Beersebáig hetvenezer férfiak. |
| 16. | És mikor felemelte kezét az angyal Jeruzsálem ellen [is], hogy azt is elpusztítsa, megelégelé az Úr a veszedelmet, és monda az angyalnak, aki a népet öli vala: Elég immár, hagyd el! Az Úrnak angyala pedig vala a jebuzeus Arauna szérűje mellett. |
| 17. | És szóla Dávid az Úrnak, mikor látta az angyalt, aki a népet vágja vala, és monda: Íme, én vétkeztem, és én cselekedtem hamisságot, de ezek a juhok ugyan mit cselekedtek? Kérlek, inkább forduljon a te kezed ellenem és az én atyámnak háznépe ellen! |
| 18. | Méne azért Gád Dávidhoz azon a napon, és monda neki: Eredj, menj el, [és] rakass oltárt az Úrnak a jebuzeus Araunának szérűjén! |
| 19. | És elméne Dávid Gádnak beszéde szerint, amint az Úr megparancsolta vala. |
| 20. | És feltekintvén Arauna, látá, hogy a király az ő szolgáival őhozzá megy; és Arauna kimenvén, meghajtá magát a király előtt, arccal a föld felé. |
| 21. | És monda Arauna: Mi az oka, hogy az én uram, a király az ő szolgájához jő? Felele Dávid: Azért, hogy megvegyem tőled e szérűt, és oltárt építsek ezen az Úrnak, hogy megszűnjék a csapás a nép között. |
| 22. | Monda Arauna Dávidnak: Vegye el hát az én uram, a király, és áldozza fel, ami neki tetszik! Ímhol vannak az ökrök az áldozathoz; a boronák és az ökrök szerszámai pedig fa helyett; |
| 23. | Arauna mindezt, oh, király, a királynak adja. És monda Arauna a királynak: A te Urad, Istened engeszteltessék meg általad! |
| 24. | Monda pedig a király Araunának: Nem, hanem pénzen veszem meg tőled, mert nem akarok az Úrnak, az én Istenemnek ingyen való áldozatot áldozni. Megvevé azért Dávid azt a szérűt és az ökröket ötven ezüstsikluson. |
| 25. | És oltárt építe ott Dávid az Úrnak, és áldozék egészen égő és hálaáldozattal; és megkegyelmeze az Úr a földnek, és megszűnék a csapás Izraelben. |
| 1. | Mikor pedig megvénhedt és megöregedett Dávid király, bár leplekkel takargatták be, mégsem bírt felmelegedni. |
| 2. | És mondának neki az ő szolgái: Keressenek az én uramnak, a királynak egy szűz leányt, aki a király körül legyen, és őt ápolja, aludjék karjai között, és melegítse fel az én uramat, a királyt. |
| 3. | Keresének annak okáért egy szép leányt Izraelnek minden határiban, és találák a Súnem városából való Abiságot, akit el is hozának a királyhoz. |
| 4. | És a leány igen szép volt, és a királyt ápolta és szolgált neki. De a király nem ismeré őt. |
| 5. | Adónia pedig, Haggitnak fia, felfuvalkodék, ezt mondván: Én fogok uralkodni! És szerze magának szekereket, lovagokat és ötven előtte járó férfiakat. |
| 6. | Kit az ő atyja soha meg nem szomoríta, ezt mondván: Miért cselekszel így?! Ez is pedig igen szép férfi volt, és őt [Haggit] szülte [volt Dávidnak] Absolon után. |
| 7. | És tanácskozék Joábbal, Séruja fiával és Abjátár pappal, kik az Adónia pártján voltak. |
| 8. | De Sádók pap, meg Benája, a Jójada fia, és Nátán próféta és Sémei és Réhi és a Dávid erős vitézei nem állottak Adónia mellé. |
| 9. | Mikor pedig Adónia áldozatot mutatott be juhokból, ökrökből és egyéb kövér barmokból a Zohélet-kősziklánál, amely a Rógel forrása mellett volt, meghívá egész rokonságát, a király fiait, Júda minden férfiait, a király szolgáit, |
| 10. | De Nátán prófétát és Benáját és amaz erős vitézeket és Salamont, az ő atyjafiát nem hívá el. |
