| 1. | És Akháb elbeszélé Jézabelnek mindazokat, amelyeket Illés cselekedett és többek között, hogy hogyan ölte meg mind a prófétákat fegyverrel. |
| 2. | És követet külde Jézabel Illéshez, mondván: Ezt cselekedjék velem az istenek, és úgy segéljenek, ha holnap ilyenkor úgy nem cselekszem a te életeddel, mint ahogy [te cselekedtél] azoknak életekkel mind egyig. |
| 3. | Amit mikor megértett, felkelvén elméne, [vigyázván] az ő életére. És méne Beersebába, amely Júdában volt, és ott hagyá az ő szolgáját. |
| 4. | Ő pedig elméne a pusztába egynapi járóföldre, és elmenvén leüle egy fenyőfa alá, és könyörgött, hogy [hadd] haljon meg, és monda: Elég! Most, oh Uram, vedd el az én lelkemet, mert nem vagyok jobb az én atyáimnál! |
| 5. | És lefeküvék és elaluvék a fenyőfa alatt. És íme, angyal illeté őt, és monda neki: Kelj fel, egyél! |
| 6. | És mikor körülnézett, íme fejénél vala egy szén között [sült] pogácsa és egy pohár víz. És evék és ivék, és ismét lefeküvék. |
| 7. | És az Úr angyala eljött másodszor is, és megilleté őt, és monda: Kelj fel, egyél, mert erőd felett való utad van. |
| 8. | És ő felkelt és evett és ivott; és méne annak az ételnek erejével negyven nap és negyven éjjel egész az Isten hegyéig, Hórebig. |
| 9. | És beméne ott egy barlangba, és ott hála. És íme lőn az Úrnak beszéde őhozzá, és monda neki: Mit csinálsz itt, Illés? |
| 10. | Ő pedig monda: Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregek Istenéért, mert elhagyták a te szövetségedet az Izrael fiai, a te oltáraidat lerontották, és a te prófétáidat fegyverrel megölték, és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek. |
| 11. | És monda: Jöjj ki, és állj meg [ezen] a hegyen az Úr előtt. És íme, ott az Úr volt elmenendő. És az Úr előtt megyen vala nagy erős szél, amely a hegyeket megszaggatta és meghasogatta a kősziklákat az Úr előtt, [de] az Úr nem [vala] abban a szélben. És a szél után földindulás lett, de az Úr nem [volt] a földindulásban sem. |
| 12. | És a földindulás után tűz jöve, de nem [volt] az Úr a tűzben sem. És a tűz után [egy] halk és szelíd hang [hallatszék]. |
| 13. | És mikor Illés ezt hallotta, befedé az ő arcát palástjával, és kimenvén, megálla a barlang ajtajában, és íme, szózat [lőn] őhozzá, amely ezt mondá: Mit csinálsz itt Illés? |
| 14. | És ő felele: Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregeknek Istenéért, mert az Izrael fiai elhagyták a te szövetségedet, lerontották a te oltáraidat, és a te prófétáidat megölték fegyverrel, és én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek. |
| 15. | És monda az Úr neki: Menj el, térj vissza a te utadon a pusztán át Damaszkuszba, és mikor odajutándasz, kenjed királlyá Hazáelt Szíriában; |
| 16. | És Jéhut, a Nimsi fiát kenjed királlyá Izraelben, és Elizeust, az abelméholabeli Sáfát fiát pedig kenjed prófétává a te helyedbe. |
| 17. | És lészen, hogy aki megmenekedik Hazáel fegyverétől, azt Jéhu öli meg, és aki megmenekedik a Jéhu fegyverétől, azt Elizeus öli meg. |
| 18. | De meghagyok Izraelben hétezer embert: minden térdet, mely meg nem hajolt a Baálnak, és minden ajkat, mely meg nem csókolta azt. |
