| 1. | Jórám pedig, az Akháb fia kezde uralkodni Izraelen Szamariában Josafátnak, a Júda királyának tizennyolcadik esztendejében, és uralkodék tizenkét esztendeig. |
| 2. | És gonoszul cselekedék az Úrnak szemei előtt, de nem annyira, mint az ő atyja és anyja, mert elrontá a Baál képét, amelyet az ő atyja készíttetett volt, |
| 3. | De mindazáltal követé Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneit, aki vétekbe ejtette volt az Izraelt, és el nem távozék azoktól. |
| 4. | És Mésának, a Moáb királyának nagyon sok juha volt, és az Izrael királyának adóban százezer bárány és százezer kos gyapját fizette. |
| 5. | De mikor meghalt Akháb, a Moáb királya elszakadt az Izrael királyától. |
| 6. | Kiméne azért Jórám király azon a napon Szamariából, és megszámlálá az egész Izraelt, |
| 7. | És elméne, és külde [követeket] Josafáthoz, Júda királyához, ezt üzenvén neki: A Moáb királya elszakadt tőlem, eljössz-e velem a Moáb ellen a hadba? Felele: Felmegyek, úgy én, mint te; úgy az én népem, mint a te néped; úgy az én lovam, mint a te lovaid. |
| 8. | És monda: Mely úton menjünk fel? Felele: Az Edom pusztájának útján. |
| 9. | És elméne az Izrael királya és Júda királya és az Edom királya; és mikor hét napig bolyongtak az úton, nem volt vize sem a tábornak, sem a velük volt barmoknak. |
| 10. | Akkor monda az Izrael királya: Jaj, jaj, az Úr [azért] hívta egybe e három királyt, hogy a Moáb kezébe adja őket! |
| 11. | És monda Josafát: Nincs itt az Úr prófétái közül egy sem, hogy általa tanácsot kérhetnénk az Úrtól? És felele egy az Izrael királyának szolgái közül, és monda: Itt van Elizeus, a Sáfát fia, aki Illésnek kezeire vizet tölt vala. |
| 12. | És monda Josafát: Nála van az Úrnak beszéde. És alámenének hozzá az Izrael királya, és Josafát, és az Edom királya. |
| 13. | És monda Elizeus az Izrael királyának: Mi közöm van hozzád? Menj a te atyádnak és anyádnak prófétáihoz! És monda neki az Izrael királya: Ne [utasíts el], mert az Úr gyűjtötte össze ezt a három királyt, hogy a Moáb kezébe adja őket. |
| 14. | És monda Elizeus: Él a Seregek Ura, aki előtt állok, ha nem nézném Josafátnak, a Júda királyának személyét, [bizony] téged nem néznélek, és rád sem tekintenék. |
| 15. | Hozzatok ide egy énekest! És mikor énekelt előtte az éneklő, az Úrnak keze lőn őrajta. |
| 16. | És monda: Ezt mondja az Úr: Csináljatok itt és ott e patakon árkokat, |
| 17. | Mert ezt mondja az Úr: Nem láttok sem szelet, sem esőt, és mégis e patak megtelik vízzel, hogy ihattok mind ti, mind a ti nyájatok és barmaitok. |
| 18. | Kevés pedig [még] ez az Úr szemei előtt, hanem a Moábot is kezetekbe adja. |
| 19. | És megvesztek minden kulcsos várost és minden szép várost, és minden jótermő fát kivagdaltok, és minden kútfőt betöltötök, és minden jó szántóföldet behánytok kövekkel. |
| 20. | És lőn reggel, amikor áldozatot szoktak tenni, íme vizek jőnek vala Edom útjáról, és megtelék a föld vízzel. |
| 21. | Mikor pedig meghallotta az egész Moáb, hogy feljöttek a királyok őellenük harcolni, egybegyűlének mindnyájan, akik fegyvert foghattak, és megállottak az ő [tartományuk] határán. |
