1. | Az Áron fiainak is voltak rendjeik. Áron fiai: Nádáb, Abihú, Eleázár és Itamár. |
2. | Nádáb és Abihú még atyjuk előtt meghaltak, és fiaik nem valának, azért Eleázár és Itamár viselék a papságot. |
3. | És elosztá őket Dávid és Sádók, ki az Eleázár fiai közül vala, és Ahimélek, ki az Itamár fiai közül vala, az ő tisztük szerint a szolgálatra. |
4. | Eleázár fiai között pedig több főember találtaték, mint az Itamár fiai között, mikor eloszták őket. Az Eleázár fiai között családjaik szerint tizenhat főember volt, az Itamár fiai közül családjaik szerint nyolc. |
5. | Eloszták pedig őket sors által válogatás nélkül, mert a szenthelynek fejedelmei és Istennek fejedelmei valának úgy az Eleázár, mint az Itamár fiai közül valók. |
6. | És beírá őket Semája, a Nétanéel fia, a Lévi [nemzetségéből] való íródeák a király előtt, és a fejedelmek előtt, Sádók pap előtt, Ahimélek előtt, ki Abjátár fia vala, és a papoknak és lévitáknak családfői előtt. Egy család sorsoltatott az Eleázár, és egy az Itamár [nemzetségéből]. |
7. | Esék pedig az első sors Jojáribra, a második Jedájára, |
8. | Hárimra a harmadik, Seórimra a negyedik, |
9. | Málkijára az ötödik, Mijáminra a hatodik, |
10. | Hakkósra a hetedik, Abijára a nyolcadik, |
11. | Jésuára a kilencedik, Sekániára a tizedik, |
12. | Eliásibra a tizenegyedik, Jákimra a tizenkettedik, |
13. | Huppára a tizenharmadik, Jésebeábra a tizennegyedik, |
14. | Bilgára a tizenötödik, Immérre a tizenhatodik, |
15. | Hézirre a tizenhetedik, Hápisesre a tizennyolcadik, |
16. | Petáhiára a tizenkilencedik, Jéhezkelre a huszadik, |
17. | Jákinra a huszonegyedik, Gámulra a huszonkettedik, |
18. | Delájára a huszonharmadik, Maáziára a huszonnegyedik. |
19. | Ez az ő hivatalos rendjük szolgálatukban, hogy bejárnának az Úr házába sorban, az ő atyjuknak, Áronnak rendelése szerint, amint megparancsolta volt neki az Úr, Izrael Istene. |
20. | Ami Lévi többi fiait illeti: az Amrám fiai közül [vala] Subáel, a Subáel fiai közül Jehdéja. |
21. | [Ami illeti] Rehábiát: a Rehábia fiai közül Issija vala fő. |
22. | Az Ishár fiai közül Selómót, és a Selómót fiai közül Jahát. |
23. | A [Hebron] fiai közül [első] vala Jérija, Amárja második, Jaháziel harmadik, Jekámhám negyedik. |
24. | Uzziel fiai: Mika, a Mika fiai közül Sámir. |
25. | Mika atyjafia Issija; Issija fiai közül Zekáriás. |
26. | Mérári fiai: Mákhli és Músi; Jaázija fia, Bénó. |
27. | Mérárinak Jaázijától, az ő fiától való fiai: Sohám, Zakkúr és Hibri. |
28. | Mákhlitól [vala] Eleázár, és ennek nem valának fiai. |
29. | Kistől: a Kis fiai közül való volt Jérakméel. |
30. | Músi fiai: Mákhli, Eder és Jérimót. Ezek a léviták fiai az ő családjaik szerint. |
31. | Ezek is sorsot vetének az ő atyjafiaikkal, az Áron fiaival együtt Dávid király előtt, Sádók és Ahimélek előtt, és a papok és léviták családfői előtt, a fő a kisebbekkel egyformán. |
1. | Dávid és a sereg fővezérei a szolgálatra kijelölék az Aszáf, Hémán és Jédutun fiait, hogy prófétáljanak citerákkal, lantokkal és cimbalmokkal. Azok száma, akik e szolgálatra [rendeltettek] az ő szolgálatuk szerint: |
2. | Az Aszáf fiai közül: Zakkúr, József, Nétánia és Asaréla, az Aszáf fiai Aszáf mellett, aki a király mellett prófétál vala. |
3. | A Jédutun [fiai] közül: a Jédutun fiai, Gedália, Séri, Jésája, Hasábia, Mattithia [és Simei], hatan citerával az ő atyjuk, Jédutun mellett, aki az Úr tiszteletére és dicséretére prófétál vala. |
4. | A Hémán [fiai] közül: Hémán fiai: Bukkija, Mattánia, Uzziel, Sébuel, Jérimót, Hanánia, Hanáni, Eliáta, Giddálti, Romámti-Ezer, Josbekása, Mallóti, Hótir, Maháziót. |