| 19. | És ő elmenvén onnét, megtalálá Elizeust, a Sáfát fiát, amint szántott tizenkét járom ökörrel, és ő maga a tizenkettedikkel volt; és Illés hozzá méne, és az ő palástját reá veté. |
| 20. | És ő elhagyván az ökröket, Illés után futott, és monda: Kérlek, hadd csókoljam meg az én atyámat és az én anyámat, és azután követlek. És monda: Menj, térj vissza; mert mit cselekedtem teneked? |
| 21. | És elmenvén őtőle, vőn azután egy pár ökröt, és levágá azt, és az ekéhez való szerszámokból [tüzet rakván], megfőzé azok húsát, és a népnek adá, és evének; és felkelvén, elméne Illés után, és szolgála neki. |
| 1. | És Benhadád, Szíria királya öszszegyűjté egész seregét, és harminckét király volt ővele és [nagyon sok] ló és szekér, és felméne és megszállá Szamariát, és ostromolni [kezdte] azt. |
| 2. | És követeket küldött Akhábhoz, az Izrael királyához a városba; |
| 3. | És azt üzené neki: Azt mondja Benhadád: A te ezüstöd és aranyad az enyém, a te feleségeid is és a te szép fiaid is az enyémek. |
| 4. | És felele az Izrael királya, és monda: Amint megmondottad, uram, király, tiéd vagyok mindenekkel, amelyeket bírok. |
| 5. | Megtérvén pedig a követek, mondának: Azt mondja Benhadád: Miután hozzád küldöttem, és azt üzentem, hogy a te ezüstödet és aranyadat és a te feleségeidet és fiaidat add nekem; |
| 6. | Azért holnap ilyenkor elküldöm az én szolgáimat hozzád, és felkutatják a te házadat, és a te szolgáid házait; és kezükhöz veszik, ami csak kedves előtted, és elhozzák. |
| 7. | Akkor egybehívá az Izrael királya mind az ország véneit, és monda: Vegyétek eszetekbe, és lássátok meg, minémű gonosz szándékkal van ez; mert hozzám küldött az én feleségeimért és gyermekeimért, ezüstömért és aranyomért, és meg nem tagadtam tőle. |
| 8. | És mondának neki a vének mindnyájan, és az egész nép: Ne engedj neki, és az ő akaratát be ne teljesítsd! |
| 9. | És ő monda a Benhadád követeinek: Mondjátok meg az én uramnak, a királynak: Mindazokat, amelyek felől először üzentél a te szolgádnak, megcselekszem, de ezt a dolgot nem tehetem meg. Így elmenvén a követek, megmondák neki a választ. |
| 10. | Akkor hozzá külde Benhadád, és monda: Úgy cselekedjenek velem az istenek és úgy segéljenek, hogy Szamariának minden pora sem elég, hogy a velem való nép közül mindeniknek csak egy-egy marokkal is jusson! |
| 11. | És felele az Izrael királya, mondván: Mondjátok meg [neki]: Ne kérkedjék úgy, aki fegyverbe öltözik, mint aki már leveti a fegyvert! |
| 12. | Meghallván pedig ezt a választ, mikor ő ivott a királyokkal a sátorokban, monda az ő szolgáinak: Vegyétek körül a várost! És azok körülvevék azt. |
| 13. | És íme, egy próféta méne Akhábhoz, az Izrael királyához, aki ezt mondá: Azt mondja az Úr: Avagy nem láttad-e mindezt a nagy sokaságot? Íme, e mai napon kezedbe adom azt, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr. |
| 14. | Monda pedig Akháb: Ki által? És felele: Azt mondja az Úr: A tartományok fejedelmeinek ifjai által. Akkor monda [Akháb]: Ki kezdje meg a harcot? És felele: Te! |
| 15. | Megszámlálá azért a tartományok fejedelmeinek ifjait, akik kétszázharmincketten voltak; ezek után megszámlálá mind az Izrael fiainak is minden népét, hétezer embert, |
| 16. | És elindulának délben. Benhadád pedig ott ivott a királyokkal a sátorokban, és lerészegedett ő és a harminckét király, aki segítségére jött vele. |