| 22. | És mikor felkeltek reggel, és a nap feljött a vizekre, úgy láták a moábiták, mintha őellenükbe az a víz vereslenék, mint a vér. |
| 23. | És mondának: Vér ez! Megvívtak a királyok egymással, és megölte egyik a másikát. Prédára most, Moáb! |
| 24. | De mikor az Izrael táborához jutottak, felkeltek az izraeliták és megverték a moábitákat, és azok megfutamodtak előttük; betörtek hozzájuk, és leverték Moábot. |
| 25. | És városaikat lerontották, és a jó szántóföldekre ki-ki követ hányt, és elborították azt [kövekkel], és minden kútfőt behánytak, és minden jótermő fát kivágtak, úgyhogy csak Kir-Haréset kőfalait hagyták fenn, de körülvevék azt is a parittyások, és lerontották. |
| 26. | Látván pedig a Moáb királya, hogy legyőzettetik a viadalban, maga mellé vett hétszáz fegyverfogó férfiút, hogy keresztül törjenek az Edom királyához, de nem bírtak. |
| 27. | Akkor vevé az ő elsőszülött fiát, aki őhelyette uralkodandó volt, és égő áldozatul megáldozá a kőfalon, mely dolog felett az Izrael népe igen felháborodék, és elmenének onnét, és megtérének az ő földjükbe. |
| 1. | És kiálta egy asszony a próféták fiainak feleségei közül Elizeushoz, és monda: A te szolgád, az én férjem meghalt; te tudod, hogy a te szolgád félte az Urat. Eljött pedig a hitelező, hogy elvigye mind a két gyermekemet, hogy neki szolgái legyenek. |
| 2. | Monda neki Elizeus: Mit cselekedjem veled? Mondd meg nekem, mi van a házadban? Monda az: A te szolgálóleányod házában nincs egyéb, csak egy korsó olaj. |
| 3. | Akkor monda: Menj el, kérj ott kinn minden te szomszédaidtól üres edényeket, de ne keveset, |
| 4. | És menj be, és zárkózzál be magad a te fiaiddal, és tölts [az olajból] mindenik edénybe, és a tele edényt állítsd félre. |
| 5. | És elment őtőle, és bezárkózott az ő fiaival, azok hordták neki [az edényeket], ő maga pedig csak töltögetett. |
| 6. | És mikor megtöltötte az edényeket, monda az ő fiának: Hozz ide még egy edényt. Felele az: Nincs több edény; és akkor megállott az olaj. |
| 7. | És elment, és elmondá ezt az Isten emberének. Az pedig monda: Menj el, add el az olajat, és fizesd ki hiteleződet, te pedig és a te fiaid éljetek a maradékából! |
| 8. | És történt ebben az időben, hogy Elizeus Súnembe ment. Ott volt egy gazdag asszony, aki tartóztatá őt, hogy [nála] egyék kenyeret. És lőn, hogy valamikor csak arra járt, betért oda, hogy kenyeret egyék. |
| 9. | És monda [az asszony] a férjének: Íme, úgy veszem észre, hogy az az Isten embere, aki szüntelen erre jár által, szent ember; |
| 10. | Csináljunk, kérlek, egy kicsiny felházat, és tegyünk abba neki egy ágyat, asztalt, széket és gyertyatartót, hogy mikor hozzánk jön, hadd térjen oda. |
| 11. | És történt egy napon, hogy odament [Elizeus], és megszállott a felházban, és megpihent ott. |
| 12. | És monda Géházinak, az ő szolgájának: Hívd ide azt a súnemitát! Előhívá azért azt, és eleibe álla. |
| 13. | Megmondotta volt pedig neki: Mondd meg neki: Íme, nagy szorgalmatossággal szolgálsz nekünk, [mit kívánsz], hogy cselekedjem veled? Nincs-e valami mondanivalód a király előtt, vagy a sereg fővezére előtt? És monda az: Én az én nemzetségem között [békességgel] lakom. |