5. | Ezek mind Hémán fiai, aki az Isten beszédeiben a király látnoka a [hatalom] szarvának emelésére. Az Isten Hémánnak tizennégy fiút és három leányt ada. |
6. | Ezek mindnyájan az ő atyjuk mellett valának, akik az Úr házában énekelnek vala cimbalmokkal, lantokkal és citerákkal az Isten házának szolgálatában, a királynak, Aszáfnak, Jédutunnak és Hémánnak parancsolata szerint. |
7. | Ezeknek száma testvéreikkel együtt, akik jártasok valának az Úr énekében, mindnyájan tudósok, kétszáznyolcvannyolc vala. |
8. | És sorsot vetének a szolgálat sorrendjére nézve, kicsiny és nagy, tanító és tanítvány egyaránt. |
9. | És esék az első sors az Aszáf [fiára], Józsefre; Gedáliára a második. Ő és testvérei tizenketten valának. |
10. | A harmadik Zakkúrra, kinek fiai és testvérei tizenketten valának. |
11. | Negyedik Jisrire [esék], kinek fiai és testvérei tizenketten valának. |
12. | Ötödik Nétániára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának. |
13. | Hatodik Bukkijára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának. |
14. | Hetedik Jésarelára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának. |
15. | Nyolcadik Jésájára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának. |
16. | Kilencedik Mattániára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának. |
17. | Tizedik Simeire, kinek fiai és testvérei tizenketten valának. |
18. | Tizenegyedik Azárelre, kinek fiai és testvérei tizenketten valának. |
19. | Tizenkettedik Hasábiára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának. |
20. | Tizenharmadik Subáelre, kinek fiai és testvérei tizenketten valának. |
21. | Tizennegyedik Mattithiára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának. |
22. | Tizenötödik Jérimótra, kinek fiai és testvérei tizenketten valának. |
23. | Tizenhatodik Hanániára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának. |
24. | Tizenhetedik Josbekására, kinek fiai és testvérei tizenketten valának. |
25. | Tizennyolcadik Hanánira, kinek fiai és testvérei tizenketten valának. |
26. | Tizenkilencedik Mallótira, kinek fiai és testvérei tizenketten valának. |
27. | Huszadik Eliátára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának. |
28. | Huszonegyedik Hótirra, kinek fiai és testvérei tizenketten valának. |
29. | Huszonkettedik Giddáltire, kinek fiai és testvérei tizenketten valának. |
30. | Huszonharmadik Maháziótra, kinek fiai és testvérei tizenketten valának. |
31. | Huszonnegyedik Romámti-Ezerre, ki-nek fiai és testvérei tizenketten valá-nak. |
1. | Az ajtónállók rendje ez: a kóriták közül Meselémiás, a Kóré fia, aki az Aszáf fiai közül való volt. |
2. | A Meselémiás fiai közül elsőszülött Zekária, Jédiáel második, Zebádia harmadik és Játniel negyedik, |
3. | Elám ötödik, Jóhanán hatodik, Eljehoénai hetedik. |
4. | Obed-Edom fiai közül: Semája elsőszülött, Józabád második, Jóah harmadik, Sákár negyedik, Nétanéel ötödik, |
5. | Ammiel hatodik, Issakhár hetedik, Pehullétai nyolcadik, mert az Isten megáldotta vala őt. |
6. | Az ő fiának, Semájának is születtek fiai, akik családjukban uralkodtak, mert erős vitézek valának. |
7. | Semája fiai: Othni, Refáel, Obed, Elzabád, kinek testvérei igen erős férfiak valának, Elihu és Sémákiás. |
8. | Ezek mindnyájan Obed-Edom fiai közül valók; mind ő maguk, mind fiaik és testvéreik derék férfiak valának, erősek a szolgálatra; hatvanketten Obed-Edomtól valók. |
9. | Meselémiásnak is fiai és testvérei tizennyolcan erős férfiak valának. |
10. | Hósának is, a Mérári fiai közül, valának fiai, kik között Simri volt a fő, nem mintha elsőszülött volna, hanem mivel az ő atyja őt akará választani főnek; |