| 17. | És a tartományok fejedelmeinek ifjai vonultak ki legelőször. Benhadád pedig elkülde, és megmondották neki, ezt mondván: Valami férfiak jöttek ki Szamariából. |
| 18. | És monda: Akár békességért jöttek ki, fogjátok meg őket elevenen; akár viadalért jöttek ki, fogjátok el őket elevenen! |
| 19. | De mikor kivonultak a városból a tartományok fejedelmeinek ifjai és a sereg, amely őket követte: |
| 20. | Mindenik vágni kezdte azt, aki eléje került, és elfutottak a szíriabeliek, az Izrael pedig kergette őket, és megfutott maga Benhadád, Szíria királya [is] lovon a lovagokkal együtt. |
| 21. | És azután kivonult az Izrael királya, és megveré mind a lovagokat, mind a szekereket, és megveré a szíriabelieket nagy csapással. |
| 22. | És méne az Izrael királyához [egy] próféta, és ezt mondá neki: Menj el, erősítsd meg magad, és vedd eszedbe, és lásd meg, mit kelljen cselekedned, mert esztendő múlva [ismét] feljő Szíria királya ellened. |
| 23. | A szíriabeli király szolgái pedig mondának neki: A hegyeknek istenei az ő isteneik, azért győztek le bennünket, de vívjunk csak meg velük a síkon, és meglátod, ha le nem győzzük-e őket? |
| 24. | És tedd ezt: Küldd el a királyokat, mindeniket a maga helyéről, és állíts hadnagyokat helyettük, |
| 25. | És szervezz magadnak olyan sereget, mint az volt, amelyet elvesztettél, és olyan lovakat és szekereket, mint amazok voltak, és vívjunk meg velük a síkon, és meglátod, ha le nem győzzük-e őket? És engede az ő szavuknak, és akképpen cselekedék. |
| 26. | Mikor azért az esztendő elmúlt, rendbeszedte Benhadád a szíriabelieket, és feljöve Afekbe, hogy hadakozzék az Izrael ellen. |
| 27. | De az Izrael fiai összeszámláltattak és elláttattak élelemmel, és eleikbe menének azoknak. Táborba szállván pedig az Izrael fiai, amazokhoz képest olyanok [voltak], mint két kicsiny kecskenyájacska; míg a szíriabeliek ellepték a földet. |
| 28. | Jött vala pedig egy Isten embere, és szóla az Izrael királyának, mondván: Azt mondja az Úr: Azért, mert a szíriabeliek azt mondották, hogy csak a hegyeknek Istene az Úr, és nem a völgyeknek Istene is, mindezt a nagy sokaságot a te kezedbe adom, hogy megismerjétek, hogy én vagyok az Úr. |
| 29. | És ott táboroztak egészen velük szemben hetednapig. A hetedik napon azután megütköztek, és az Izrael fiai levágtak a szíriabeliek közül egy nap százezer gyalogost. |
| 30. | És a többiek elmenekültek Afek városába, de a falak rászakadtak a megmaradott huszonkétezer emberre, és Benhadád is elfutott és ott bolyongott a városban kamaráról kamarára. |
| 31. | És mondának neki az ő szolgái: Íme, hallottuk, hogy az Izrael házának királyai kegyelmes királyok, azért hadd öltözzünk zsákokba, és vessünk köteleket a mi nyakunkba, és menjünk ki az Izrael királyához, talán életben hagyja a te lelkedet. |
| 32. | És zsákokba öltözének, és köteleket vetének nyakukba, és elmenének az Izrael királyához, és mondának: A te szolgád, Benhadád, ezt mondja: Hagyd életben, kérlek, az én lelkemet! És monda: Él-e még? Én atyámfia ő! |
| 33. | És a férfiak jó jelnek vették azt, és gyorsan megragadták a szót, és mondának: A te atyádfia, Benhadád [él]. És monda: Menjetek, és hozzátok ide őt! Kijöve azért őhozzá Benhadád, és felülteté őt az ő szekerébe, |