| 14. | Monda [Elizeus]: Mit lehetne tehát érte tennünk? Felele Géházi: Nincs fia, és a férje vén ember. |
| 15. | És monda: Hívd ide! És amikor odahívta, megállott az ajtóban. |
| 16. | És monda [Elizeus]: Esztendő ilyenkorra fiút fogsz ölelni. És monda az: Ne, édes uram, Isten embere, ne mondj képtelen dolgot a te szolgálóleányodnak! |
| 17. | És teherbe esék az asszony, és fiat szült abban az időben, amelyet megmondott volt Elizeus. |
| 18. | De mikor megnőtt a gyermek, történt, hogy egy napon kiment az ő atyjához, az aratókhoz, |
| 19. | És monda az ő atyjának: Jaj, fejem, jaj, fejem! És monda [az ő atyja] a szolgának: Vidd el őt az anyjához! |
| 20. | Ki mikor felvette őt, vivé az ő anyjához, és az az ölében tartá délig, és akkor meghalt. |
| 21. | És felméne az [asszony], és az Isten emberének ágyára tevé őt, és az [ajtót] bezárván kijöve [onnét]. |
| 22. | És előhívatá az ő férjét, és monda: Kérlek, küldj ide nekem egyet a szolgák közül és egy szamarat, hadd menjek el hamar az Isten emberéhez, és mindjárt megjövök. |
| 23. | És az monda: Miért mégy őhozzá, ma nincs sem újhold, sem szombat? Felele az: Csak hagyd rám! |
| 24. | És megnyergelé a szamarat, és monda a szolgának: Hajtsd és siess, ne késlelj engem a menésben, hanem ha mondom neked! |
| 25. | És elmenvén, juta az Isten emberéhez a Kármel hegyére. És mikor meglátá őt az Isten embere távolról, monda Géházinak, az ő szolgájának: Íme, a súnemita ez! |
| 26. | Fuss, kérlek, eleibe, és kérdezd meg tőle, ha békességben van-e mind ő, mind az ő férje, mind az ő gyermeke? Monda az: Békességben! |
| 27. | Mikor pedig az Isten emberéhez jutott a hegyre, átölelte az ő lábait; de Géházi odament, hogy elűzze őt, az Isten embere azonban így szólt: Hagyj békét neki, mert megkeseredett az ő szíve, és az Úr eltitkolta tőlem, és nem jelentette meg nekem. |
| 28. | És monda az: Vajon én kértem-e fiat az én uramtól? Nemde nem mondám-e neked: Ne csalj meg engemet? |
| 29. | És monda [Elizeus] Géházinak: Övezd fel derekadat, és vedd kezedbe az én pálcámat, és menj el, ha valakivel találkozol, ne köszönj neki, és annak is, aki köszön neked, ne felelj, és az én pálcámat tedd a gyermek arcára! |
| 30. | De a gyermeknek anyja monda: Él az Úr és él a te lelked, hogy el nem hagylak téged! Felkele azért, és követé őt. |
| 31. | Géházi pedig már előttük elment volt, és a pálcát a gyermek arcára fekteté, de nem szólott és nem is eszmélt rá [a gyermek]. Azért visszatért eleibe, és megmondá neki, mondván: Nem támadt fel a gyermek. |
| 32. | És bement Elizeus a házba, és íme, a gyermek ott feküdt halva az ő ágyán. |
| 33. | És bement, és bezárta az ajtót magára és a gyermekre, és könyörgött az Úrnak. |
| 34. | És az [ágyra] felhágván, a gyermekre feküdt, és az ő száját a gyermek szájára tevé, szemeit szemeire, kezeit kezeire, és ráborult, és megmelegedék a gyermek teste. |
| 35. | Azután felállott, és egyszer alá és fel járt a házban, majd újra felment és reá borult. Akkor a gyermek prüsszente vagy hétszer, és felnyitá szemeit a gyermek. |
| 36. | Ő pedig szólítá Géházit, és monda: Hívd ide a súnemitát! És odahívá azt. És mikor odament, monda: Vedd a te fiadat! |