11. | Hilkiás a második, Tebáliás a harmadik, Zekária negyedik; mindnyájan a Hósa fiai és testvérei, tizenhárman. |
12. | Ezek között osztaték el az ajtónállás tiszte a főemberek által, hogy az ő atyjukfiaival együtt vigyáznának és szolgálnának az Úr házában. |
13. | És sorsot vetének kicsiny és nagy egyaránt az ő családjaik szerint mindenik kapura. |
14. | És esék a napkelet felé való [kapunak őrizete] sors szerint Selémiásra; Zekáriára pedig, az ő fiára, aki bölcs tanácsadó vala, mikor sorsot vetének, esék az északi [kapu] sors szerint. |
15. | Obed-Edomnak a déli [kapu]; az ő fiainak pedig a kincstartó ház. |
16. | Suppimnak és Hósának a napnyugatra való [kapu], a Salléketh kapuval együtt a felmenő töltésen, egyik őrizőhely szemben a másikkal. |
17. | Napkelet felé vala hat lévita; észak felé minden napra négy; délre is minden napra négy; a kincstartó háznál kettő-kettő. |
18. | A külső részen napnyugat felé: négy a felmenő töltésen, kettő a külső rész felé. |
19. | Ezek az ajtónállók csoportjai a kóriták és méráriták közül. |
20. | A léviták közül: Ahija volt az Isten háza kincsének, és az [Istennek] szentelt kincsnek [főgondviselője]. |
21. | A Lahdán fiai, gersoniták fiai Lahdántól; a Lahdán családfői, gersonita Jéhiéli. |
22. | Jéhiéli fiai: Zétám és Joel, az ő testvére, akik az Úr háza kincseinek valának [gondviselői]. |
23. | Az Amrám, Ishár, Hebron és Aziel nemzetségéből valók is. |
24. | Sébuel pedig Gersonnak, a Mózes fiának fia a kincs főgondviselője volt. |
25. | Az ő atyjafiai pedig Eliézertől valók, [ezek]: Rehábiás az ő fia, kinek fia Jésáia, kinek fia Jórám, kinek fia Zikri, kinek fia Selómit. |
26. | Ez a Selómit és az ő testvérei valának [gondviselői] minden megszentelt kincsnek, amelyet Dávid király, a nemzetségek fejedelmei, az ezredesek, századosok és a hadakozó nép fejedelmei szenteltek vala [Istennek], |
27. | Amelyet a hadban való zsákmányból szenteltek vala az Úr házának építésére, |
28. | És amit csak szentelt Sámuel próféta és Saul, a Kis fia, és Abner, a Nér fia, és Joáb, a Séruja fia; és bárki szentelt is [valamit Istennek, mind] Selómitnak és az ő testvéreinek [gondviselése alatt volt]. |
29. | Az isháriták közül Kenániás és az ő fiai Izrael külső dolgaival [bízattak meg], mint tiszttartók és bírák. |
30. | A hebroniták közül Hasábiás és testvérei igen erős férfiak, ezren és hétszázan valának, akik Izrael népe között, a Jordán vizén túl nyugatra gondviselők voltak az Úr minden dolgában, és a király szolgálatában. |
31. | A hebroniták között Jerija vala a fő (a hebroniták nemzetségeik és családjaik szerint megkerestetének a Dávid királyságának negyvenedik esztendejében és találtak bátor férfiakat Gileád-Jaézerben). |
32. | És az ő atyjafiai, erős férfiak, kétezer-hétszázan valának családfők; akiket Dávid király gondviselőkké tett a rúbenitákon és gáditákon és Manasse félnemzetségén, mind az Istennek, mind a királynak minden dolgaiban. |
1. | Ezek az Izrael fiai szám szerint, családfők, ezredesek, századosok és elöljáróik azoknak, akik a király szolgálatában állottak a seregek minden dolgaiban, akik be- és kimennek hónapról hónapra az egész esztendőn át; a seregek egyenként huszonnégyezer ember[ből állának]. |
2. | Az első csapatnak [vezére] az első hónapban Jasobeám, a Zabdiel fia vala, mely csapat huszonnégyezerből állott; |
3. | Ő a Péres fiai közül való volt, és vezére az első hónapra [rendelt] sereg minden elöljárójának. |
4. | A [második] csapatnak [vezére] a második hónapban dódai Ahohites vala és az ő csapata; és Miklót az elöljáró. Az ő csapata is huszonnégyezerből állott. |