| 34. | És monda neki: A városokat, amelyeket elvett volt az én atyám a te atyádtól, azokat visszaadom, és csinálj magadnak utcákat Damaszkuszban, mint az én atyám csinált volt Szamariában; én ezzel a kötéssel bocsátlak el téged. És szövetséget kötött vele, és elbocsátá őt. |
| 35. | Egy férfiú pedig a próféták fiai közül monda az ő felebarátjának az Úr beszéde szerint: Verj meg engem kérlek, de ez nem akará őt megverni. |
| 36. | Akkor monda neki: Azért, mert nem engedtél az Úr szavának: íme, mihelyt éntőlem elmégy, megöl téged az oroszlán. És amikor elment őtőle, találá őt egy oroszlán, és megölé. |
| 37. | Talála azután más férfiat, akinek monda: Kérlek, verj meg engem! És megveré az annyira, hogy megsebesítette. |
| 38. | És elméne a próféta, és az útfélen a király elé álla, és elváltoztatá magát, szemeit bekötözvén. |
| 39. | Mikor pedig arra ment el a király, kiálta a királyhoz, és monda: A te szolgád kiment volt a hadba, és íme, egy férfiú eljövén, hoza énhozzám egy férfiút, és monda: Őrizd meg ezt a férfiút; ha elszaladánd, meg kell halnod érte, vagy egy talentum ezüstöt fizetsz. |
| 40. | És mialatt a te szolgádnak itt és amott dolga volt, az [az ember] már nem volt. És monda neki az Izrael királya: Az a te ítéleted; magad akartad. |
| 41. | És mindjárt elvevé a kötést az ő szeméről, és megismeré őt az Izrael királya, hogy a próféták közül való. |
| 42. | És monda neki: Ezt mondja az Úr: Mert elbocsátottad kezedből a férfiút, akit én halálra szántam, azért lelked lészen lelkéért, és néped népéért. |
| 43. | És házához méne az Izrael királya szomorú és megbúsult szívvel, és méne Szamariába. |
| 1. | És történt ezek után, hogy a jezréelbeli Nábótnak egy szőlője volt Jezréelben, Akhábnak, Szamaria királyának a háza mellett. |
| 2. | És szóla Akháb Nábótnak, mondván: Add nekem a te szőlődet, hogy legyen veteményeskertem; mert közel van az én házamhoz, és neked érte jobb szőlőt adok annál, vagy ha neked tetszik, pénzül adom meg az árát. |
| 3. | És felele Nábót Akhábnak: Isten őrizzen, hogy neked adjam az én atyáimtól maradt örökséget! |
| 4. | Akkor hazaméne Akháb nagy bánattal és haraggal a beszéd miatt, amelyet szólott neki a jezréelbeli Nábót, mondván: Nem adom neked az én atyáimtól maradt örökséget; és lefeküvék az ő ágyára, és arcát [a fal felé] fordítá, és nem evék kenyeret. |
| 5. | Hozzá menvén az ő felesége, Jézabel, monda neki: Miért háborodott meg a te szíved, és kenyeret nem eszel? |
| 6. | És ő monda neki: Mert ama jezréelbeli Nábóttal beszéltem, és azt mondám neki: Add nekem a te szőlődet pénzért, vagy ha inkább tetszik, más szőlőt adok neked érte, ő [pedig] azt mondta: Nem adom neked az én szőlőmet. |
| 7. | Akkor monda neki Jézabel, az ő felesége: Te bírod-e most az Izrael királyságát? Kelj fel, egyél kenyeret, és a te szíved örvendezzen, én majd neked adom a jezréelbeli Nábót szőlőjét. |
| 8. | És levelet írt Akháb nevével, amelyet megpecsételt az ő gyűrűjével, és elküldé azt a levelet a véneknek és a főembereknek, akik Nábóttal egy városban laktak; |
| 9. | És a levélben ezt írta, mondván: Hirdessetek böjtöt, és ültessétek Nábótot a nép élére; |