| 37. | Ki mikor bement, lábához esék, és leborula a földre, és az ő fiát fogván, kiméne. |
| 38. | Azután visszament Elizeus Gilgálba. Éhség vala pedig akkor az országban, és a próféták fiai ővele laknak vala. És monda az ő szolgájának: Tedd fel a nagy fazekat, és főzz valami főzeléket a próféták fiainak! |
| 39. | Kiméne azért egy a mezőre, hogy paréjt szedjen. És [holmi] vad indákra találván, teleszedé az ő ruháját azokról sártökkel, és mikor hazament, belevagdalta a fazékba főzeléknek, de nem tudta, hogy mi az. |
| 40. | Mikor azután feladták a férfiaknak, hogy egyenek, és ők enni kezdének a főzelékből, felkiáltának és mondának: Halál van a fazékban, Isten embere! És nem bírták megenni. |
| 41. | Ő pedig monda: Hozzatok lisztet! És beleveté azt a fazékba, és monda: Add fel immár a népnek, hadd egyenek! És nem volt [már] semmi rossz a fazékban. |
| 42. | Jöve pedig egy férfi Baál Sálisából, és hoz vala az Isten emberének első zsengék kenyereit, húsz árpakenyeret, és megzsendült gabonafejeket az ő ruhájában, de ő monda: Add a népnek, hadd egyenek! |
| 43. | Felele az ő szolgája: Minek adjam ezt száz embernek? Ő pedig monda ismét: Add a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek, és még marad is. |
| 44. | És ő eleikbe adá, és evének, és még maradt is belőle, az Úrnak beszéde szerint. |
| 1. | És Naámán, a szíriai király seregének fővezére az ő ura előtt igen nagy férfiú és nagyrabecsült volt, mert általa szabadította volt meg az Úr Szíriát; és az a férfi vitéz hős, [de] bélpoklos volt. |
| 2. | [Egyszer] portyázó csapatok mentek ki Szíriából, és azok Izrael országából egy kisleányt vittek el foglyul, és ez Naámán feleségének szolgált. |
| 3. | És monda ez az ő asszonyának: Vajha az én uram szemben lenne azzal a prófétával, aki Szamariában [van], kétség nélkül meggyógyítaná őt az ő bélpoklosságából! |
| 4. | És [Naámán] beméne, és elbeszélé az ő urának, mondván: Így s így szólott az Izrael országából való leány! |
| 5. | Akkor monda Szíria királya: Menj el, és ím, levelet küldök az Izrael királyának. Elméne azért, és vőn magával tíz talentum ezüstöt és hatezer aranyat, azon felül tíz öltöző ruhát. |
| 6. | És elvivé a levelet az Izrael királyának, ezt írván: Mikor e levél hozzád érkezik, íme, az én szolgámat, Naámánt azért küldöttem hozzád, hogy őt gyógyítsd meg bélpoklosságából. |
| 7. | De amikor elolvasta az Izrael királya a levelet, megszaggatá az ő ruháit, és monda: Isten vagyok-e én, hogy öljek és elevenítsek, hogy ez énhozzám küld, hogy gyógyítsam meg e férfiút az ő bélpoklosságából? Vegyétek eszetekbe és lássátok, hogy csak okot keres ellenem! |
| 8. | Mikor pedig meghallotta Elizeus, az Isten embere, hogy az Izrael királya ruháit megszaggatta, külde a királyhoz ilyen üzenettel: Miért szaggattad meg a te ruháidat? Hadd jöjjön hozzám, és tudja meg, hogy van próféta Izraelben! |
| 9. | És elméne Naámán lovaival és szekereivel, és megálla az Elizeus házának ajtaja előtt. |
| 10. | És külde Elizeus követet őhozzá, mondván: Menj el, és fürödj meg hétszer a Jordánban, és megújul a te tested, és megtisztulsz. |