| 11. | Szóla akkor Nátán Betsabénak, a Salamon anyjának, mondván: Nem hallottad-e, hogy Adónia, a Haggit fia uralkodik, és a mi urunk, Dávid nem tud róla semmit? |
| 12. | Jövel azért, hadd adjak neked tanácsot, hogy megmentsd a te életedet, és a te fiadnak, Salamonnak életét. |
| 13. | Eredj, menj be Dávid királyhoz, és mondd ezt neki: Uram, király, nemde nem esküdtél-e meg a te szolgálóleányodnak ilyenképpen: Salamon, a te fiad uralkodik énutánam, és ő ül az én királyi székembe? Miért uralkodik hát Adónia? |
| 14. | És íme mialatt még te ott a királlyal beszélsz, én is bemegyek utánad, és kiegészítem a te beszédeidet. |
| 15. | És beméne Betsabé a királyhoz a kamarába. És a király igen megvénhedett vala, és a Súnemből való Abiság szolgál vala a királynak. |
| 16. | És fejet hajta Betsabé, és meghajtá magát a királynak. És monda a király: Mit kívánsz? |
| 17. | Felele neki [Betsabé: Édes] uram, te megesküdtél az Úrra, a te Istenedre a te szolgálóleányodnak ilyenképpen: Salamon, a te fiad uralkodik énutánam és ő ül az én királyi székembe. |
| 18. | És íme, mégis Adónia lett királlyá, és íme, uram, király, te nem tudsz erről semmit. |
| 19. | Mert áldozott ökrökkel és nagy sok kövér barmokkal bőségesen, és vendégekké hívta a királynak minden fiait, és Abjátár papot és Joábot, a seregnek hadnagyát, csak Salamont, a te szolgádat nem hívta meg. |
| 20. | Még most te vagy, uram, a király; az egész Izrael népének szemei reád néznek, hogy megjelentsed nekik, kicsoda fog ülni az én uramnak, a királynak székében, őutána. |
| 21. | De ha az én uram, a király, az ő atyáival elaluszik, akkor én és az én fiam, Salamon leszünk bűnösök. |
| 22. | És íme, mikor még a királlyal szólana, Nátán próféta megérkezék. |
| 23. | És bejelenték a királynak, mondván: Itt van Nátán próféta. És bemenvén a király eleibe, meghajtá magát a király előtt, arccal a földre leborulván. |
| 24. | És monda Nátán: Uram, király, te mondottad-e: Adónia legyen énutánam a király, és ő üljön az én királyi székembe? |
| 25. | Mert ma aláment, és áldozott ökrökkel és kövér barmokkal bőségesen, és vendégekké hívta a királynak minden fiait, és a seregnek hadnagyait, és Abjátár papot, és íme, ők esznek és isznak őelőtte, és [immár] azt kiáltották: Éljen Adónia király! |
| 26. | Engem pedig, aki a te szolgád vagyok, és Sádók papot és Benáját, a Jójada fiát és Salamont, a te szolgádat nem hívta meg. |
| 27. | Avagy az én uramtól, a királytól lett-e ez a dolog, hogy nem adtad tudtára a te szolgádnak, kicsoda fogna ülni az én uramnak, a királynak székében [az ő holta] után? |
| 28. | És felelvén Dávid király, monda: Hívjátok hozzám Betsabét, aki beméne a király eleibe, és megálla a király előtt. |
| 29. | És megesküvék a király, mondván: Él az Úr, aki megszabadította az én lelkemet minden nyomorúságból, |
| 30. | Hogy amiképpen megesküdtem neked az Úrra, Izrael Istenére, ezt mondván: A te fiad, Salamon uralkodik énutánam és ő ül az én királyi székembe énhelyettem: ezt ma így meg is teszem. |
| 31. | És fejet hajta Betsabé, arccal a földre [leborulván], és magát meghajtván a király előtt, monda: Éljen az én uram, Dávid király, mindörökké! |
| 32. | Azután monda Dávid király: Hívjátok hozzám Sádók papot és Nátán prófétát és Benáját, Jójadának fiát! És ezek bemenének a király eleibe. |