5. | A harmadik seregnek a harmadik hónapban Benája volt a [vezére], aki Jójada főpapnak volt a fia; az ő csapata is huszonnégyezerből állott. |
6. | Ez a Benája hős volt a harminc között, sőt a harminc felett való volt. Csapatának [elöljárója] az ő fia, Ammizabád vala. |
7. | A negyediknek [vezére] a negyedik hónapban Asáel vala, a Joáb testvére és utána az ő fia, Zebádia. Az ő csapata is huszonnégyezerből állott. |
8. | Az ötödiknek vezére az ötödik hónapban jizráhites Samhut vala. Az ő csapata is huszonnégyezerből állott. |
9. | A hatodiknak [vezére] a hatodik hónapban a tékoabeli Ira volt, az Ikkés fia. Az ő csapata is huszonnégyezerből állott. |
10. | A hetediknek [vezére] a hetedik hónapban a pélonbeli Héles vala, az Efraim fiai közül. Az ő csapata is huszonnégyezerből állott. |
11. | A nyolcadiknak [vezére] a nyolcadik hónapban a husátbeli Sibbékai vala, a zárhiták közül. Az ő csapata is huszonnégyezerből állott. |
12. | A kilencediknek [vezére] a kilencedik hónapban az anatótbeli Abiézer vala, a benjáminiták közül. Az ő csapata is huszonnégyezerből állott. |
13. | A tizediknek [vezére] a tizedik hónapban a nétófátbeli Maharai vala, a nárhiták közül. Az ő csapata is huszonnégyezerből állott. |
14. | A tizenegyediknek [vezére] a tizenegyedik hónapban a pirathonbeli Benája vala, az efraimiták közül. Az ő csapata is huszonnégyezerből állott. |
15. | A tizenkettediknek [vezére] a tizenkettedik hónapban a nétófátbeli Héldai vala, Othniel [nemzetségéből] való. Az ő csapata is huszonnégyezerből állott. |
16. | Izrael nemzetségei között, a rúbeniták elöljárója Eliézer, a Zikri fia; a simeonitáké Sefátiás, a Maaka fia; |
17. | Lévinek Hasábia, a Kémuel fia; Áronnak Sádók; |
18. | Júdának Elihu, a Dávid atyjafiai közül; Izsakhárnak Omri, a Mikáel fia; |
19. | Zebulonnak Ismája, az Obádiás fia; Naftalinak Jérimót, Azriel fia; |
20. | Efraim fiainak Hósea, az Azáziás fia; a Manasse félnemzetségének Jóel, a Pedája fia; |
21. | Manasse Gileád földjén való félnemzetségének Iddó, a Zekáriás fia; Benjáminnak Jaasiel, az Abner fia; |
22. | Dánnak Azaréel, a Jérohám fia. Ezek valának az Izrael nemzetségeinek fejedelmei. |
23. | Nem számláltatá meg pedig Dávid azokat, akik húszesztendőn alól valának, mert az Úr megígérte, hogy megsokasítja Izraelt, mint az égnek csillagait. |
24. | Joáb, a Séruja fia megkezdé a számlálást, de véghez nem vivé, mivelhogy emiatt [Istennek] haragja támadt Izrael ellen. Ez okból a szám nem vétetett fel a Dávid király krónikájának száma közé. |
25. | A király kincsének [gondviselője] vala Azmávet, az Adiel fia; a mezőkön, a városokban, a falvakban, a várakban való kincseknek pedig Jonatán, az Uzziás fia volt a [gondviselője]; |
26. | A föld művelésére rendelt mezei munkások felett volt Ezri, a Kélub fia. |
27. | A szőlőművesek felett volt a rámátbeli Simei, és a szőlőkben levő boros tárházak felett a sifmitbeli Zabdi; |
28. | Az olajfák és a mezőn való fügefák [művesei] felett a gideritbeli Baálhanán; az olajos tárházak felett Joás; |
29. | A Sáron [mezején] legelő barmok felett a sáronbeli Sitrai; a völgyekben [legelő] barmok felett pedig Sáfát, az Adlai fia. |
30. | A tevék felett az Ismáel nemzetéből való Obil; a szamarak felett a méronótbeli Jehdéja; |
31. | A juhok felett a hágárénus Jaziz. Mindnyájan ezek valának a Dávid király jószágainak gondviselői. |
32. | Jonatán, a Dávid nagybátyja főtanácsos vala, aki értelmes és írástudó ember volt. Jéhiel, a Hakhmóni fia pedig a király fiaival vala. |
33. | Akhitófel is a királynak tanácsosa volt. arkites Khúsai pedig a király barátja. |
34. | Akhitófel után volt Jójada, a Benája fia, és Abjátár; a király hadának fővezére pedig Joáb. |