| 10. | És ültessetek vele szembe két istentelen embert, akik tanúbizonyságot tegyenek őellene, mondván: Megszidalmaztad az Istent és a királyt. Azután vigyétek ki, és kövezzétek meg őt, hogy meghaljon. |
| 11. | És ekképpen cselekedének a vének és a főemberek, akik az ő városában laktak, amint Jézabel nekik megparancsolta, és amint a levélben megírta, amelyet nekik küldött; |
| 12. | Böjtöt hirdetének, és ülteték Nábótot a nép élére. |
| 13. | Előjöve azután két istentelen ember, és leült vele szemben, és tanúbizonyságot tettek ez istentelen emberek Nábót ellen a nép előtt, mondván: Megszidalmazta Nábót az Istent és a királyt. Kivivék azért őt a városból, és megkövezék, és meghala. |
| 14. | Azután megizenék Jézabelnek, mondván: Megköveztetett Nábót, és meghalt. |
| 15. | Mikor pedig meghallotta Jézabel, hogy megköveztetett Nábót és meghalt, monda Jézabel Akhábnak: Kelj fel, és foglald el a jezréelbeli Nábót szőlőjét, amelyet nem akart neked pénzért odaadni; mert nem él Nábót, hanem meghalt. |
| 16. | És mikor meghallotta Akháb, hogy Nábót meghalt, felkelt Akháb, hogy lemenjen a jezréelbeli Nábót szőlőjébe, és azt elfoglalja. |
| 17. | Akkor szóla az Úr tesbites Illésnek, mondván: |
| 18. | Kelj fel, és menj Akhábnak, az izraelbeli királynak eleibe, aki Szamariában lakik, íme ott van a Nábót szőlőjében, amelybe lement, hogy azt elfoglalja; |
| 19. | És szólj neki, ezt mondván: Így szól az Úr: Nemde megölted-e, és nemde el is foglaltad-e? És szólj neki, mondván: Ezt mondja az Úr: Ugyanazon a helyen, ahol felnyalták az ebek Nábót vérét, ebek nyalják fel a te véredet is! |
| 20. | És monda Akháb Illésnek: [Megint] rám találtál, ellenségem? És ő monda: Rád találtam, mert te magadat mindenestől arra adtad, hogy gonoszságot cselekedjél az Úr szemei előtt. |
| 21. | Íme, [azt mondja az Úr]: Veszedelmet hozok reád, és elvesztem a te maradékaidat, és kigyomlálom Akhábnak még az ebét is, és a berekesztettet és az elhagyatottat Izraelben; |
| 22. | És olyanná teszem a te házadat, mint Jeroboámnak, a Nébát fiának házát, és mint Baásának, az Ahija fiának házát azért, amiért haragra ingerlettél engem, és amiért bűnbe ejtetted az Izraelt. |
| 23. | És Jézabel felől is szóla az Úr, mondván: Az ebek eszik meg Jézabelt Jezréel kőfala előtt. |
| 24. | Azt, aki Akháb házából a városban hal meg, az ebek eszik meg, azt pedig, aki a mezőben hal meg, az égi madarak eszik meg. |
| 25. | [Mert] bizonyára nem volt Akhábnak mása, aki magát arra adta volna, hogy csak gonoszságot cselekedjék az Úr szemei előtt, amelyre az ő felesége, Jézabel ösztökélé őt. |
| 26. | Mert igen utálatos dolgot cselekedék, követvén a bálványokat mind aszerint, amint cselekedének az emoreusok, akiket az Úr kiűzött volt az Izrael fiai előtt. |
| 27. | Lőn pedig, mikor meghallotta Akháb e beszédeket, megszaggatá az ő ruháit, és zsákba öltözék és böjtöle, és a zsákban hála, és nagy alázatossággal jár vala. |
| 28. | És szóla az Úr tesbites Illésnek, mondván: |
| 29. | Nem láttad-e, hogy Akháb hogyan megalázta magát előttem? Mivelhogy pedig megalázta magát előttem, nem hozom reá a veszedelmet az ő életében, [hanem csak] az ő fia idejében hozom el a veszedelmet az ő házára. |