| 33. | És monda nekik a király: Vegyétek mellétek a ti uratoknak szolgáit, és ültessétek Salamont, az én fiamat az én öszvéremre, és vigyétek alá őt Gihonba; |
| 34. | És kenje őt ott Sádók pap és Nátán próféta Izraelnek királyává, és fújjátok meg a harsonákat, és kiáltsátok: Éljen Salamon király! |
| 35. | És jöjjetek fel [onnét] őutána; és eljövén, üljön az én királyi székembe, és ő uralkodjék énhelyettem; mert [immár] meghagytam neki, hogy ő legyen fejedelme mind Izraelnek, mind Júdának. |
| 36. | Felele akkor Benája, a Jójada fia a királynak, és monda: Ámen! Így szóljon az Úr, az én uramnak, a királynak Istene [is]. |
| 37. | Amiképpen vele volt az Úr az én urammal, a királlyal: azonképpen legyen vele Salamonnal is, és magasztalja feljebb az ő királyi székét az én uramnak, Dávid királynak királyi székénél. |
| 38. | Aláméne azért Sádók pap és Nátán próféta és Benája, a Jójada fia, a kereteusok is és a peleteusok, és felülteték Salamont a Dávid király öszvérére, és alávivék őt Gihonba. |
| 39. | És vevé Sádók pap az olajos szarut az Úr sátorából, és megkené Salamont, azután kürtölének, és az egész nép ezt kiáltá: Éljen Salamon király! |
| 40. | És felvonult utána az egész nép, és a nép sípolt és felette ujjongott úgy, hogy a föld is megrepedne kiáltásuk zajától. |
| 41. | És Adónia is meghallotta és vendégei is mind, akik nála valának, miután a lakomát már elvégezték, és meghallá Joáb is a kürtölés szavát, és monda: Miért e zaj [és] mozgás a városban? |
| 42. | És amikor ő még szólana, íme megérkezett Jonatán, az Abjátár pap fia. És monda Adónia: Jöjj be, mert megbízható férfiú vagy, és jó hírt mondasz. |
| 43. | Jonatán pedig felelvén, monda Adóniának: Igen, a mi urunk, Dávid király, Salamont tette királlyá. |
| 44. | És elküldötte ővele Sádók papot a király, és Nátán prófétát, és Benáját, a Jójada fiát, a kereteusokat is és peleteusokat, és őt a király öszvérére ülteték, |
| 45. | És Sádók pap Nátán prófétával együtt királlyá kente fel őt Gihonnál, és onnét vonulnak fel örömmel, ettől zendült meg a város. Ez az a zaj, amelyet hallottatok. |
| 46. | És [immár] be is ült Salamon az országnak királyi székébe, |
| 47. | És a király szolgái is bemenének, hogy áldják a mi urunkat, Dávid királyt, mondván: Tegye az Isten a Salamon nevét híresebbé a te nevednél, és magasztalja feljebb az ő székét a te székednél. És meghajtá magát a király az ő ágyán. |
| 48. | És ekképpen is szóla a király: Áldott az Úr, Izrael Istene, aki adott e mai napon olyat, aki szemeim láttára [helyettem] üljön az én királyi székemben. |
| 49. | Akkor megrettenének, és felkelének mindnyájan a hivatalosok, akik Adóniával valának, és ki-ki mind dolgára méne. |
| 50. | De Adónia félt Salamontól, és felkészülve elfutott, és megragadta az oltárnak szarvait. |
| 51. | Hírül adák pedig Salamonnak ilyen szókkal: Íme, Adónia Salamon királytól való féltében megfogá az oltárnak szarvait, ezt mondván: Esküdjék meg ma nekem Salamon király, hogy meg nem öli az ő szolgáját fegyverrel, |
| 52. | És monda Salamon: Ha jámbor lészen, [egy] hajszál fejéről le nem esik a földre, de ha gonoszság találtatik őbenne, meg kell halnia. |
| 53. | Elkülde azért Salamon király, és elhozák őt az oltártól, és eljövén meghajtá magát Salamon király előtt, és monda Salamon király: Menj el a te házadhoz. |