| 11. | Akkor megharaguvék Naámán, és elment, és így szólt: Íme, én azt gondoltam, hogy kijő hozzám, és előállván, segítségül hívja az Úrnak, az ő Istenének nevét, és kezével megilleti a [beteg] helyeket, és úgy gyógyítja meg a kiütést. |
| 12. | Avagy nem jobbak-e Abana és Párpár, Damaszkusz folyóvizei Izrael minden vizeinél? Avagy nem fürödhetném-e meg azokban, hogy megtisztuljak? Ilyen módon megfordulván, nagy haraggal elment. |
| 13. | De hozzá menének az ő szolgái, és szólának neki, mondván: Atyám, ha valami nagy dolgot mondott volna e próféta neked, avagy nem tetted volna-e meg? Mennyivel inkább, amikor [csak] azt mondja, hogy fürödj meg, és megtisztulsz? |
| 14. | Beméne azért a Jordánba, és belemeríté magát abba hétszer az Isten emberének beszéde szerint, és megújult az ő teste, mint egy kisgyermek teste, és megtisztult. |
| 15. | Azután visszatért egész kíséretével az Isten emberéhez, és bemenvén megálla előtte, és monda: Íme, most tudom már, hogy nincsen az egész földön Isten, csak Izraelben! Azért most vedd el, kérlek, [ez] ajándékot a te szolgádtól! |
| 16. | Ő pedig monda: Él az Úr, aki előtt állok, hogy el nem veszem. Kényszeríti vala pedig őt, hogy elvegye, de ő nem akará. |
| 17. | És monda Naámán: Ha nem, adj, kérlek, a te szolgádnak e földből annyit, amennyit elbír két öszvér, mert a te szolgád többé égő áldozattal vagy egyéb áldozattal nem áldozik idegen isteneknek, hanem csak az Úrnak. |
| 18. | Ebben a dologban legyen az Úr kegyelmes a te szolgádnak, hogy mikor bemegy az én uram a Rimmon templomába, hogy ott imádkozzék, és ő az én kezemre támaszkodik, ha akkor én is meghajlok a Rimmon templomában; azt, hogy én meghajlok a Rimmon templomában, bocsássa meg az Úr a te szolgádnak ebben a dologban. |
| 19. | És monda neki [Elizeus]: Eredj el békességgel. És mikor elment őtőle úgy egymérföldnyire, |
| 20. | Géházi, Elizeusnak, az Isten emberének szolgája azt gondolta: Íme, az én uram megkímélé ezt a szíriabeli Naámánt, és nem akará tőle elvenni, amit hozott volt; él az Úr, hogy utána futok, és valamit kérek tőle. |
| 21. | És utána futott Géházi Naámánnak. Látván pedig Naámán őt, hogy utána fut, leugrott a szekérből, és eleibe méne, és monda: Rendben van minden? |
| 22. | És monda: Rendben. Az én uram küldött engem, ezt mondván: Íme, most csak ez órában jött hozzám két ifjú az Efraim hegyéről a próféták fiai közül: adj, kérlek, azoknak egy talentum ezüstöt és két öltöző ruhát. |
| 23. | És monda Naámán: Kérlek, végy két talentumot. És kényszeríté őt, és egybeköte két talentum ezüstöt két zsákba, és két öltöző ruhát, és azokat két szolgájának adá, akik előtte vitték azokat. |
| 24. | De mikor a dombhoz ért, elvette tőlük azokat, és elrejté egy házban, és elbocsátá a férfiakat, és elmenének. |
| 25. | Ő pedig bemenvén, megálla az ő ura előtt, és monda neki Elizeus: Honnét, Géházi? Felele: Nem ment a te szolgád sehová. |
| 26. | Ő pedig monda neki: Nem ment-e el az én szívem [veled], mikor az a férfiú leszállott szekeréből elődbe? Most az ideje, hogy szerezz ezüstöt, és hogy végy ruhákat, olajfákat, szőlőket, juhokat, barmokat, szolgákat és szolgálóleányokat?! |
| 27. | Azért rád és a te magodra ragad a Naámán bélpoklossága mindörökké! És kiment őelőle megpoklosodva, mint a hó. |